Életművész kerékpáron

Életművész kerékpáron

Szakál Hugó Róbert Erdélyben született és hároméves korában az akkori Jugoszláviába került

Eddig csak képen gyönyörködtem benne, most itt van a kezemben. Valóra vált álom. Hálás vagyok, hogy vehettem egy új bicajoscipőt, vele fogok aludni. Sok tízezer kilométeren lesz társam, még én sem tudom, hogy milyen helyekre jutunk el együtt. Az olasz csizma körbetekerése és a Szent Jakab-zarándokút, ismertebb nevén az El Camino biztos, a többit majd meglátjuk. Boldog vagyok.

Aki ennyire tud örülni egy bicajoscipőnek, az rossz ember nem lehet — gondoltam én, amikor Szakál Hugó Róbert Facebook-oldalát böngésztem. Hát még ha a ködös őszi reggeleket is élvezi! S az erdőt, a gombászást, sőt, kutyája is van. Meg rengeteget biciklizik! Palicson esőben (aki nem próbálta, nem is tudja, milyen jó tud lenni egy bicajozás egy esős napon), Erdélyben, Magyarországon... Most pedig Horvátországba, Szlovéniába, Ausztriába, Olaszországba, Montenegróba készül. Igen, ez egy túra lesz. Még autóval is belesóhajt az ember a 4500 kilométerbe, hát még ha kétkerekezésről hall (persze ha nem kerékpárbolond maga is). Ismerjék meg az Erdélyben született és hároméves korában az akkori Jugoszláviába került riportalanyomat, aki mögött 240 000 kilométeres bicajozás és rengeteg megélt pillanat van.

— Egyszerű szobafestő-mázoló vagyok, némelyek szerint viszont életművész. Szeretek jelen lenni a pillanatban, ez az életfilozófiám is. Nem bánkódni a múlt miatt, nem aggódni a jövőért, egyszerűen megélni a pillanatot a maga teljességében, mert ott vannak elrejtve az igazi kincsek. Máshol nem lelhetjük meg őket. Jelen vagyok, ha rajzolok, ha gombát szedek, ha zenélek, ha utazom. Telente gyufamaketteket készítek, gyakran járom az erdőt, a természetet, szenvedélyes gombász vagyok, ezenkívül még költő, grafikus...

* Honnan ered a biciklizés, a biciklitúrázás iránti szenvedély?

— Biciklizni tizenhat évvel ezelőtt kezdtem, mivel le akartam adni a súlyomból. Segítségével másfél év alatt 46 kilót sikerült fogynom, 118-ról 72 kilóra, közben pedig megszerettem ezt az életmódot. Igen, életmód, mert ez nálam sokkal több mint egyszerű sport. Előbb csak a környéken csavarogtam, majd amikor elértem azt, hogy egy nap alatt 100, majd 200 kilométert is tudtam hajtani, felmerült az ötlet, hogy elmehetnék a szülőföldemre, Erdélybe is. Másfél évtizede kizárólag biciklivel közlekedem, télen-nyáron, máshogy el sem tudom képzelni. Ez alatt az idő alatt 240 000 kilométer jött össze, 2004-ben kerek 30 000. A napi rekordom pedig 20 óra alatt 300 km. 

* Kivel mentél az első túrádra, Erdélybe?

— A legjobb barátommal, akinek annyit meséltem a hazámról... Ideje volt, hogy élőben is ott legyen, ne csak képzeletben. Emlékezetes út volt, az első igazi... Sátorozással, tűzrakással, váratlan akadályokkal, küzdéssel... 

* Hol, merre jártál még?

— A következő évben már egyedül mentem, a barátom valamiért feladta, azóta is egyedül túrázom. Tizenötször voltam Erdélyben, Székelyföldön, ötször a csíksomlyói búcsún, bejártam egész Magyarországot. Rengeteg tervem, álmom van, amikor azonban eljön az utazás ideje, akkor a szívem mégis Erdélybe húz.

