home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Falumisszióra készülődve
Martinek Imre
2016.06.05.
LXXI. évf. 22. szám
Falumisszióra készülődve

Falumisszióra készülnek a Torontálvásárhelyi római katolikus egyházközségben. A Nagybecskereki egyházmegye által szervezett bensőséges, közösségépítő eseményre június 6-a és 8-a között kerül sor az egyházközség templomában, illetve plébániáján.

A találkozóval kapcsolatban május elején tartottak előkészítő tanácskozást a helyi katolikus egyházközség plébániáján. Az összejövetel részleteiről, fontosságáról és üzenetéről a magyarországi Szent András Evangelizációs Iskola padéi székhelyű iskolaközpontjának vezetője, Pozsár Ildikó koordinátor nyilatkozott.

— Nagyon örülünk, hogy főpásztorunk, Msgr. dr. Német László SVD püspök atya elképzelését Torontálvásárhelyen is meg tudjuk valósítani, ebben pedig főtisztelendő Pastyik Róbert plébános támogatását is élvezzük. Kiemelném továbbá azt is, hogy érkezésünknek első pillanatától fogva tettre és együttműködésre kész emberek vettek körül bennünket, akikkel szinte a legapróbb részletekig egyeztethettük leendő, háromnapos küldetésünket. Lényegében olyan programmal érkezünk e napok keretében, amely egyaránt szólít meg gyermeket és felnőttet, időst és fiatalt. A misszió valójában az örömnek, illetve a megismerés „élményének” megosztása. Személyes életvitellel történő tanúságtétel arról, miként változott/változik meg életünk Jézus Krisztus megismerése által. Önként vállalt feladatunk minden emberhez elvinni az örömhírt. Ezt támasztják alá a missziós napok mottójául választott újszövetségi sorok is („Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre” 1Pét 1,3). Üzenve általuk mindnyájunknak, Jézus bármilyen helyzetből ki tud bennünket ragadni. Szorongatott állapotunkban is tud nekünk megoldást adni, új életre tud bennünket hívni.

A falumisszió műsora:

június 6-a (hétfő): 17.00 — Megnyitó szentmise; 18.00 — Csiszér László tanúságtevő estje

június 7-e (kedd): 17.00 — Püspöki szentmise dr. Német László SVD megyés püspök főcelebrálásával; 18.00 — Alkalmi képzőművészeti tárlat a helybéli hittanos gyermekeknek az Irgalmasság témára meghirdetett pályázatra küldött rajzaiból, ezután Agapé

június 8-a (szerda): 17.00 — Szentmise; 18.00 — Gyógyító szentségimádás, valamint a betegek kenetének kiosztása.

A torontálvásárhelyi katolikus közösségben legutóbb 1994-ben tartottak missziós napokat. A szervezők az alkalmakra minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..