A Magyarkanizsa Kézilabdaklub a közelmúltban lezárult 2025/2026-os idényben 12 éven aluli fiú- és lánycsapattal versenyzett. A fiúegyüttes az I. ligában a huszonkét csapatot felvonultató mezőnyben bronzérmet szerzett, míg a lányok versenyen kívül szerepeltek, tehát eredményeik nem számítottak bele a végső sorrendbe.
A sportegyesületben az újjáépítkezés időszaka kezdődött, mivel az idősebb korosztályból többen is elballagtak, és abbahagyták a kézilabdázást, ezért a klub nem indított 14 éven aluli csapatokat.
– A két U12-es csapatunkban mintegy 65–70 fiatal játszik, tehát a létszám nem csökkent. Az elmúlt bajnokságban a tizenkét évesek mellett kilenc-, tíz- és tizenegy éves gyerekek is játszottak csapatainkban, amivel véleményem szerint megalapoztuk a klub jövőjét az elkövetkező évekre. A 12 év alatti fiúcsapatunk kimagasló sikert ért el annak ellenére, hogy a korosztálynál jóval fiatalabb játékosok is rendszeresen pályára léptek. Az alapszakaszban a Vajdasági Ligában indultunk, ahol erős mezőnyben sikerült kivívnunk a Szuperligába jutást, a klub vezetősége azonban úgy döntött, hogy visszalépünk, és az I. ligában játszunk tovább. Döntésünket fiatalabb játékosaink érdekében hoztuk meg, minden kézilabdázónknak játéklehetőséget szerettünk volna ugyanis adni, erre pedig az I. liga megfelelőbb lehetőséget kínál. A rájátszás kezdetén már láttuk, hogy úgy is van esélyünk valamely dobogós hely elérésére, ha a játékidőt egyenletesen osztjuk el a játékosaink között. Végül megszereztük a bronzérmet, mellyel teljes mértékben elégedettek vagyunk. Az U12-es lánycsapatot nem először indítottuk versenyen kívül. Az együttest újra kellett szerveznünk, és két idősebb játékost is beneveztünk, ezért eredményeink nem számítottak bele a bajnokságba. A két tapasztaltabb játékos nagy segítség volt, és példa a fiatalabbak számára, akiknek ez volt az első idényük. Csapatunk a tavaszra állt össze igazán, és visszatért az a harciasság és küzdőszellem, amely korábban a magyarkanizsai fiú- és lánycsapatokat egyaránt jellemezte – értékelt Ivković Ádám, a Magyarkanizsa Kézilabdaklub elnöke és egyik edzője.
![]()
Időkérés és taktikai utasítás a legkisebbeknek
Az említett fiúcsapattal Ivković Balázs dolgozott, aki korábban U12-es fiúcsapatot még nem irányított. A feladatra nagy kihívásként tekintett, hiszen viszonylag tapasztalatlan, kezdő játékosokból álló csapatot kapott.
– Nehézkesen és lassan indult a szezon, de az idény közepére nőtt a létszámunk, a fiatalok rendszeresen látogatták az edzéseket, és meccsről meccsre, edzésről edzésre sokat fejlődtünk. Az alapszakaszban a Vajdasági Ligában szerepeltünk, ahol a homokrévi, vagyis mokrini Crvena zvezda mögött megszereztük a 2. helyet, és kivívtuk a Szuperligába jutást. Túlságosan fiatal csapatunkra való tekintettel azonban inkább visszaléptünk, és tavasszal az alsóházban folytattuk a versengést. Csoportunkat a szabadkai Spartacus, a Zenta, a Verbász és a Cservenka csapatai előtt megnyertük, az elődöntőben döntetlent értünk el a pancsovai Dinamo második csapatával, de a hétméterespárbajban alulmaradtunk, így nem jutottunk be a döntőbe. Csalódottak voltunk, mert döntőzni szerettünk volna, a bronzmeccsre azonban összeszedtük magunkat, és egy góllal legyőztük a nagybecskereki csapatot. Az alsóházban való szereplés jó döntésnek bizonyult, mert izgalmas, szoros és tanulságos mérkőzéseket játszottunk. A végső győzelmet az Inđija együttese szerezte meg, tagjait láttuk játszani, és úgy gondolom, erősebbek nálunk. Jobb érzés volt győzelemmel zárni a szezont, mint esetleg döntőt játszani, majd vereséget szenvedni a szerémségiektől. A következő idényben a fiúkkal megcélozzuk a Szuperligát, és el is indulunk a legerősebbek között. Emellett az U12-es csapatból kiöregedő játékosokból és több új kézilabdázóból U14-es csapatot is alakítunk, melyet a tavasszal kapcsolunk be a küzdelmekbe – mondta Balázs.
Az U12-es lánycsapat egyik erőssége Versegi Boglárka, aki hatéves kora óta kézilabdázik, és még egy évig játszhat ebben a korosztályban.
– A lányokkal nagyon jól teljesítettünk, minden mérkőzésünket megnyertük, de mivel versenyen kívül játszottunk, így pontjainkat nem vették figyelembe. Nagyon szeretek ebbe a csapatba járni, mivel kitűnő a társaság, kiváló a hangulat, összetartunk, és mindenki jó viszonyban van a másikkal. Korábban irányítóként játszottam, az utóbbi időben pedig leggyakrabban átlövőként számít rám az edző. Az ősszel kezdődő szezonban már nem versenyen kívül szerepelünk, és bízom benne, hogy bejutunk a felsőházba. Az előttünk álló hónapokban különféle táborokba megyek, részt veszek a nyári sportiskolában, sokat fogok kerékpározni, és más sportágakat is kipróbálok – mondta a kézilabda mellett modern tánccal is foglalkozó Versegi Boglárka, aki az általános iskola befejezéséig biztosan kitart szeretett sportága mellett.
![]()
A versenyen kívül indult U12-es lánycsapat
A Tisza mentén továbbra is nagy népszerűségnek örvend a mini-, más néven szivacskézilabda. Magyarkanizsán a legkisebbek heti két alkalommal edzenek, a zentai, adai, moholi csapatokkal pedig havonta egyszer tornákon mérik össze erejüket, ahol nem az eredményen, hanem a játékon és a sportág megszerettetésén van a hangsúly. A mintegy húszfős csapatból folyamatosan építik be a játékosokat a bajnokságban szereplő korosztályos együttesekbe.
![]()
A szezont minikézilabda-tornával zárták
A következő idényben kettő helyett négy csapatot indít a klub a különböző korosztályos bajnokságokban.
– A 12 éven aluli fiú- és lánycsapat mellett a bajnokság félidejében, azaz januárban U13-as fiú- és U14-es lánycsapatot is benevezünk. Tizennégy éves játékosunk nincs, ezért tizenhárom évesekkel és fiatalabbakkal szerepelünk majd a ligában. Az ősz folyamán barátságos mérkőzéseket vívunk, tornákat szervezünk, és mi is megyünk bel- és külföldi versenyekre, hogy januárban felkészülve vághassunk neki a küzdelmeknek. A munkát augusztus első felében kezdjük. A felkészülés első szakaszában a Tisza-parton, a töltésen és a Népkertben a fizikai erőnlét fejlesztésén dolgozunk, valamint a strandkézilabdát is beépítjük a programba – számolt be a tervekről a klub elnöke, majd megköszönte Magyarkanizsa Önkormányzatának, a helyi és a községbeli vállalkozóknak és a játékosok szüleinek a támogatását, hiszen mindannyian hozzájárultak a klub fejlődéséhez és zavartalan működéséhez.
![]()
A bronzérmes U12-es fiúcsapat Ivković Balázs edzővel (fotók: Facebook.com/Kanizsa Kézilabdaklub)
A nyári hónapok után az ősztől újra beindul a nagyüzem, és ezúttal négy magyarkanizsai csapatnak szurkolhatunk a 2026/27-es idényben.