home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Felújítják a Zentai Gimnáziumot
Tóth Lívia
2018.01.16.
LXXIII. évf. 2. szám
Felújítják a Zentai Gimnáziumot

A félévet — mely a tartományi oktatási titkár döntése értelmében január 10-e helyett 15-én kezdődött — új helyen, a Stevan Sremac Általános Iskola épületeiben és egyéb intézményekben kezdték meg azok a diákok, akik korábban a Zentai Gimnázium épületében tanultak. A költözésre azért volt szükség, mert a nevezett objektumot anyaországi és szerbiai forrásokból bővítik, illetve teljesen felújítják.

A Zentai Gimnázium 2016-ban ünnepelte fennállásának 140. évfordulóját, az épület pedig, melyben három középiskola működik, már több mint százéves. Az objektumon az elmúlt évtizedek során kisebb javításokat végeztek ugyan, de mára szükségessé vált a teljes felújítása. Ez annyit tesz, hogy a második félévet a Zentai Gimnázium 17, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola 13, az Egészségügyi Középiskola 12 tagozata — mintegy 1000 diák és 200 tanár — más helyszíneken kezdi meg.

Az épület bővítésére a szerb kormány jelentős összeget, csaknem 170 millió dinárt hagyott jóvá, a magyar kormány viszont több mint 40 millió dinárt adott a fejújításra, mely hat új tanterem és egy étkező kialakítását foglalja magában. Az utóbbi munkálatok egyébként már folynak, és várhatóan februárban be is fejeződnek.

Mivel a 2018. év első hónapjában kezdődő teljes rekonstrukciót szeptemberig, vagyis a következő tanév első napjáig szeretnék befejezni, szükségessé vált az iskola kiürítése, hogy az építkezési és átalakítási munkálatok akadály nélkül folyhassanak. A megállapodás értelmében a Zentai Gimnázium tanulóit a November 11-e Általános Iskola fogadja be, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola az Emlékiskolában és az egykori internátusban kap helyet, az Egészségügyi Középiskola pedig a Thurzó Lajos Általános Iskolába és az agrárinnovációs központba költözik, illetve az oktatásának egy részét a Zentai Közkórházban szervezi meg.

Ujházi Éva, Ceglédi Rudolf polgármester, Tóth Kornél, Urbán Zsuzsanna, Nagy Abonyi Zoltán

 

A Zentai Gimnázium a jogutódja az összes zentai középiskolának, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy hatalmas irattárunk, archívumunk van, melyet a Történelmi Levéltár segítségével egy biztosított, zárt területre, a volt kaszárnya felújított épületébe telepítettünk át. A három középiskola könyvtárának összesen 25 000 kötete van, ezek szintén a laktanyába kerültek. A közvállalatok december végére adtak számunkra járműveket és embereket, akik segítettek a kiköltözésben. Reméljük, hogy a munkálatok január 15-én valóban megkezdődnek, hiszen mi addig biztosan kiürítjük az épületet. A diákjaink a November 11-e Általános Iskolában kezdik a második félévet, januárban délelőtt tartjuk az órákat, februárban délután, vagyis a tanév végéig a már megszokott módon havonta váltunk — ismertette a terveiket Ujházi Éva igazgató.

— Mi ideiglenesen az Emlékiskolába és a volt internátus épületébe megyünk. Két váltásban dolgozunk, az elsőseink és a másodikosaink járnak majd együtt az Emlékiskolában tanuló alsós diákokkal, a harmadik és negyedik osztályosok pedig a felsősökkel. Az internátusba költöztettük át a tanirodáinkat, ahol az oktatás eddigi minőségének megtartásához szükség volt a számítógépes hálózat átalakítására — ecsetelte a rájuk váró tennivalókat Tóth Kornél igazgató. — Két épületben leszünk, ezért az órarendet úgy állítjuk össze, hogy a diákoknak ne kelljen egyik objektumból a másikba átmenniük, vagyis a tervek szerint a teljes tanítási napot ugyanazon a helyen tölthetik el. Mivel az ingázást a tanáraink vállalják, a tanrend kialakítása elég nehéz feladat, hiszen vannak olyan pedagógusok, akik több iskolában is dolgoznak.  

— Talán az egészségügyi középiskola oktatásának megszervezése lesz a legbonyolultabb — vélekedett Nagy Abonyi Zoltán igazgató. — A Thurzó-iskolában lesz a bázisunk, ahol hat tantermet kaptunk, és két váltásban, délelőtt meg délután dolgozunk majd. Az agroinnovációs központban a gyógyszerészeknek rendezzük be a laboratóriumokat a gyakorlati oktatáshoz, a kórházban a konferenciatermet bocsátották rendelkezésünkre, ahol délutánonként kint maradhat egy osztály, és a gyakorlat után az elméleti tantárgyakat is lehallgathatja. Nálunk sem fognak a gyerekek a tanítás alatt egyik épületből a másikba sétálni. Mivel a három középiskola tanulóinak többsége utazó, a buszjáratokat is át kell szervezni, hogy a járművek közelebb álljanak meg az új oktatási helyszínekhez. 

Urbán Zsuzsanna, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója nem rejtette véka alá, hogy a szülők egy kissé idegenkedve fogadták a középiskolások beköltözését.

— Elmagyaráztam nekik, hogy örülnünk kell a munkálatoknak, hiszen a mi gyermekeink is használni fogják a korszerű épületet, ha kikerülnek az általános iskolából. Meggyőződésem, hogy nem lesz semmilyen gond, az elmúlt hetekben sokat dolgoztunk azon, hogy a tanítás zökkenőmentesen induljon, illetve folytatódjon. A November 11-e Általános Iskolában az lesz az újdonság, hogy az alsósok és a felsősök egy váltásba kerülnek, a második félévet délután kezdik. Mivel a következő időszakban a megszokottnál több diák tartózkodik az épületben, az ügyeletet is megerősítjük.

A gimnáziumban folyik a hozzáépítés

 

Időközben a Thurzó Lajos-iskolában is munkálatok folynak. Az 1913-ban készült épület tetőszerkezete igencsak rossz állapotba került, és a homlokzatáról is évek óta hullott a vakolat. Erre a célra a zentai önkormányzat 15 millió dinárt nyert a szerbiai közbefektetési titkárságtól. A renoválás az intézmény több mint százéves régi épületét érinti, viszont az időközben hozzáépített szárny megújítása és a sportpályák korszerűsítése is a tervek között szerepel. Jó hír, hogy az utóbbiak megvalósítására sikerült további 30 millió dinárt szerezni, ám ezek a munkálatok nyilván csak jövőre válnak aktuálissá, amikor elkészül a gimnázium épülete, a középiskolások pedig visszaköltöznek. 

 

(Herédi Krisztián felvételei)

 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..