Pozsár Tibor és Maros Antal a Nagyságos Fejedelem és Cs. Simon István emléktáblája alatt

Cs. Simon István-emléknapot rendezett a hétvégén Csókán az áprilisban 65. életévében elhunyt író, költő, újságíró nevét viselő baráti társaság és a Rákóczi Szövetség észak-bánáti tagozata.
A program a helybeli Szentháromság római katolikus templomban Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem és Cs. Simon István tiszteletére közös hálaadó szentmisével kezdődött, amelyet Pósa Gyula szajáni plébános közreműködésével Mellár József esperesplébános celebrált. A bensőséges ünnepség a templom udvarában folytatódott, ahol Pozsár Tibor, a Rákóczi Szövetség észak-bánáti tagozatának az elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte Cs. Simon Istvánnak a bánáti magyarság sorskérdéseiben vállalt írói és közéleti szerepét. Maros Antal a Cs. Simon István Baráti Társaság nevében emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a Nagyságos Fejedelem emléktábláját avatták, még senki sem gondolta, hogy a következő húsvétkor Pista már nem lesz a barátai között. Most az ő arcképe is odakerült fekete márványba vésve a falra, az általa sokat áldott és dicsőített II. Rákóczi Ferenc mellé.
- Minden evilági jótól megfosztva, magányosan bukott át a mennyország tornácán, és megkapta a legtöbbet, a halhatatlanságot, amire sohasem áhítozott. Kisebb, de nemesebb dolgok voltak azok, amelyek után vágyódott: Aranyhalra a Karasba, vagy csak egy önálló újságra a Bánátnak, a nagynak, az igazinak, a trianoni ceruzával oly ocsmányul nem széjjelkaszaboltnak. Egy csokor sóvirágot, méltányosságot és egy oldatlan kévét, itt a végek végén, mert törékeny a vessző magában, mert törékeny az ember társak nélkül, bajtársak nélkül, mert törékeny a nemzet megosztottan, a vihogó hiénakutyák gyűrűjében - mondta Maros Antal, majd így folytatta: - Elment az utolsó bánáti regös, elballagott a csanádi úton. Végigsétált a már csak emlékekben homályosuló terjáni főutcán, megállt a Kúti Marci bátyám háza előtt lévő kifolyókútnál, nagyot ivott annak mézédes, gyermekkort idéző csodavizéből, hatalmas öklével megtörölte kunkard vágta homlokát, majd elindult a csillagok felé.
Gondolatait azzal az üzenettel fejezte be, hogy határok csak a térképeken vannak, a nemzet szívében nem szabad élnie a piros vonalnak, mert egy a nemzet Kassától Csókáig. Ezután felkérte Dudás Károlyt, a VMMSZ elnökét és Pozsár Tibort, hogy a terjáni harang kongása közepette leplezzék le Cs. Simon István emléktábláját. Az alkalmi műsor és a kegyelet virágainak az elhelyezése után a jelenlévők mécseseket gyújtottak.
A Művelődési Házban megtartott emlékest közönsége felvételről hallhatta, hogyan tolmácsolta Cs. Simon István saját verseit és kisprózáit. Az ihletett összekötő szöveget Búzás Erika írta és olvasta fel. Az összeállításban felléptek a Móra Ferenc Művelődési Egyesület irodalmi csoportjának tagjai: Hajnal Dorottya, Dupák Eliza, Kocsmár Réka, Szabó Regina, Búzás Lívia, Joó Mónika, Tápai Tibor szavaló, a Csalogány asszonykórus, a Rákóczi férfikórus, Lévai Piroska és Jegercsik Mária pedig Zónai Zoltán és Cöndör Csaba kíséretében népdalokat adott elő.
Cs. Simon István maga vallotta: ,,Voltak olyan témáim, amelyek makacskodtak, nem lehetett félretenni őket. Volt néhány olyan sor, amely éjszaka is felkeltett. Azt akartam elmondani, ami a legmélyebben érintett vagy bántott.” Most, amikor újra meghallgattuk ezeket a fájdalmas szövegeket, ismételten megállapítottuk: sikerült, Pista. Terján és a Bánság viharsarka valamennyi tanyájával, dombjával, erdőjével, hídjával, szikes talajával és sóvirágával bevonult az irodalomba, és örökké él. Veled együtt. Igaz, hogy a bánáti táj nélküled már nem lesz olyan, mint volt, de mi, az utánad jövők, megfogadjuk az intelmedet: aki egyszer felveszi a kolompot, annak kongatnia, ráznia kell azt - élete végéig.