,,A lidércek a városban vannak, őrizkedjetek tőlük, azt üzeni a láp asszonya'
ŐSBEMUTATÓ színhelye volt a Népszínház első emeleti kamaraterme - A magyar társulat Brestyánszki & Co. Érintetlen című művét mutatta be Hernyák György rendezésében - Egy nyugtalanító színházi este felkavaró öröméről
Narodno pozorište - Népszínház, Szabadka, Magyar Társulat - Brestyánszki & Co.: Érintetlen, színjáték - színhely: első emeleti kamaraterem - 2006. október 2-án - szereplők: Mezei Zoltán (Edvárd, a laboratórium vezetője), Magyar Attila m. v. (Richárd, kutató), Kálló Béla (Artúr, műszerész-technikus), Tényi Edit m. v. (Margó, orvos), G. Erdélyi Hermina (Anamee), Vukosavljev Iván m. v. (At-hyn), Szedlár Rudolf m. v. (Aummadaa) - rendező: Hernyák György, konzultáns: Varga Tamás m. v. és Márki Ottó m. v. - zeneszerző: Pálfi Ervin - audovizuális effektusok, snitt, segédrendezés: Szőke Attila - díszlet- és jelmezterv: Aleksandar Senkoviæ m. v. - az előadás az újvidéki Művészeti Akadémia 1996-ban végzett hallgatóinak ,,osztálytalálkozó'-ja, s az Újvidéki Színházzal koprodukcióban készült
Tisztelgő szavakat olvashat most az olvasó a szabadkai Népszínház még mindig szilárdan talpon álló magyar társulatának ősbemutatójáról, Brestyánszki Boros Rozália, azaz Brestyánszki & Co. Érintetlen című műfajilag meghatározatlan művéről, melyet Hernyák György rendhagyó dirigálásban állított színre. Magam, miközben a játékot figyeltem, belefeledkeztem a civilizációs ,,mulatságok' kegyetlen mókájába, mint gyermekkoromban, amikor a Bega partján magyar, sváb és szerb lurkókkal szerencsétlen békákat nyúztunk meg görbe bicskával, vagy öntöttünk le petróleummal, hogy aztán taknyoló szégyenérzettel tűnjünk el a szomorúfüzek között. Ember a természet ellen!
A színház - én így tudom, érzem - ,,díszlépésben' vonultatja fel az erőit egy-egy ősbemutató alkalmával, drámaíró-avatáskor. Éppenséggel nem könnyű dolog egyszer merev vigyázzállásban eljátszani a féltve őrzött, simára vasalt klasszikusokat, máskor fékezhetetlen tánccal egy ,,kukucs, mit hoztunk'-kal már-már a tébolyig megbokrosodva ,,vademberek'-re ritmizálni a játékot, ráhangolni a mára, mert egy ősbemutató alakjait tegnap még posztó takarta, ma azonban felfedünk mindent: egy laboratóriumot, életidőt, a mát, a holnapot vagy a holnaputánt, egy játékteret, amelyben minden megtörténhet, mert a színház - tudjuk - az a hely, ahol a lehetetlen is lehetségessé válik, ahol a játékhoz logikus vagy logikátlan végkifejletet teremthetünk.
A mű, amely rendszerint fejgörcsöket okoz/hat a rendezőnek, színpadot kapott nálunk. Rozália felsorakozik Deák Ferenc, Gobby Fehér Gyula, Tóth Ferenc, Varga Zoltán, Kopeczky László és a többiek mögé, mellé. Műve, az Érintetlen - ,,közös' műhelymunka folytán - feszes, amolyan ,,pofozkodós' színjáték, szánalomra méltó áldozatokról: civilizált (robot)emberekről és civilizálatlanokról, emberekről, akiknek már nincs hangjuk az örömódához, csak moccanásuk a gépies munkához, habár nem suták és nem is értetlenek. De fába, gipszbe, betonba merevedtek. A meleg emberi hang egy melegszívű ember számára Paganini hegedűje. De a laboratórium személyzete alig értelmezi a szavakat. Élnek, dolgoznak - gombnyomásra -, s megfigyelés alatt tartanak egy testvérpárt. A dzsungel széléről rángatták be őket a cellába. A kiindulási helyzet elrettentő, a bemelegítés-ismerkedés hideglelős. S aztán epizódjaira, mozaikokra bomlik az előadás: az orvosnő szerelmével ,,üldözi' a laboratórium vezetőjét, a beosztottak vaskosan és kevésbé vaskosan komédiáznak, Edvárd testi közelségbe szelídül áldozatával, magáévá teszi Anameét: a látszat az, hogy - ahogyan a drogfüggők félnek az elvonási tünetektől - valami mégiscsak megváltozik, legalább egy ember testében és lelkében, a többit elnyeli az óceánok hullámainak szilaj dübörgése. Van-e reményünk arra, hogy megtaláljuk legalább a fájdalmat, a szorongások pozitív energiával történő feltöltésének a módját...?
Brestyánszki Boros Rozália műve, Hernyák György előadása színházi terápia. Viviszekciós művelettel közelít hozzánk, s ennek az a sajátossága, hogy a munkát testre és hangra, mozdulatokra, gépies mozdulatokra s nem olcsó verbális nyelvre és kommunikációra alapozza. Mert az nincs, az elveszett. Mégis minden előadássá válik, kiváló előadássá, m á s m i l y e n előadássá, egyéni és kollektív élménnyé térben - és téren kívül, az üvegablakon túl.
Hernyák György műhelymunkáját még sohasem láttuk ennyire másmilyennek, szokatlannak. Érdeme, hogy a szerző leegyszerűsített világképe úgy érvényesül, mintha komédiát látnánk, kétségbeejtő mulatságot egy ,,reality party'-n. Rozália vérző ,,szórakozás'-t prezentál olyanképpen, hogy a dolgok ma másként nem is működhetnek. Az Érintetlen intellektuális fölénnyel megírt és előadott produkció - fölényeskedés nélkül, inkább a jajkiáltást halljuk ki belőle. Ilyenkor mondjuk: minden stimmel. A szöveg szinte tőmondatos - mit is közölnénk egymással -, lényegre törő vagy a lényeget megsemmisítő. Rozália és György elérte, hogy ez ember/néző önmaga építse fel lelkében azt, amit lát és amit látni akar, amit megérteni kíván a sztoriból. Az Érintetlen nagyon ,,nagykorú' előadás, gondolkodó emberek számára, köszönjük.
Leírtuk fentebb: minden stimmel az előadásban. Kiváló a díszletkép, jók a jelmezek. Kiválóan működnek Szőke Attila audiovizuális effektusai, snittjei, Pálfi Ervin hangzásvilága összeköti az epizódokat, ,,élteti' a képeket - és kiválóak a színészek, ,,vérbeli profik' valamennyien. Mezei Zoltán minden gesztusával, még a ,,légyvadászat'-tal is azt érzékelteti, hogy még látszólag sincs módja bárkivel is sorsot cserélni, mert egyazon matricáról másolódnak mindannyian. A meghitt együttlét a ,,vadember'-rel arra utal mégis, hogy csődjét életté, tartalmasabb életté tudná formálni, ha akarná. Mezei Zoltán úgy ,,színészkedik', hogy nem ,,színészkedik' - él. G. Erdélyi Hermina most is tüneményes, alakja impresszív tanulmány egy életveszélybe sodort lényről. Herminát - nekem mindig az az érzésem támad - az ég szállítja le a szabadkai színpadra. Mennyire meg tudja tölteni tartalommal a színházat! Nagy kár, hogy Tényi Editet nem láthatjuk gyakrabban a színpadon. Orvosnője hideg, rideg, akár a század, amelyben élünk. Magyar Attila, akárcsak Kálló Béla, laza humorban hempergette meg a rá osztott feladatot, maró élcelődéssel szabadulnak meg mindketten mindenféle morális kötelezettségtől. Vukosavljev Iván is egy ,,szökött pályatárs'. Ordít a színpad utána, részmegoldások egész sorát látjuk és halljuk tőle. Szikrázóan érdekes alakítás. Szedlár Rudolf svájci óraként működteti verssorait. Mindent egybevetve: a színházi alkotók energiáját nem emésztette fel az újabb kihívás, a különös nyelvezetű és - leírhatom - humorú, tragikus és tragikomikus színezetű remekmű színpadi változatának formai és egyéb megvalósítása. Érzékeny, átgondolt, empatikus előadást láttunk, minden epizód hatásos és hiteles.