Ezért érdemes volt kimozdulni!

Ezért érdemes volt kimozdulni!

Kultúránk kötetlen hangulatú megünneplése Topolyán

Népdal, kamarazene, vers és próza, könyvek és értekezések váltakozva, másfél órában. Mindez az előírtnak vélt pátosz nélkül, lazán, mint egy nagy baráti társaságban, kötetlen felvezetésekkel, mosolyokkal, anekdotákkal és gondolkodásra késztető kérdésfelvetésekkel. Kultúra és néphagyomány — Néphagyomány és kultúra címmel tartott ünnepi műsort a Kiss Lajos Néprajzi Társaság a magyar kultúra napja alkalmából.

— A kultúra körülírására nincs egységes definíció. Korok, társadalmak és tudósok mind különféle módon határozták meg. Egy azonban biztos: a kultúra gyökereinek kutatása egybeesik az emberi társadalmak kezdetének meghatározásával. Nyilvánvaló tehát, hogy számtalan történeti esemény és irányzat, gondolkodó és szereplő készítette elő azt a színpadot, amelyen megjelent a kultúra és a néphagyomány párhuzama. Ha meg akarunk érteni egy tudományt, akkor első lépésben nem az elméleteit vagy az eredményeit kell megtekintenünk, és természetesen azt sem, amit a hívei mondanak róla — azt kell megnéznünk, hogy mit csinálnak azok, akik a gyakorlatban művelik. Ha megértjük, mi a néprajz, avagy pontosabban: mi a néprajz művelése, akkor innen kiindulva megragadhatjuk, hogy mi a kultúra elemzése. Ha a néprajz sűrű leírás, és a néprajzkutatók azok, akik a leírást végzik, akkor bármely esetben, a terepnaplóötletnél éppúgy, mint a Malinowski-szabású monográfiánál, az a döntő kérdés, hogy különbséget tud-e tenni a kacsintások és a tikkelések, az igazi és a színlelt kacsintások között. A kultúra egyedi jelenség, sui generis, melyet csak saját kategóriáiban lehet megmagyarázni — fogalmazott ünnepi köszöntőjében dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke.

A magyar kultúra napjára jelent meg Silling István legújabb kötete A kisbíró címmel. A kiadványt egyik recenzenseként Szőke Anna méltatta. A „kupuszinológus” dr. Silling István elmondta, édesapja volt kisbíró, a hirdetések szövegét a zombori történelmi levéltárban találta meg, amikor kiselejtezték őket.

— A népi vallásosság kutatója vagyok itt, Vajdaságban, most egy másfajta arcomat láthatják a kötetben. Természetesen most is megmaradtam Nyugat-Bácskában, illetve az én falumban, „kupuszinológus” maradok mindhalálig. Töretlenül érvényes rám az, amit évtizedekkel ezelőtt a falumban hallottam, és felírtam mottómnak: úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál.

A kötet az 1953 és 1955 közötti kupuszinai hirdetéseket dolgozza fel. Akkoriban a közérdekű információkat többnyire a háború után alakult Helyi Népbizottság adta hírül a nála munkaviszonyban levő kisbírók általi hirdetéssel, illetve nyomtatott plakátokon a hirdetőtáblán. A kisbírók szegény sorsú, képzetlen, de írni-olvasni tudó férfiak voltak, és munkaadójuk, valamint más szervek (földműves-szövetkezet, iskola, vállalatok, vállalkozók), egyének híreit közvetítették. A hirdetések szövege megőrizte a múlt század közepének nyelvjárási állapotát, emellett képet ad egy faluközösség teljes életéről.

— A populáris, vagyis a népi jelzővel az a gondom, hogy túlságosan emlékeztet a népszerűre, a közkedveltre, holott a kettő nem ugyanaz. Ha elfogadjuk, hogy az oktatás és a média hatására a társadalomban elmosódik az egyénileg birtokolt műveltséganyagok közötti különbség, akkor sokkalta szerencsésebb közösségi kultúráról beszélni, melybe beleérthetünk mindenféle kulturális ismeretanyagot, így a néphagyomány megmaradt vagy éppen visszatérő elemeit is. A fentiek alapján tehát lassan elfeledhetjük a népi kultúra táji-történeti tagolódását? — tette fel a kérdést dr. Klamár Zoltán, aki Néphagyomány és közösségi kultúra címmel értekezett. Leszögezte, napjaink társadalmi mozgásai ebbe az irányba hatnak, elég, ha a globalizáció folyamatos előretörésére gondolunk, és most nem elsősorban a fogyasztói társadalmi modell mind nagyobb térhódítása a fő szempont, hanem a táguló világ, melyet a média közvetít a térségünkben élők felé. Újabb ismeretekkel újabb szokások honosodnak meg — mutatott rá.

Tóth dr. Glemba Klára a kulturális intelligenciáról értekezve előadásában arra kereste a választ, melyek azok a tényezők, környezeti kihívások, amelyek hatnak az emberi kapcsolatokra, illetve hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat konfliktusmentesen kezelni.

— A kulturális intelligencia újonnan megjelent fogalom, a XXI. század szülöttje. A multikulturális közösségekre jellemző emberi kapcsolatok megértésével, illetve az azok kialakulásában szerepet betöltő értékek tanulmányozásával foglalkozik. Nemcsak a kultúrák ismerésének szükségességét látja elő, hanem azok helyes és emberhez szabott alkalmazását is. A különféle élethelyzetekben — akár a munkahelyi kapcsolatokban is — a kulturális intelligencia hiánya okoz gondokat, kellemetlen szituációkat, miközben ezekből adódóan az egyik fél tévesen úgy érezheti, hogy kisebbségi léte lehet a baj forrása. Éppen ezért a vajdasági, többnemzetiségű kulturális közegben nagyon fontos a saját és mások kultúrájának ismerete, illetve helyes alkalmazása — hangsúlyozta a kutató.

Kónya Sándor csókai dalénekes Miért szép a hazaindulók éneke? címmel értekezett. A dalt Kocsis Miklós hatvannégy éves, kishegyesi kántortól jegyezte le 2009 májusában. Álljon itt az első strófa — azzal a megjegyzéssel, hogy írásban, a dallam és a dalénekes előadása nélkül, természetesen nem az igazi.

Uram, Jézus Krisztus, már útra indulunk,
A te szent nevedben innét elbúcsúzunk.
Felvesszük szent keresztedet, ez vezéreljen bennünket
A mi hajlékunkba, a mi hajlékunkba!

— Énekünknek több, múltba mélyedő gyökére van, egyúttal az új távlatok felé is nyitott, magában hordozza a változást, fejlődést. Viszonylag egyszerű, ám kevés eszközzel élve is életteli és figyelemre méltó. A gyönyörű, dallammal ékesített fohász a hazatérés reményét erősíti lelkünkben. Könnyen tanulható, tiszta szívből énekelhető — fogalmazott Kónya Sándor.

A bácsfeketehegyi Török Noémi somogyi népdalokat énekelt, a topolyai Melódia Kamarazenekar Megyeri Lajosnak a Hét csillagból, a Frisses és a Palotás című művét játszotta, a szintén topolyai Szabó Rebeka Podolszki József Arról akarok mesélni című prózájából adott elő részletet, a bácsfeketehegyi Hodik Annabella pedig Sziveri János Bábjáték című verséből. A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központból Dudás Kata kalotaszegi népdalokat énekelt, Molnár Krekity Olga Radnóti-díjas versmondó pedig Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényéből adott elő részletet.

A műsor keretében kiállítás nyílt a Kiss Lajos Néprajzi Társaság köteteiből, a hivatalos program után pedig ezúttal is jó hangulatú, kötetlen beszélgetés alakult ki, mely a szervezet rendezvényeinek védjegyévé vált.


Szalai Attila felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Vajdaság, én így szeretlek!
Riport
Rönkszobrász láncfűrésszel
Riport
Facebook

Támogatóink