ifj.Csóti Imre és neje, Ági

Ifj.Csóti Imre 1965. szeptember 9-én született a székelykevei tanyavilágban. Nős, családapa, aktív tagja a helybéli Falufejlesztési Társaságnak. Ébren álmodó úriember, akinek otthonában - bármennyire valószínűtlennek tetszik! az újságíróknak még ma is kijár az a megkülönböztetett tisztelet, mint a hírlapíró szakma fénykorában. Egyfajta patinás hagyományőrzés is fellelhető e gesztusban, hiszen neves közírók, újságírók és fotoriporterek, sőt a Duna Televízió Vannak vidékek műsorának forgatócsoportja is nemegyszer hajlékot nyert már Csótiék lakában.
A sarokból kiemelt kinagyított fényképen például, egy tízéves buzgó kisdiák betűvető körmölése látszik, míg a kép jobb alsó sarkában az akkori riporter, D.K. évtizedekkel későbbi dátumú ajánlása olvasható. A nappali asztalkája hamar megtelik korabeli fényképekkel. Nemcsak a néhai Burkátok takaros házsoráról, de a már emlékileg ugyancsak a múlt ködébe vesző Szakadó tanyavilágában sarjadt és nevelkedett, egyszer volt emberekről is. Majd a pedánsan elmentett újságcikkek következnek. A papírhalmaz közül ''véletlenül” egy fénymásolt levéltári okmány is előbátorkodik. Az 1890. augusztus 18-i keltezésű rengéstani térkép a Pancsova-Kubin Kármentesítő és belvízszabályozó Társulat igazgatóságának tulajdonát képezte. Azt a korábbi történelmi momentumot hitelesítve, amikor a Duna a hetedik öblözetnél, vagyis a néhai Gyurgyevó (ős)településnél 120 kilométer óránkénti sebességgel áttörte a gátat. Elsöpörve maga előtt elevent, s holtat - egyaránt!

Csoportkép az Örök Városból

Ifj.Csóti Imre ükapja, Csóti Mihály bíró volt Gyurgyevón, de még ő maga, mármint Imre is ''odakünn” született. Az elemi iskola négy osztályát is a szakadói kisiskolában járta ki, onnan került be a kevevárai felsőbe, majd a mezőgazdasági technikum bevégzése után a székelykevei földművesszövetkezet növénytermesztési részlegében helyezkedett el, ahol munkavezetői szerepkörben tartják nyílván. Huszonhárom év szolgálat után innen vonul vissza - főleg egészségi okokra hivatkozva, életét immár teljes bevetéssel hobbijának szentelve. Bár iskoláit mindvégig szerb nyelven végezte, nemcsak anyanyelve, öntudata is magyar szellemiségű. Sőt, a faluból minden jel szerint, épp az ő családja kérelmezte elsőként a Belgrádi Nagykövetségen a magyar állampolgárságot.
Mindez persze, kevés lett volna indoknak egy néhány órát igénybe vevő bensőséges beszélgetéshez. Az ötletadó szikrát a helyi Igaz Szó újságcikke adta. Egy korábbi jótettjükért cserébe ugyanis ifj.Csóti Imre és fényképész kollégái ( Erős Ferenc, Hangódi György és Mihajlov Jovan ) pár hónappal ezelőtt az Örök Városba utazhattak, ahol a vatikánvárosi Szent Péter-bazilika, a Vatikán múzeum és a Sixtus-kápolna, illetve a ''falakon kívüli” neves egyházi objektumok mellett beszélgetőtársam egy konferencián magát az áldást osztó Szentatyát, XVI.Benedek pápát is lefényképezhette. Mindössze 17 ( tizenhét ) méter távolságból! Hazatértük után a kidolgozott fényképekkel az esti szentmiséről kijövő templomjáró falubelieket is megajándékozták advent idejében.
- Identitásunk megőrzésének, magyarságunk megtartásának módozatait mindenki a maga módján értelmezi. Nekem ezen a téren mindvégig a becsületesség, a szavahihetőség és a pontosság volt a kiemelt helyen. Ezt tartottam szem előtt munkavezetőként és a Székelykevei Nótacsokor rádióműsor főszerkesztőjeként is, amely utóbbi posztról három ott töltött esztendő után távoztam, 2006-ban. - Ún.tollbamondott beszélgetésünk kezdetén túl voltunk ekkor már az ebéden, túl a közös ismerősök és érintőpontok feltérképezésén is. S persze azon az aprócska kérésen is, mit hagyjunk ki, ha véletlenül kiszalad(na)!
Utólag akár hízelgőnek is tűnhet reá nézve e megjegyzés, de idestova két évtizede ifj. Csóti Imrének a fotózás immár nemcsak a hobbija, de szó szerint az élete is. A kilencvenes évek kezdetén még helyi filmkölcsönzőt fedett a Gusztáv név, ám egy hirtelen jött kamerázási ajánlat új távlatokat nyit fel a majdani Gusztáv Digitál ( Stúdió ) fényképésze / kamerása előtt. Eleinte természetesen, Imre is csak egyfajta fizetéspótlást látott az egészben. Egy befektetés-igényes időtöltést, amit az esztendők múlásával már nemcsak idehaza, de minőséges munkái révén Magyarországon és Ausztriában, sőt Boszniában is tudott kamatoztatni. Cégtáblát viszont hiába keresne a ''betévedő” - nincsen! Megmaradt a név, meg az önmagát reklámozó minőség. Mindez egy dolgozószobába becsomagolva, a szakmai nyughatatlanság pántlikájával átkötve.
- Hogy a kilencvenes évek derekán pontosan ki is hozta az ötletet közülünk, arra már nem emlékszem, tény viszont hogy összefogtunk, mi amatőrök, és saját költségen hagyományt mentő vállalkozást indítottunk. Filmezni kezdtünk, gyűjtöttük a faluban még élő néprajzos anyagokat, ami a végén 143 VHS-kazettányira duzzadt. Közel huszonhétezer perc nyers felvétel kereste a választ, honnan és miért is jöttünk ide, s mit tudnánk átadni az utókornak!
Huszárjátékok, májusfa állítások, locsolkodási rigmusok, ballagási szokások várták türelmesen a pillanatot. Dátumilag 1998.november 28-át. Ekkor látták ugyanis Csótiék vendégül otthonukban Tari István költőt, kinek szakmai útmutatásával indul be hamarosan több esemény újrafilmezése. A ''termék” végül az Illyés Alapítvány támogatásával lát napvilágot 2003-ban, Az ezeréves határnál címmel. A négyrészes dokumentumfilm töredéke mellesleg, 2010. november 29-e óta a világhálón is megtekinthető http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/29067-Tari-Istvan-Az-ezereves-hatarnal-reszlet-Koszonjuk-Csoti-Imrenek.html
- Valójában öntudatébredésem is egybeesik a filmezés kezdetével. Ötletekkel, jótanácsokkal Szofrán Tamás tanárnéptárs ( szó szerint idéztük! - a szerz.megj. ) állt mellénk akkortájt. å ismertette és szerettette meg velem a magyar történelmet is, amiről azaddig bizony semmit sem tud(hat)tam!
Gyakran elhangzik a kritika, a mai fiatalok zömét bizony nem érdeklik a múlttal kapcsolatos, poros és dohos, naftalin-szagú dolgok! Az általatok megkezdett úttörő munkát van-e, aki hajlandó lenne továbbvinni? Hiszen ezek elsősorban olyan begyűjtött dolgok, amivel nemcsak az anyaország, de a tágabb külföld előtt is büszkélkedhetünk...
- Éppen csak idehaza tud(t)unk velük a legkevesebbet kezdeni! Az, hogy most így élünk, legkevésbé a fiataljaink hibáztathatók. Egyéb szórakozási lehetőségek híján sajnos, a kocsmák és a házibulik hozzák össze őket társalgásra. '83-ban, a huszárjátékok falu szintű felelevenítésének idején például, nem egy, esetleg két, mint az idén, de hat-hét csoport is hírdette az karácsonyi örömhírt! Előtte hónapokon át készültünk a parókián, meg aztán mindenki tudta a regulát, hogyan illik viselkedni. Megtiszteltetés volt akkor fogadni a kompániát, akik közül egyikük sem azért tért be bárkihez is, hogy utána kibeszéljék a házát, esetleg összekoszolja a szőnyeget. Különben a hozzánk ellátogató turistákat megcélozva, Szatmári Mihállyal, a helyi újság fiatal főszerkesztőjével készítettünk falunkról egy füzetecskét is a közelmúltban. Továbbá egy CD-t, ami a Székelykeve múltja és jelene nevet viseli.
Noha egyes vélemények szerint a magánélet és a család feltétlenül fejet kell hajtson a közösségépítés fontossága előtt, ennek valódi súlyát igazán csak maguk, a ''főt hajtó háttérmunkások” tudnák felvázolni. Nemcsak szeretettel, de a krízis(ek) idején a hitből táplálkozó türelemmel is felvértezve. A feleséggel, Ágival váltott néhány mondat is ezt tükrözte vissza.
A végeken élő emberek nemzeti öntudatának építésében sajátságos szerepe van a vallásnak is. Esetedben ez miként ''jött össze”?
Családunk több szempont szerint is vallásos. Apám harmincvalahány éve tanácstag, de gyerekkoromban jómagam is gyakran ministráltam. Noha nem vagyok kimondottan templomba járó ember, ez a szokásom ma is megmaradt. Közeli barátaim esküvőjén mindenképpen. Két dologban hiszek: ha segítsz önmagadon, akkor az Úristen is megsegít, s amiként másokon, úgy az vissza is jön! Rómába is ilyen vonalon jutottunk ki. Istennek hála, de Nagy Endre Kármél-hegyi szerzetes rendi pappá szentelt falubelinknek is, akinek közbenjárására gyerekkorom dédelgetett álmai válhattak valóra.
A majd háromezer hiteles fotóval alátámasztott élményrengetegből válogatva Imre egy sajátos fényképalbumot, illetve a helyi nagynyílvánosság előtt ugyancsak bemutatni tervezett, néhány órás dokumentumfilmet készített kollégáival. Valamint egy 30 x 40 cm dimenzióra felnagyított és berámázott fényképet, amit a székelykevei Szent István-templomnak adományozott. A közszemlére helyezett motívum eredetiben / topográfiailag a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház főhajójának második pilléren, a Szent Koronát adományozó II. Szilveszter pápa sírja felett látható. Egyháztörténeti feljegyzések szerint az alkotó, Damkó József e domborművet 1909-ben készítette.
További tervek, újabb célkitűzések?
Eljutni Jeruzsálembe a Szent Sírhoz. És persze Bukovinába, ahonnan származunk.