home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Emléknap Padén
Tóth Lívia
2015.06.08.
LXX. évf. 22. szám
Emléknap Padén

Keszég Károly (1954—1997) újságíró, a Napló hetilap utolsó főszerkesztője emlékét a szülőfalujában, Padén alkalmi rendezvénnyel őrzik, amelyre a helybeli Takáts Rafael Magyar Kultúrkör szervezésében immár tizennyolcadik éve gyűltek össze a neves publicista barátai, tisztelői.

Az emléknap, a már kialakult hagyományhoz híven, gyászmisével kezdődött a katolikus temető kápolnájában, majd a jelenlévők Keszég Károly sírjánál elhelyezték a kegyelet virágait. Kormos Irén bácsfeketehegyi és Dupák Fanni csókai versmondó egy-egy költeménnyel, Pintér Noémi pedig a hangulathoz illő dallal tette meghittebbé ezeket a perceket.

A program — amelyen tiszteletét tette Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Juhász Attila tartományi művelődési segédtitkár, Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere, valamint a testvértelepülés, Csanádpalota küldöttsége — a vendéglátó egyesület székházában kiállításmegnyitóval folytatódott. Belec Anikó zentai festőművész képeit a pedagógustárs, Rúzsa Mária ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.


A díjazottak: Cvetanović Márta, Kókai Zsolt, Göblös Nikoletta

Ezúttal is a rendezvény része volt az immár tizenhetedik éve meghirdetett Közegellenállás riportpályázat — az elnevezés Keszég Károly kötetére utal — díjkiosztója. A beérkezett pályamunkák közül a bírálóbizottság a kúlai Cvetanović Márta írását tartotta a legjobbnak, a második Kókai Zsolt (Zenta), a harmadik a szintén zentai Göblös Nikoletta lett, különdíjat pedig Takács Rajmund (Gunaras) kapott.

Az esti műsorban fellépett a kultúrkör fúvószenekara és a Haranga népdalkórusa, Pintér Patrícia dél-alföldi népdalokat énekelt, a bácsfeketehegyi Kormos Irén és Szabó Némedi Róbert verset mondott, Pintér Noémi pedig a helybeli Ripcó Rozália Ha messze mész című költeményét olvasta fel, mely a törökbecsei rádió versíró pályázatán első díjas lett. 

A színes összeállításban helyet kapott a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Kék cinkék irodalmi csoportjának (Beszedics Adrienn, Dupák Fanni, Kovács Bertina, Kovács Dorina, Marx Éva, Szabó Regina) „Én menni külföld” című jelenete is.


Részlet a Kék cinkék előadásából

A közönség nagy tapssal jutalmazta a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tamburazenekarát, valamint a deszki Retek Brigittát és Seres Istvánt, akik népszerű operettrészleteket adtak elő.

Az esemény, mely a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt kistérségi rendezvénye, jó hangulatú társalgással fejeződött be.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..