Mottó: „Csak az hal meg, akit elfelednek!”

Sasi István 2011 februárjának derekán távozott az élők sorából, és egy elhivatott zenésszel, vérbeli zenekedvelővel és zenepedagógussal lett szegényebb a falu magyar közössége. A „tanító bácsi” ugyanis termékeny pályafutása során szinte mindenütt jelen volt. Vagyis nemcsak a település, de a tágabb környezet szárnypróbálgató zenei tehetségeinek is a segítségére sietett. Az emlékezés fentebb említett űrjét kísérelték meg némileg kitölteni és enyhíteni a pancsovai Történelmi Levéltár és a Jovan Bandur-zeneiskola kulcsemberei, akik halálának ötödik évfordulójára monográfia formájában terveznek sajátos emléket állítani Sasi professzor úrnak.

A szerb nyelvű kiadványt Milan V. Đukić pancsovai koncertmester és Rancz Károly, a pancsovai Petőfi Sándor MME elnöke tervezi sajtó alá rendezni. Lényeges momentumként értelmezve mindazokat a lépéseket is, amelyekhez a vidékre oly jellemző multikulturalizmus szolgáltatja a kiindulópontot. Az István, a jószívű és nemes lelkű ember (Ištvan, čovek velikog srca i široke duše) című könyvnek 2016. február 16-a táján kellene napvilágot látnia. Emlékeztetve mindnyájunkat nemcsak a sorsszerű elmúlásra, de azokra a pillanatokra is, amikor a testet öltött reménykedés parancsolt magának megkülönböztetett és jogos figyelmet. Egyúttal törlesztve azt a mulasztást is, hogy egy ilyen kiváló ember számára eddig csupán a nevezett zeneiskola monográfiás (1950 és 2005 közötti — a szerző megj.) kiadványában jutott hely, néhány oldalnyi méltatás erejéig.

Sasi István tanár úr a belgrádi zeneművészeti akadémián klarinétszólistaként diplomázott 1974-ben, majd a pancsovai Jovan Bandur Alapfokú Zeneiskola klarinét- és harmonikatanáraként, illetve igazgatójaként hasznosította tehetségét. Nevéhez fűződik a Temes-parti kisváros balettiskolájának megnyitása is, továbbá az említett alapfokú zeneiskola középfokú rangra való emelése. Diákjai éveken át díjakkal és elismerésekkel tértek haza a köztársasági versenyekről, végül 1999-ben Pancsova napján ő maga is átvehette a legeredményesebb tanárnak járó kitüntetést. A komolyzenén kívül Pista bácsinak nemcsak a népzene, hanem a magyar nóták és csárdások is a szívéhez nőttek. Oszlopos tagja volt a helybeli (torontálvásárhelyi) 5 + 2 együttesnek, több ízben korrepetitora a VIVE keretében fellépő amatőr nótaénekeseknek, tagja a helyi református egyházközség dalárdájának, emellett vadász és rendíthetetlen, segítőkész ember.