Ez nem a kárpátaljai magyarok háborúja

Ez nem a kárpátaljai magyarok háborúja

A kelet-ukrajnai harcok kitörése óta aggodalommal gondolunk a kárpátaljai magyarokra, de ez az érzés sokkal erősebb lett, amióta tudjuk, hogy a mozgósításból ők sem maradhatnak ki, és már halálos áldozataik is vannak. Amikor Nagykárolyban, a romániai magyar újságírók rendezvényén találkoztunk Dunda Györggyel, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettesével, kihasználtuk az alkalmat, és kollégánknak feltettünk néhány kérdést.

Természetesen leginkább arra voltunk kíváncsiak, a háborús helyzet mennyire befolyásolja a kárpátaljai magyarok mindennapjait.

— A válság, melyből mostanra háború lett, eleinte igen messzinek tűnt. Az események 1200 kilométernyire játszódnak tőlünk, így a kárpátaljaiak is többnyire a híradóból, újságból értesültek a hírekről. Aztán a történések szép lassan megközelítettek bennünket. Először a konfliktus gazdasági lecsapódását érzékeltük. Már az Euromajdanként elhíresült események után rohamosan gyengülni kezdett a hrivnya, február óta pedig 80 százalékot romlott az ukrán fizetőeszköz. A bérek jobb esetben változatlanok maradtak, de többnyire csökkentek, a kereskedelmi és az egyéb kapcsolatok nehézkessé válása után pedig sok szakembernek megszűnt a munkahelye. Noha Donyeck és Luhanszk több mint 1000 km-re van, a kereskedelemben nagyon élénk kapcsolat alakult ki Kárpátalja és a keleti régiók között. A gazdasági változást mindenki megérezte, az üzemanyagár elszabadult, az ukrán átlagnyugdíj most kevesebb mint 100 dollárt ér, míg korábban több mint 150 dollár volt. Az igazán nagy baj azonban akkor következett be, amikor megkezdődtek a behívások, ekkor tapasztaltuk meg ugyanis közvetlenül a háború poklát. Az illetékesek természetesen csak azt veszik figyelembe, hogy az ember ukrán állampolgár, a nemzetiségével nem törődnek. Hiába állítja az egész ottani magyar közösség, és hiába hangsúlyozza Budapest is, hogy ez nem a mi ügyünk, semmi közünk sincs az ukrán—orosz testvérháborúhoz, ez a sorozókat nem hatja meg, mindenkit egy kalap alá vesznek. Március, április folyamán kezdték el a magyar fiatalok mozgósítását.

A szerződéses katonák körében is vannak egyébként „érdekes” esetek. Egy ismerősöm tíz évig a zenészezredben szolgált Munkácson, aztán egyik napról a másikra a klarinétot meg a szaxofont Kalasnyikovra cseréltették vele, két hét alatt igazi katonát faragtak belőle, és tankparancsnokként a luganszki repteret védte. Nemrégiben jött haza, hála istennek, épségben és egészségben.

*Nálatok még van sorkatonai szolgálat?

— Már 2005 óta szó van róla, hogy eltörlik a kötelező katonai szolgálatot. A fiatalokat 25 éves korukig lehet sorozni, most tavasszal hívták volna be az utolsó csoportot, de a történtek miatt a parlament úgy döntött, ennek nem most jött el az ideje. Ettől függetlenül azonban már három hullámban rendeltek el mozgósítást Ukrajnában. Ez 40 éves korig mindenkit érint, aki volt katona, illetve csak azok élveznek felmentést, akiknek három gyerekük van.

Éppen ezért, aki csak tehette, elmenekült — egyrészt a behívás, másrészt a gazdasági nehézségek miatt — Magyarországra, Csehországba vagy bárhova, ahol talált munkát. Mások viszont cselhez folyamodtak, tudni kell ugyanis, hogy Ukrajnában nem egészen legális a kettős állampolgárság. Nem tiltják, de törvényesen nem ismerik el. Most azonban kiskaput kínált, mert sokan kimentek Magyarországra, majd magyar útlevéllel visszajöttek Ukrajnába. Ez azt jelenti, hogy ukrán állampolgárként kint ragadtak külföldön, és nem tudják átvenni a behívót. Természetesen az illetékesek is tisztában vannak a helyzettel, be is jelentették, hogy dolgoznak a gond elhárításán, de nagyon látványosan eddig senkire sem „szálltak rá”.

*Úgy tudjuk, már vannak magyar áldozatok is.

— Ez sajnos igaz. Az első kárpátaljai áldozat egy beregszászi magyar fiatalember volt. Azóta még két Bereg vidéki férfi halt meg, az egyikük szintén magyar. Összesen mintegy húsz kárpátaljai áldozat van, a sebesültek pontos számát azonban senki sem tudja megmondani, mert a hivatalos adatot legalább hárommal kell megszorozni.

