home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Elutasította a bíróság a VaMaDisz keresetét
Fehér Márta
2017.10.20.
LXXII. évf. 42. szám
Elutasította a bíróság a VaMaDisz keresetét

Megszületett az újratárgyalás ítélete

A bíró szerint nem bizonyított, hogy diszkrimináció történt, amikor a diákok nem anyanyelvükön felvételiztek a jogi karon — közölte Sóti Attila, a szervezet elnöke. A VaMaDisz ezáltal ismét elveszítette első fokon a pert, az ítélet és az indoklás pedig ugyanaz.

Hétfőn tarthat elnökségi ülést a diákszervezet, akkor döntenek arról, hogyan tovább, fellebbeznek-e ismét, vagy sem. A folytatásról szakmai partnereikkel is konzultálnak. Érdemleges folytatásról akkor lehetne szó, ha másik bíró tárgyalhatná az ügyet — fogalmazott a Hét Nap számára Sóti Attila. 

Mint már beszámoltunk róla, az újvidéki Fellebbviteli Bíróság elfogadta a Vajdasági Magyar Diákszövetségnek a Felső Bíróság elsőfokú ítélete ellen benyújtott fellebbezését. A Fellebbviteli Bíróság szerint az első fokon eljáró bíró több esetben is szabálysértést követett el, a többi közt akkor, amikor nem hallgatta ki a tanúkat, vagy amikor nem terjesztette ki az ügyet a későbbi évekre, azaz csak a 2015. évi felvételivel foglalkozott, a tavalyival és az ideivel nem. Így október 13-án újratárgyalták az ügyet, de a bíró a VaMaDisz várakozásaival ellentétben most sem hallgatta ki a tanúkat.

A VaMaDisz azért perelte be a jogi kart, mert az nem tartja be a többnyelvű felvételi vizsga megszervezésének kötelezettségét előíró tartományi rent.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..