home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Faültetés és Nyuszifutás Zentán
(Tha)
2017.04.10.
LXXII. évf. 14. szám
Faültetés és Nyuszifutás Zentán

A hétvégén a zentai Népkertben a 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben született gyermekek fája mellé odakerült azoknak a kicsinyeknek a fája is, akik a tavalyi évben látták meg a napvilágot.

2016-ban Zenta községben 198 kisbaba született. A zentai önkormányzattól minden újszülött 30 ezer dináros egyszeri támogatást kap, az év első babája pedig külön pénzjuttatásban is részesül. A szülők később is számíthatnak támogatásra, például a nagycsaládoknál a harmadik gyermektől a község fizeti az óvodai díjszabást, a középiskolásoknál átvállalja az utazási költségek egy részét, ösztöndíjat folyósítanak, valamint bevezették a nagycsaládos kártyát és díjat alapítottak a példamutató nagycsaládok jutalmazására.

Az ünnepségen Ceglédi Rudolf polgármester mondott beszédet, aki hangsúlyozta:

A 2016-os generáció fája egy Amerikai hársfa lesz, amit az előzőekhez hasonlóan szintén táblával jelölünk meg, hogy évtizedek múlva is tudják az erre járók, mit jelképez ez a helyszín. Azt szeretnénk, ha akkor már egy kis erdő állna itt, mert az azt is jelentené, hogy utódaink a szülőföldjükön élnek.

Kövessük a fa példáját, amely az anyaföldből táplálkozik, alapozzuk jövőnket őseink hagyományaira, értékeire, amelyek között a család kiemelt helyet foglal el. Így az a reményünk is valóra válhat, hogy községünk lakossága a jövőben nem fogyatkozik tovább.

Az alkalmi műsorban a zentai szerb és magyar gyermek-néptánccsoportok mutatkoztak be Slađana Babin és Baji Endre művészeti vezetők felkészítésében.

Szintén a hétvégén hetedik alkalommal szervezte meg zentai Gyermekbarátok Egyesülete a húsvéti Nyuszifutást. A hangulatos program célja a mozgás és a sport népszerűsítése volt.


Tóth Lívia és Bodó Zoltán felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..