* Voltak-e látványos háborúellenes megmozdulások, béketüntetések?

— Voltak, de nemcsak Kárpátalján, hanem az ország más régióiban is, tehát nem csak a magyarok utasítják el a háborút. Ezek a megmozdulások látványos eredményt nem hoztak ugyan, de a behívások most már legalább világos szabályok alapján történnek. Korábban este nyolc-kilenc órakor mentek az emberekért, vagy vasárnap rontottak rájuk, most azonban délután négy óráig, vagyis munkaidőben kézbesíthetik a behívókat. Ha valakit később zaklatnak, panaszt tehet, és nincsenek olyan durva kényszerítések, mint amilyenek a tüntetések megkezdéséig voltak. Egyébként azt mondják, hogy Kárpátalja örülhet, mert a szomszédos Lemberg megyéből tízszer ennyi embert vittek el a frontra, mint tőlünk.

* Mi történik azokkal, akik megtagadják a behívót?

— Néhány kirakatper indult, de semmiféle precedenst nem teremtettek, nagyon elmarasztaló döntés sem született. Úgy gondolom, nem is lesz ilyesmi, mert nem akarják tovább feszíteni a húrt. Hivatalosan is elismerték, hogy 2500 kárpátaljai mozgósításához százezer behívót küldtek szét. Az emberek fele megtagadta a papír átvételét, vagy egyszerűen nem volt otthon, a másik ötvenezer átvette. Közülük negyvenezer egészségügyi okokra hivatkozva, s ebben benne van a „kivásárlás” is, nem ment el. A maradék tízezerből azt a szerencsétlen két és fél ezret vitték el, akinek se pénze, se kapcsolata nem volt. A magyarok hiányos államnyelvtudása sajnos itt is visszaüt. Több emberrel is megtörtént, hogy beidézték egy egyszerű orvosi vizsgálatra, és aláírattak vele egy papirost arról, hogy ott volt. Mint később kiderült, a dokumentum nem erről szólt: valójában azt írták alá, hogy önkéntesen bevonulnak a seregbe.

* Hogyan reagált az ukrán állam arra, hogy a kárpátaljai magyarok nem érzik magukénak ezt a háborút?

— Sehogyan. Semmiféle visszajelzés nem érkezett. A háború senkinek sem jó. Az emberek a nyomasztó 9-10 hónap után végre szeretnének fellélegezni, a helyzethez mérten viszonylagos biztonságban élni. Ukrajna a 23 éve tartó függetlensége alatt még nem volt ekkora mélyponton. Kárpátalján az Euromajdan idején sem voltak különösebb tüntetések, a legjobb esetben is csak 200-300 fő gyűlt össze, csakhogy ez a csoport olyan hangos és agresszív volt, hogy sikerült ráerőltetnie az akaratát mindenkire. Ungváron megbuktatták a polgármestert, a megye vezetőjét, a rendőrkapitányt. A kárpátaljai mentalitás olyan, hogy az emberek inkább csendben maradnak, nem szeretnek konfrontálódni, ebből válik ki az a szűk nemzeti radikális réteg, amely támogatta a kijevi változásokat. Meggyőződésem, hogy ha Kárpátalján szavazhatnánk valamiféle nagyobb önkormányzatiságról, önrendelkezési jogról, a végeredmény 50 százalék körül lenne, habár a magyarok aránya csak tíz százalék. Tehát nagyon sok ukrán és ruszin is Kijevtől egy picit távolabb képzelné el a saját jövőjét.

* Vannak-e jóslatok, hogy ez az állapot meddig tarthat, mikor lesz vége a háborúnak?

— Október 26-án Ukrajnában előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Porosenko elnök a kampány folyamán azért próbál kompromisszumok árán is viszonylagos nyugalmat teremteni, hogy a mögötte álló politikai erők többséget szerezzenek a parlamentben. Ehhez egyébként minden adva van. Ezzel a kelet-ukrajnai vidéken is be tudja söpörni a szavazatokat az orosz ajkú választóktól, hiszen a jelenlegi politikai színtéren ő az egyetlen, aki beszél velük, sőt, mi több, engedményeket is tesz. A megnyert választás után viszont nem állhat érdekében a helyzet további eszkalációja, mert a támogatás megőrzéséhez stabilitásra és fejlődésre van szükség. Porosenkónak érdeke az orosz kapcsolatok normalizálása, és látjuk, hogy a mostani konfliktus folytatása a Nyugatnak sem tesz jót, mert a szankciókkal az unió sem jár jól gazdaságilag. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A címerek doktora
Interjú
Turistacsalogató Vajdaság
Interjú
Facebook

Támogatóink