home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Felújítják az I. világháborús emlékművet Magyarcsernyén
Fehér Márta
2018.06.06.
LXXIII. évf. 22. szám
Felújítják az I. világháborús emlékművet Magyarcsernyén

A közép-bánáti településen, a kis temetőben állt az 1925-ben emelt kereszt, őrizve annak a nyolcvanhárom csernyeinek az emlékét, aki a nagy háborúban vesztette életét.

Az építmény restaurálását és a térrendezést a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja az I. világháború történelmi emlékeit őrző alkotások felújítására kiírt pályázata keretében.

Magyarcsernye önkormányzata és Biacsi Karolina kőszobrász, restaurátorművész közösen pályázott és nyert, így augusztusra megújulva kerülhet vissza helyére az I. világháborús kereszt.

— Magyarcsernyén két temető van, az úgynevezett kis és a nagy temető. Ez az emlékmű a kis temetőben található, nagyjából centrálisan a temető főútján. Ez egy 294 cm magas, kereszt alakú emlékmű. Tíz elemből áll, egy 90 cm magas posztamense van, melyre elhelyezték az öt elemből álló keresztet. Szerepel rajta az építmény felállításának éve, azaz 1925, illetve az I. világháború kezdetének és végének az éve, 1914—1918, a márványlapokon pedig 83 név olvasható. El kellett bontani, mert erősen megindult az alap, melyre állították a keresztet, szemmel láthatóan hátra-, valamint jobbfelé dőlt, a hátsó jobb sarok pedig elkezdett süllyedni. Amikor leolvastuk a vízmértéket, láttuk, hogy 2-3 centiméteres a dőlése, azaz ha egy idő után átesik a súlypontján, a magassága és a karcsúsága miatt ledől. Kap egy új talapzatot, melyre visszahelyeződnek a táblák, és melynek a széleit pótoljuk, erre tesszük vissza a keresztet. A bontás rövid időt vett igénybe, hiszen nem nagy emlékműről van szó, viszont a márványtáblák, melyeken csak halvány repedések látszódtak, összetöredeztek. Sejtettük, hogy a kiszedés során el fognak törni, mert a vékonyra szabott lapok erre nagyon hajlamosak. Kasírozással (rétegelő eljárással) egy másik kőalapra kerülnek, így megtartjuk őket, tehát nem faragunk újakat, mivel teljesen menthetőek. Egyébként a törések mentén a moha és a zuzmó már 1 centire behatolt a 2 centis kőlapba. Nagyjából két hónapot vesz igénybe a felújítás, a teljes tisztítás, majd a kőlapok kasírozása, tisztítása — vegyszeresen vagy mechanikusan, majd meglátjuk, melyik fog működni. Utána kap egy polírozást, aminek köszönhetően kevésbé fog megtelepedni rajta a moha, a zuzmó és az egyéb kártevők. Egy hidrofobizált (víztaszító felületkezelésű) réteget is felviszünk rá a munkálatok végén, így az építmény teljes pompájában kerül majd vissza.

 

A Magyar Nemzeti Tanács ez évi munkaprogramja szerint több I. világháborús emlékmű is megújul az idén. Szabadkán a Bajai úti temetőben dr. Regényi Gábor huszárhadnagy síremlékének felújítását és szabadkai emlékművé való nyilvánítását tervezik, Bácskossuthfalván pedig az I. világháborús köztéri emlékmű felújítása után a délvidéki magyarság központi emlékhelye jön létre. Azt ígérték, a verbászi emlékmű megmentésére és felújítására is megoldást találnak. Megkeresésünkre Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt nyilatkozta, várhatóan októberben adják át a központi emlékhelyet. 
— Több helyszínen vannak olyan I. világháborús emlékművek és temetőhelyek, amelyeknek a rendezése mindenképp ennek az évnek a feladata kell hogy legyen. Különösen fontosnak tartom, hogy a Bácskossuthfalván a ’40-es években felépült I. világháborús emlékmű teljes felújításával egy olyan központi emlékhely jöjjön létre, amely az októberi átadás után méltóképp fog emlékezni nemcsak az I. világháború áldozataira, hanem azokra is, akik a ’40-es években, a magyar időkben, ezt az emlékművet felállították. Bácskossuthfalva azért is fontos, hiszen ott van a Kossuth-szobor, a március 15-ei megemlékezések helyszíne, és ezáltal egy olyan emlékpark alakul ki, amelyre annak, aki erre a tájra vetődik, bármikor érdemes lesz elmennie, hogyha azokról a honvédkatonákról szeretne megemlékezni, akik életüket, vérüket adták a hazáért, amelyet akkor a sajátjuknak tekintettek, és a szülőföldért. A tervek elkészültek, a projektum magyarországi támogatással, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által, a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt nemzeti jelentőségű programjaként valósul meg, bízom benne, hogy amikor a választások utáni támogatások elindulnak, ez lesz az egyik.

 

2 millió forint volt a megpályázható összeg, 4700 eurót nyertek. Ebbe a teljes környezetrendezést belekalkulálták, részletezte a restaurátor. A temetőben van egy kis híd, onnantól kezdve kap új burkolatot a mintegy 100 méter hosszú temetőútszakasz, mely megkerüli az emlékművet.

— A betonlapokkal kirakott út az idők során megbillent, az időseknek is kényelmetlen ezen menni, akárcsak a halottaskocsit tolni. Szép, egyszerű vonalvezetésű kivitelezésben rendezett környezetet kap. A támogatás jelentős részét a térkövezés öleli fel. A talajmozgatás, a betonlapok eltakarítása, a talajcsere, az aljzat előkészítése, majd a betonkockák lerakása az összeg felébe kerül.

Az önkormányzattal közösen adták be a pályázatot, a felmérést is együtt végezték. Tóth László, Magyarcsernye helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, anyagilag is hozzájárulnak a felújításhoz.

— Azt a részt, amelyet a támogatásból nem sikerül lefedni, az önkormányzat pénzeli. Kiszélesítjük a kis hidat, melyen át kell haladni, az a célunk, hogy a bejárattól kezdve egészen az emlékműig megújuljon az út. Ez a projektum jelentős számunkra, hiszen az emlékmű nagyon rossz állapotban volt, megdőlt, és fennállt a veszély, hogy összetörik. Restaurálásával tovább tudjuk őrizni az I. világháborús áldozataink emlékét. Évente egyszer, mindenszentekkor az önkormányzat a plébánossal együttműködve rendez egy misét az elhunytak emlékére.

— Korábban, amíg a faluban csaknem 4000-en éltek, mindig volt, aki ápolja, kezelje az emlékművet. Én is figyeltem, amíg bírtam, most már azonban majdnem kilencvenéves vagyok — emlékezett vissza Márton István. — Apósom apja, vagyis a feleségem öregapjának a neve szerepelt ezen az emlékművön. Megsebesült, elvitték Pápára, de ott meghalt, itt temették el. Örülök, hogy felújítják az emlékművet.


Biacsi Karolina felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..