home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ezüst ünnep jegyében
Lajkó Szilvia
2016.10.19.
LXXI. évf. 42. szám
Ezüst ünnep jegyében

Az idén jubiláló adai Vadvirág Hagyományápoló Kör alapítói egyúttal együtt tartói is egy olyan közösségnek, melyben az összetartó erő egymás elfogadásán, a kölcsönös tiszteleten, az egymás iránti bizalmon és szereteten alapul. Fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünnepelve, a Kör programsorozattal igazolta a csapatszellem és az együttműködés hatékonyságát.

Visszatekintve, Varga Lívia, a Vadvirág HK elnöke a következőképpen nyilatkozott:

— Minden úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Egyre többen veszik észre, mi az, amit képviselünk, és érdeklődnek tevékenységünk, munkánk iránt. A huszonöt év megpróbáltatásai megerősítették a Kör létezését. Közösen, megoldást keresve sikerült túllépni a konfliktushelyzeteken anélkül, hogy ellaposodott volna egyesületünk vagy hogy feloszlattuk volna azt, feladva eddigi erőfeszítéseinket. Nem hagytuk, hogy problémáink elhatalmasodjanak, és eltávolodjunk egymástól. Így érett meg és hangsúlyozódott ki a szülői összefogás eredménye, mely valójában a közösségünk megtartó ereje. Egyre többen ismerik fel, mit kapnak itt a gyerekeik, és közreműködnek a vadvirágos közösségi életben példamutató magatartással. Ünnepsorozatunkat október elején ünnepi közgyűléssel indítottuk, melynek keretében a visszatekintő beszámolókon kívül a jubileumi központi rendezvény megvalósításával kapcsolatos teendők egyeztetése is helyet kapott. A közgyűlés részvevői egyhangúlag megszavazták, hogy Török Margit, Szabó Szabados Ilona és dr. Hódi Éva örökös tagjai legyenek a Vadvirág Hagyományápoló Körnek. Az ünnepi közgyűlést a programsorozat következő szegmentuma, a népdalkórus-találkozó követte. A házigazda Vadvirág Asszonykóruson kívül fellépett a Moholi Nyugdíjas-egyesület vegyes kórusa, a csókai Pannónia férfikórus, a felsőhegyi Népdalbarátok Klubja, a csókai II. Rákóczi Ferenc férfikórus és a csókai Csalogány asszonykórus, illetve a zentai Tópart Művelődési Egyesület kórusa. A műsort Szabó Gabriella, a Durindó és a Gyöngyösbokréta fesztiváltanácsának elnöke vezette. Az az út, amelyen eddig eljutottunk, sok szép pillanattal, lehetőséggel is megajándékozott mindannyiunkat, ezért a nehézségek eltörpülnek értékes élményeink árnyékában, de szükségesek voltak utunk során, hiszen ennek köszönhetően fejlődhettünk és erősödhettünk folyamatosan. Nem hagytuk el magunkat, hallattunk aktivitásunkról. Egyre többen csatlakoztak hozzánk, pártolnak és biztatnak bennünket, amit igazol az is, hogy nagy sikere volt a népdalkórus-találkozónak, illetve telt ház előtt tartottuk meg a jubileumi gálaműsorunkat.

A jubileumi gálaműsoron együtt ünnepeltek a Vadvirág Hagyományápoló Kör jelenlegi és egykori tagjai, akik egy színvonalas és az évfordulóhoz méltó színpadi produkcióval tették felejthetetlenné az emlékünnepet, melynek hangulatából a gála délelőttjén piaci villámcsődülettel adtak ízelítőt. Bartók Ildikó pedig bábelőadással kedveskedett az óvodás és a kisiskolás fellépőknek.

A közösségépítő jelleggel is bíró Vadvirág ma már nem csak a gyerekek és a fiatalok körében népszerű, az idősebb korosztály is szívesen vállal szerepet ebben a közösségi életben. Így mélyül, illetve erősödik a csapatszellem, motiválhatóbbakká válnak a tagok, jellemző az összekovácsoló erő, a közös célok és tevékenységek, melyekről így beszél az elnök asszony:

— A Vadvirágnak számtalan kedvező hatása van a csoporttagokra: jobban megismerik saját magukat, átélhetik, hogy társaik úgy fogadják el őket, amilyenek, kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válhatnak, önértékelésük reálisabb, nő az önbizalmuk, jobban megértik az emberi kapcsolatok természetét. Megtanulják, hogy nem szükséges feltétlenül beleszólni, illetve beleavatkozni mások életébe, könnyebben hallgatnak meg másokat, érzelmileg feltöltődnek, reményteljesebbnek látják a jövőt, valamint megtanulnak megegyezésre lépni egymással a hatékony döntéshozatal és eredményesség érdekében. Úgy érezzük, hogy bizonyos színvonalat képviselünk, melyet egyre többen fogadnak be, hiszen zsúfolásig tele volt a színházterem a gála estéjén, és bő másfél órás műsorunkat türelmesen követte végig a közönség. Mindenki jól érezte magát, és sikerrel szerepelt. A vadvirágos közösség színessége formát öltött a színpadon Varga Imola, Varga Lilla, Polyák Szollár Anna, Resócki Rolland és Zombori Péter elgondolása alapján. Az ünnep a gálaműsor másnapján a Szentháromság római katolikus templomban hálaadó szentmisével teljesedett ki.

A Vadvirág Hagyományápoló Kör közössége sokkal több mint egy emberi gyülekezet, tagjai ugyanis egymást is vállalva, erősítve, bátorítva tartanak céljaik elérése felé, és tudják, hogy sikerük közös munkájuktól függ, vállalva az adódó nehézségeket és megosztva a munka terheit. A közösség a kihívásokkal teli negyed évszád alatt felelősségteljesen tett a magyar identitás megőrzéséért, és erősítette értékét a Vadvirág Hagyományápoló Kör céljainak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..