home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Érik a hadüzenet
Talpai Lóránt
2013.09.04.
LXVIII. évf. 36. szám
Érik a hadüzenet

Évek óta tartó polgárháború Szíriában — Katonai beavatkozásra készül az Egyesült Államok — Elhunyt a híres Watergate-interjúk készítője

Évek óta tartó polgárháború Szíriában
Szíriában 2011-ben, az úgynevezett „arab tavasz” időszakában indult egy tüntetéssorozat az országot irányító Aszad-rezsim ellen. A szír kormányerők azóta egyre véresebb fellépést alkalmaznak az ellenzékiekkel, illetve a lázadókkal szemben, a nemzetközi közösség pedig évek óta képtelen közös álláspontot kialakítani a konfliktus kezelésével kapcsolatban. Irán és Oroszország viszonylag nyíltan segíti az Aszad-rezsimet, a nyugati országok, élükön az Egyesült Államokkal viszont inkább az ellenzékieket támogatják, de inkább csak vonakodva. A bizonytalanság fő oka az, hogy a szír lakosság jelentős része terrorizmusnak tartja a felkelők harcát, s az ellenállók nagy része nem szíriai. Tovább nehezíti a nemzetközi közösség határozott állásfoglalását az is, hogy Szíria mind politikai, mind földrajzi szempontból központi szereplője az arab világnak, így stabilitása a régió stabilitásának egyik záloga. Aszad uralmának megdöntése után pedig könnyen hatalmi vákuum alakulhat ki az egész térségben, főként Libanonban és Irakban.

Katonai beavatkozásra készül az Egyesült Államok
Nehéz döntés előtt áll Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a szír válsággal kapcsolatban. Ha külföldi katonai beavatkozás történik, és az ellenzékiek vagy a lázadók aratnak győzelmet, abban az esetben könnyen megtörténhet, hogy szélsőséges iszlámisták veszik át a hatalmat. Ha viszont marad az évtizedek óta kormányzó Aszad-dinasztia uralma, akkor további véres leszámolások következhetnek. A többi között gáztámadásokkal és vegyi fegyverek alkalmazásával számolhat a világ. Ezért Barack Obama az amerikai kongresszus jóváhagyást kérte a Szíria elleni katonai fellépéshez. Egyre valószínűbb tehát a katonai beavatkozás, időpontja azonban még bizonytalan. Az ENSZ főtitkára szerint akár több hétbe is beletelhet, mire kialakul a nemzetközi egyetértés a vegyi fegyverek bevetését megtorló akció kérdésében.

Elhunyt a híres Watergate-interjúk készítője
Hetvennégy éves korában szívroham következtében elhunyt Sir David Frost brit újságíró, aki 1977-ben emlékezetes interjúkat készített a hírhedt Watergate-ügyben az akkor már lemondott Richard Nixon amerikai elnökkel. A brit újságíró világhírnévre tett szert ezekkel az interjúival. Az emlékezetes interjúsorozatban a volt elnök bocsánatot kért a lehallgatási botrány miatt. A beszélgetésekből egyébként 2008-ban Frost/Nixon címmel film is készült. A film hatalmas nézettségét ért el. Az újságíró halálát követően David Cameron brit miniszterelnök Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét David Frost családjának. A világhírű újságírót barátjának nevezte, kiemelve, hogy „kíméletlen” riporter volt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..