home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Eszéken található a legnagyobb vízimalom Horvátországban
MTI
2015.12.18.
LXX. évf. 50. szám

Újabb turisztikai látványossággal gazdagodott Eszék városa, itt található Horvátország legnagyobb vízimalma, egy hajómalom a Dráva folyón, nem messze a város központjától — adta hírül a horvát sajtó. A malomépületet pénteken mutatták be a nagyközönségnek, de csak két hónap múlva nyitják meg a turisták előtt.

A vízimalom eredeti másolatának elkészítése kétmillió kunába (több mint 86 millió forintba) került, és „A határmenti térség malmainak útvonalai mentén” című pályázat keretében valósították meg, a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően — írták az eszéki turisztikai szövetség honlapján.

Az Európai Unió (EU) egymillió kunával támogatta a projektet, Eszék városa pedig 800 ezer kunával járult hozzá a kivitelezéshez.

Ivan Vrkic polgármester újságíróknak úgy nyilatkozott: „ez nagy turisztikai attrakció a város számára, és egyben emlékeztet a térség malomiparának aranykorára is”. A 19. században 60 ilyen vízimalom működött Eszéken, az utolsó 1944-ben szűnt meg — mondta a polgármester.

Vrkic úgy véli: egy olyan hagyományról van szó, amelyet meg kell őrizni a gyermekeik számára, ugyanakkor tovább kell fejleszteni a gabonára és búzára épülő ipart is a városban. Mint mondta: „ennek a kultúrájára épült Szlavónia és Baranya”.

Az eszéki vízimalom a Molnárok útja elnevezésű projekt keretein belül, magyar és horvát összefogás eredményeként jött létre. A projekt részét képezi még Horvátországból a dályoki (Dubosevica) hengermalom, Magyarországról pedig az orfűi Malommúzeum, a mohácsi Szent Miklós vízimalom és taposómalom, továbbá a mecseknádasi Keszler (volt Müller) malom, a borjádi Széchenyi uradalmi vízimalom, valamint a hosszúhetényi Dallos-Böröcz-féle vízimalom.

A projekt megálmodói szerint az említett határmenti régió a történelem során mindig is többetnikumú területnek számított, a malmok pedig színterei voltak az itt élő népek és kultúrák találkozásának. A Malmok útja projekt célja éppen ezért — a technikatörténeti érdekességek ismertetése mellett -, a régióban élő emberek és népek közös történelmének és kulturális összetartozásának bemutatása, továbbá a kulturális turizmus erősítése a horvátországi Eszék-Baranya megye és a magyarországi Baranya megye között.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..