A másfél évtizedes Erdély- és Magyarország-járás után elhatározta, hogy az idei második túrája útvonalát teljesen ismeretlen tájakon vezeti. Szabadkáról indulva Horvátországon át Szlovéniába megy, onnan Ausztriába, a mesébe illő Hallstatt falucskába. Olaszországban megmássza a motorosok álmát, a Giro d'Italia leggyilkosabb szakaszát, valamint az autósok rémálmát, a 2750 méter magas Stelvio-hágót. Innen Velencét és Triesztet érintve érkezik a régi Jugoszlávia területére, ahol végig a tengerparton haladva elmegy egészen Petrovacig, ott pedig északnak fordulva a Durmitor nemzeti parkon át kerekezik vissza Vajdaságba — részletezi a 4500 kilométeres tervét. (Azóta már letekert belőle néhány százast, hiszen augusztus elején kelt útra, az interjú azonban július végén készült.)

— Az útvonal kiválasztásakor kizárólag a szívemre hallgatok, még sosem vezetett rossz helyre. Útközben minden érdekel: természetesen a szép táj, aztán a templomok meg a várak, az építészet, sőt, az emberek élete is, ezért sokat ismerkedek. Azért utazom, hogy lássak, a hajtáson kívül erre is figyelek. Általában 100-120 kilométert tekerek naponta, fél nap hajtás, fél nap fényképezés, ismerkedés, szórakozás... Rengeteg emberrel találkozom egy úton. Ha nem én kezdeményezem a beszélgetést, akkor engem szólítanak meg. Ez főleg Erdélyben van így. Az emberek folyton meghívnak az otthonukba, étellel, szállással kínálnak, úgy fogadnak, mintha a fiuk volnék. Az elmúlt évek alatt hatalmasra duzzadt az ismerősök száma, jól megjárnám, ha mindegyiket meg kellene látogatnom, noha megígértették velem. A biciklisre más szabályok vonatkoznak mindenhol... Olyan kapuk nyílnak meg, amelyek mások előtt zárva maradnak. Egy kicsit sajnálnak, egy kicsit tisztelnek bennünket. Az eddigi leghosszabb utam 42 napos volt, ezalatt 5300 kilométert tettem meg, viszont nem ez a lényeg, hanem az, hogy kíváncsiságból, illetve egy fitying nélkül vágtam neki az erdélyi kalandnak, öt napra való élelemmel. Az út során mindenem megvolt, ki ételt adott, ki pénzt, soha nem hiányzott semmi. 

* Nyilván egy nagyon jó bicikli társ is kell az ilyen utakhoz...

— Az első kerékpáromat tizenegy évig hajtottam, 160 000 kilométert futott, aztán tönkrement. Nem érte meg javítani, újra azonban nem volt pénzem. Ebben az időben ismerkedtem meg egy budapesti lánnyal, aki hallván, hogy nincs mivel túráznom, születésnapomra megajándékozott egy új járgánnyal. Olyannal, amelyről álmodni sem mertem. Öt éve ő a társam az utakon. Tímeának ezúttal is köszönöm szépen. 

* Hogyan folytatnád a következő mondatot? A biciklizésben, túrázásban az a jó, hogy...

— ...teljesen szabad az ember, minden kötöttség, kötelesség nélkül. A nap 24 órájában, minden pillanatában azt csinálok, amihez épp kedvem van. Ez néha hetekig ismétlődik. Igazi szabadság, alkalom a szárnyalásra, minden értelemben. 

* S ezt: Azért jobb biciklivel járni a világot, mint busszal/vonattal/autóval, mert...

— ...ott állok meg, ahol akarok, nincs szükség parkolóra. Hallom a hangokat, érzem az illatokat. Élvezettel és önbizalommal tölt el a tudat, hogy a távot a saját erőm segítségével teszem meg.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink