Érzelmi biztonságban

Érzelmi biztonságban

Az egészséges fejlődés alapfeltétele gyermekkorban az érzelmi stabilitás.

Hans Eysenck pszichológus vonáselméletében megjelenik az érzelmi stabilitás kifejezés, mely olyan embert jelöl, aki: „nyugodt, kiegyensúlyozott, akit nehéz felbosszantani, nem aggodalmaskodik, nem szorong, érzelmi reakciói lassúak, gyengék, hamar visszatérnek az alapszintre.” Az érzelmileg labilis ember pedig mindennek az ellenkezője. Természetesen a többség a két szélsőség között helyezkedik el.

Tudhatjuk, hogy az egészséges fejlődés alapfeltétele gyermekkorban az érzelmi stabilitás. Vekerdy Tamás szerint ez úgy érhető el legkönnyebben, ha a gyerek gyerek lehet — különórák és tartozékok nélkül. Akit tehát érzelmi biztonság, testi-lelki jóllét, szeretet és ölelés vesz körül, az nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is sikeresebben küzdi majd le az akadályokat, nehézségeket. Vagyis a kérdés az lehet: valóban jelen vagyok-e teljességgel a gyermekeim életében? Tehát a biztonságot veszélyezteti, ha a szülő túl megengedő vagy túl szigorú, vagy ha az apa és/vagy az anya szorongó alkat. Hiszen a szülő viselkedése mindig megjelenik a gyermek viselkedésében is. A gyermek érzelmi igényessége, hogy kapjon, elfogadjon, és azt viszonozni tudja, megvédheti őt a kamaszkori veszélyes „határátlépésektől”. Az érzelmi nélkülözésben felnövő gyerek viszont sajnos ki van téve olyan kapcsolatoknak, amelyek árthatnak neki, s közben reménytelenül sodródik egyik partnertől a másikig, folyamatosan érzelmi biztonságot keresve.

Manapság a pénz az egyik eszköze az érzelmi biztonság elérésének — legalábbis ez olvasható ki a modern gazdaságpszichológiai kutatásokból. Sőt, minél inkább az anyagiakban mérjük a biztonságot, annál kevésbé lesznek fontosak a körülöttünk levő emberek, valamint saját anyagi helyzetünktől tesszük függővé a boldogságunkat és az önmagunkról alkotott képünket.                  

Mivel a mindennapok arról is szólnak, hogy minden átalakulóban van, és új formát keres magának, ez a helyzet bizonytalansággal, szorongással tölthet el bennünket. Elmondhatjuk, hogy a biztonságérzetünket csak az igazolja vissza, ha a külső körülmények és események szintjén aktuálisan minden megerősít bennünket, ha a kapcsolatainkról, munkánkról pozitív visszajelzéseket kapunk, ha a jelen és a jövő egyaránt kiszámítható. De ez sem igaz teljességgel, hiszen ilyenkor is fellép a félelem, az a kellemetlen feszültség, amely kérdőre vonja mindennek az idejét, vagyis mi lesz, ha minden megváltozik? Vagy már nem szeret? Mi lesz, ha magunk maradunk, és egy olyan helyzetbe kerülünk, amelyet nem tudunk megoldani? Éppen ebben az állandó változásban igazolódik vissza, hogy a külső körülmények mindig megváltozhatnak, egyik pillanatról a másikra — az ilyen „biztonságtól” bármikor megfoszthatnak bennünket. Valóban ez volna a biztonság akkor? Esetleg nincs is valódi, kikezdhetetlen biztonság? A valódi biztonság talán nem más, mint egy mély, spirituális belső meggyőződés, hogy jól vagyunk, az életünknek van értelme, célja és iránya, szeretünk, illetve szeretve vagyunk. Ezzel a tapasztalással sokkal jobbak lehetnek az emberi kapcsolataink. Féltékenységtől és az önbecsülés hiányától mentes érzéssel lehetünk benne ezekben a kapcsolatokban, és mindezt mások is megérzik — mi magunk is biztonságot árasztunk ezáltal. S ennél többet gyermekeinknek sem adhatunk.
 

„A valódi biztonság talán nem más, mint egy mély, spirituális belső meggyőződés, hogy jól vagyunk, az életünknek van értelme, célja és iránya, szeretünk, illetve szeretve vagyunk.”


Sokat beszélünk, hallunk a korai anya-gyerek kapcsolat jelentőségéről. A gyermek nyilvánvalóan függő viszonyban van anyjától, de a funkcionális ellátása (etetése, tisztába tevése, fürdetése, felöltöztetése) önmagában nem elegendő, ha nincs mellette tartós, állandó kötődés.

A csecsemőkori reflexek is a biztonság iránti vágyat fejezik ki. Harlow az 1960-as években rhesusmajmokon bizonyította, hogy noha a táplálékot a fémanyától kapták meg, a kismajmok mégis a szőranyába kapaszkodva töltötték el a legtöbb időt. Ennek hozománya az a felismerés, hogy a kapcsolatnak a táplálkozáson túl a testközelség is meghatározó vonása. Harlow kísérletének az is egyik aspektusa, hogy az igazi anyát/szülőt semmi sem pótolhatja. Jó az, ha a rémült gyerek az anyjához rohan, ráadásul az is visszaigazolódott, hogy a valódi anya nélkül nevelődött majmok később nehezen váltak anyává, s akkor is rossz szülők lettek: vagy durván bántak a kicsinyükkel, vagy teljesen közönyösek voltak iránta. Azt is tudjuk, hogy az anyai szeretet nélkül nevelkedettek nagyobb arányban válnak antiszociálissá vagy bűnözővé.

Hiánytraumáknak nevezzük, amikor gyerekként valaki olyan alapszükségletekben szenved hiányt, amelyek nélkül az agya, az idegrendszere vagy akár a teste nem fejlődhet egészségesen — nincsenek kielégítve a gyermek fizikai szükségletei. De mindezt még jobban megsínyli a gyermeki lét, ha a biztonságtól, a fizikai kontaktustól, a nyugtatgatástól vagy akár a játéktól fosztják meg. Hiszen ezeknek a hatására alakul ki a világról alkotott képünk is, vagyis az, hogy a világot egy barátságos vagy egy stresszes helynek látjuk-e.

Egyre gyakrabban találkozhatunk az „érzelmi tank” kifejezéssel is, melynek töltöttsége szintén a jelen és a jövőbeli érzelmi biztonságunk feltétele lehet. Ehhez persze kell egy másik ember, aki partner abban, hogy ez a tank feltöltődjön, vagy észreveszi, ha már nagyon tölteni kellene. Ha azt érezzük, hogy a szülő nem fogad el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, vagyis nem szeret feltétel nélkül, akkor az kizárólag egy boldogtalan, érzelmileg labilis ember kialakulásához vezethet. A harmonikus fejlődés alapja a kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolat, olyan, amely érzelmi és kötődési biztonságot ad, amely alapja és mintája minden későbbi társas kapcsolatnak.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ne féljünk, ne féljetek!
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.12.14.
  • LXXIII. évfolyam 49. szám
Generációk és ami közöttük van
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2018.11.15.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink