Értékmentő műhelymunkák

Értékmentő műhelymunkák

Újra a figyelem középpontjába került Torontálvásárhelyen a kecskézés. Egy már-már feledésbe merült helyi szellemi érték, mely egykoron szerves részét alkotta a karácsonyi ünnepkörnek.

Ámbár messze még az ünnep és az azt megelőző betlehemes, karácsonyi szokásokat éltető, dél-bánáti magyar művelődési egyesületek, illetve vallási közösségek találkozója, Bakator János osztálytanító-pedagógus növendékei máris serényen dolgoznak a hagyományőrző szerepjáték elsajátításán. Az érdeklődés gyújtószikráját természetesen ezúttal is a tanító bácsi pattintotta ki közöttük, amire valóban nem lehetett nemet mondani. Már csak azért sem, mert az őt körülvevő diákok e generációja rajong a színészkedésért. Mi több, nem is olyan rég, pontosabban alsós ballagásuk idejére bábszínházat is készítettek! Egy-egy vidám jelenettel mutatva be A Négyszögletű Kerek Erdő lakóinak mindennapjait.

Beszélgetésünk az első (olvasó)próbák idején készült.

— A gyermekszínjátszást mindig szívügyemnek tekintettem, mégis hezitáltam a helyi művelődési otthontól érkező megkeresés után. Mert valljuk be, visszatérni sosem könnyű! Első diákcsoportomat, a Manókat még a horgosi tanítóskodásom idején indítottam útnak, a ’90-es években. Visszatérve a szülőfalumba egy újabb manócsapat állt mellém, majd ismét egy újabb. Kisebb-nagyobb formátumú darabokat vittünk színre, melyeket végső soron nemcsak a legszűkebb családi/ismerősi körben, illetve a fesztiváli szakbizottságok előtt mutattunk be, hanem ha úgy hozta a lépés, akkor vendégszereplést is vállaltunk. Hosszú esztendőkön keresztül. A Kilencen, mint a gonoszok fabulájának feldolgozásában végül felnőttkorú amatőr színészek munkáját is rendez(het)tem. 

Majd közbeszólt a Sors. Keményen.

— A nyilvános visszatérést főleg a gyerekek miatt vállaltam el. Eddigi növendékeim közül ugyan senkiből sem lett hivatásos színész, annyit viszont mindenképp sikerült elérnem náluk, hogy erre a hivatásra is úgy tekintsenek, mint egy rengeteg erőbefektetést igénylő és még ennél is több lemondással járó munkára. Dacára annak, hogy a felszínen mindebből szinte alig lehet bármit is észrevenni. Noha ezúttal is jelentős túljelentkezés volt egykori diákjaim részéről, a kecskézés szereposztásakor a gyerekek fizikumára is oda kellett figyelnem. Bizonyíték erre a beválasztott hatodikos legénykék, akik a szó legelemibb értelmében is erősíteni fogják a csapatot. Egyes jelmezek viselése ugyanis igen nagy erőnlétet követel meg…   

A négy ötödikes (Becsei Róbert, Lovrity Anita, Szolnoki Adrián és Szilágyi Krisztián) és a két hatodikos (Lálity Balázs Levente és Szolnoki Ervin) között egy elsős kisdiákot is felfedezek. Bakator János Gábriel ő, János tanító bácsi kisfia. Noha a srácok még csak a szöveggel ismerkednek, máris egy kerek egész történetet bontakoztatnak ki az alkalmilag meghosszabbított délutáni váltás fiatal szereplői.    


Színdarabra hangolódva a torontálvásárhelyi gyerekek (a szerző felvételei)

A kecskézéssel a torontálvásárhelyi diákok mindenekelőtt a betlehemes találkozóra készülnek, de — mint azt a vezetőjüktől is hallhattuk — remélik, a darabbal a karácsonyi ünnepkörön túl is lészen alkalmuk bemutatkozásra. Akár a vörös választóvonal(ak)on túl is. Mint tették azt eleik néhány évtizeddel korábban Budapesten, Debrecenben, Gödöllőn, Szegeden, Hódmezővásárhelyen… Ország s világ előtt. Emelt fővel, büszkén, de mégis kellő alázattal. Csak legyen rá újból igény. Meg érdeklődés.

Jelen pillanatban az ősöktől örökölt értékek revitalizálása van folyamatban. Mindez kiegészül egy időrendi összefoglalóval, melyből — a teljesség igénye nélkül — mi is átvettünk néhány hiteles szakmai gondolatot.

Kecskézés — A már feledésbe merült szöveg begyűjtése az 1980-as években történt, visszaemlékezők segítségével. Színpadra 1994 karácsonyán került a nagyközönség elé. A gyűjtést Mérges Eszter végezte, a színpadra pedig Mérges Sándor alkalmazta. Szóval, karácsony estéjén kecskés csoportok járták a falut, melyek csak a vőfély beköszöntése után kaptak engedélyt arra, hogy bemenjenek a házba. A mókázás olykor „rendetlenkedéssel” is járt. Kiváltképp akkor, ha a cigány asszonynak öltözött legény igencsak rámenős módon megvámolta a karácsonyi terítéket vagy megcsipkedte a gazda lányát, esetleg tette mindkettőt. Mindeközben öléggé zsíros beszólásokkal is példálózva. A kecskéző legények különösen a lányos háznál igyekeztek magukra vonni a figyelmet. Nemigen visszakoztak, mert olyannyira kimaskarázták magukat, hogy fel sem lehetett ismerni őket. Csak amikor elköszöntek, azután találgatták, vajon kik lehettek.


Kecskézés — betlehemes találkozó Székelykevén 2010-ben

A kecskézés aranykora a második világégésig tartott. Abban az időben a falu lelkésze volt az, aki a parasztság körébe is bevezetett némely illemtudásos kultúrát. Gondolván azokra a családokra, ahová a kis Jézuska nem mérte bőven az alamizsnát. A hittanra járó gyerekekkel taníttatta be a kecskézést. Mégpedig úgy, hogy a legkisebbekkel kezdve, a kor létráján felfelé haladva, meghallgatta a csoportokat, és amelyik közülük nem volt kellőképpen betanulva, nem kapott engedélyt karácsony estéjén a falujárásra. Így a kimaradt csoportok esetleg csak kántálni mehettek. A következő évre pedig igyekezniük kellett, ha nem akartak megint lemaradni. A lelkész általában a szegényebb sorsú gyermekekre helyezett nagyobb hangsúlyt. Hogy a karácsony íze minden házba bevarázsolódjon. Így aztán a kecskéző fiatalok tarisznyája megtelt dióval, mogyoróval és minden földi jóval, amelyet igazi áldásként oszthatott szét hazatértük után odahaza a nagyszámú család apraja és nagyja… Amikor pedig „csendessé” vált a helyzet, csak elvétve, titokban tanulta be egy-egy csoport ezt a játékot. Merthogy mindig volt egy-két idős bácsi, aki nem engedte nyomtalanul elveszni ezt a szép szokást. Helyette inkább összeszedte a surbankó legényeket, akikkel a téli hónapok beálltával, bent a jó meleg istállóban, szép türelmesen betanítgatta a tudnivalót. És persze a játék részét alkotó (bak)kecske fejének megfaragásához is érteni kellett. A tudomány apáról fiúról szállt… Amit elődjeink a trágyaszagú istállók zugában, petróleumlámpa fényénél tanultak, azt az utókor pompázó ragyogásba, nagyvárosok forgatagába juttatta el. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Palántanevelde
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2018.12.13.
  • LXXIII. évfolyam 49. szám
A Cifrázó tánccsoport készül az első bemutatkozásra
Bánáti Újság
  • Zséli Ágnes
  • 2018.12.12.
  • LXXIII. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink