home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Faluház nyílt Kishomokon
Tóth Tibor
2018.01.29.
LXXIII. évf. 4. szám
Faluház nyílt Kishomokon

Kishomokon, ezen a 130 főt számláló, Magyarkanizsától 10 km-re fekvő településen nincs templom, bolt, sőt, még kocsma sem.

Néhány éve a falunapi ünnepségnek otthont adó közösségi teret újították fel, a közelmúltban pedig átadták, majd felszentelték a régi tanyasi iskola épületét, mely faluházként működik tovább. A település lakosainak régi álma vált valóra, hiszen olyan közösségi épülethez jutottak, amely helyet ad az idősek, a fiatalok és a civil szervezetek tevékenységének.


A faluház

Kishomokon eddig a szabadkai tejgyártól kapott barakképületet használták közösségi célokra, a faépület azonban szép lassan tönkrement, így óriási szükség mutatkozott egy közösségi ház létrehozására. Az ötlet már évekkel ezelőtt megfogant a helyiekben, anyagiak hiányában azonban a megvalósítás egészen eddig váratott magára.

— Az épület hátsó részében levő két helyiséget 2013-ban részben felújítottuk, az egyikben időnként kihelyezett tanácsülést tartottunk, a másik teremben pedig a Kishomokon működő civil szervezetek kaptak helyet. A martonosi helyi közösség éveken át gyűjtögette a pénzt a faluház létrehozására. Polgáraink 2016-ban megszavazták a helyi járulékot, így megkezdődhettek a munkálatok. Az épület tetőszerkezetét két évvel ezelőtt teljesen felújítottuk, a martonosi helyi közösség tetőcseréje után megmaradt cserepet hoztuk át Kishomokra. Új horogfák kerültek a helyükre, és a kéményeket is újraraktuk. Az épületanyag és a munkálatok összértéke 1 200 000 dinár, melynek előteremtésében nagyon sokat köszönhetünk a magyarkanizsai önkormányzatnak is. Mivel a kivitelezési munkálatok nem haladták meg az 500 000 dinárt, nem kellett nagyberuházási tendert kiírnunk. 2017-re a martonosi helyi közösség épületének és a kishomoki iskola homlokzatának felújítását irányoztuk elő, viszont már szeptemberben láttam, hogy a helyi járulék százalékarányának csökkentése miatt mindkét épületet nem tudjuk felújítani. Úgy döntöttünk, hogy a martonosi épületünk homlokzatával még várunk, és a kishomoki iskolát, mely korábban boltként és orvosi rendelőként is üzemelt, részesítjük előnyben. A korábbi beruházásokból fennmaradt anyagokat használtuk fel. A magánszemélyek is sokat segítettek nekünk. Ábrahám Eszter harminc széket adományozott a faluháznak, emellett nagyon sokat segített a Szécsi, a Szabó és a Sors család is. Kijelenthetem, hogy minden kishomoki összefogott, és úgy segített, ahogy tudott. Remélem, az épületet sikerül megtölteni tartalommal — mondta Horvát Gergely, a martonosi helyi közösség tanácsának elnöke.


Horvát Gergely a közösségi teremben (a szerző felvétele)

Az idei tervek közül a padlófűtés bevezetése elsődleges cél, addig egy nagy méretű dobkályhával fűtik fel az épületet. A tágas hátsó udvarban különféle nyári táborokat lehet szervezni, ami felpezsdítené a település életét.

A helyiek kedvezően fogadták a korábbi iskola felújítását, hiszen a sokakban szép emlékeket felidéző épület sem válik az enyészeté, ezenkívül pedig egy közösségi ház is létesült, amire már nagy szükség volt. A fiatalok itt különféle szórakoztató rendezvényeket, születésnapokat rendezhetnek, az idősebbek találkozhatnak, beszélgethetnek egymással, és természetesen a civil szervezetek is otthonra találhatnak.


Kishomoki és martonosi vezetők a faluház felszentelésén (Szél János felvétele)

A faluház avatóján Savelin Zoltán martonosi katolikus plébános mondott áldást, és arra emlékeztette a megjelenteket, hogy Kishomokon a ’90-es években már tervbe vették egy kápolna felépítését, valamint egy temető létrehozását, ám a háborús években mindez nem jöhetett létre. Viszont nagy esély van arra, hogy havonta egy alkalommal szentmisét tartanak a faluház nagytermében. A fontos eseményt jelenlétükkel megtisztelték a magyarkanizsai községi önkormányzat vezetői, Fejsztámer Róbert polgármesterrel az élükön, a környező helyi közösségek vezetői, a támogatók, a kivitelező és mindenki, aki bármilyen formában hozzájárult a faluház létrejöttéhez.


Az ünnepélyes átadás (Szél János felvétele)

Horvát Gergely, a martonosi helyi közösség tanácselnöke kiemelte, hogy a martonosi helyi közösség épületének homlokzata az idén fel lesz újítva.

— Hat évvel ezelőtt szigeteltük az épületet, még három irodát kell kilapozni, újrameszelni, és a létesítmény eredeti fényében tündökölhet. További terveink közé tartozik a martonosi főutca aszfaltozásának folytatása, mivel a burkolóréteg lassan tönkremegy. Korlátozott pénzforrás áll rendelkezésünkre, hiszen nagy az elvándorlás, rengeteg a munkanélküli, a járulékokat tehát nem lehet úgy megfizettetni, mint évekkel ezelőtt. A helyi járulékból eredő összbevétel nem éri el a 3 millió dinárt, ebből kell működtetni az irodát, járdákat javítani, esővízcsatornákat tisztítani. A nem megvalósult terveket átvisszük a következő évre.

Az átadott faluház a remények szerint új színt visz Kishomok életébe, illetve megtartóerővel is bír a helyiek számára.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..