Egy tányér „EminChi”

Egy tányér „EminChi”

Miközben Újvidék utcáit róttam az ősz eleji forró délutánon, hirtelen késztetést éreztem, hogy vegyek egy jéghideg Coca-Colát. Ahogy továbbhaladtam, eszembe jutott, hogy igazán szégyellhetném magam. Éppen a város legegészségesebb étterme, az Em-Chi felé tartok, melynek tulajdonosa Elor Emina, az Újvidéki Színház primadonnája, én pedig kólát kortyolgatok. Gyorsan eldugtam hát a nevezett italt, és megérkeztem az étterembe. Halk jazz-zene szólt, nyugalom áradt még a falakból is, és Emina is befutott, nagy mosollyal.

* Szia. Milyen jó itt nálad. Banános-fahéjas-mandulás smoothyt rendeltem. Jó döntés?

— Hát igen. Az az egyik legfinomabb, legédesebb italunk, én is imádom.


Fotó: Szerda Zsófi

* Vége a nyárnak. Olyan gyorsan elmúlt. És neked nem is csak a pihenésről szólt, hiszen öt nap alatt ugrottál be egy újabb Koštana-szerepbe (az első Urbán András rendezésében készült a szabadkai Népszínház szerb társulatával), hiszen Kokan Mladenović főszereplője, Božo Vrećo váratlanul kilépett. Biztos nem egy leányálom ilyen rövid idő alatt beugrani egy főszerepbe. Jól gondolom?

— Igazad van, ez a nyár összefolyt az évaddal, az évad a nyárral, nem éreztem azt júniusban, hogy vége egy évadnak, jön a pihenés, majd szeptemberben az újrakezdés, de ez egy ilyen időszak volt. Keményebbre sikerült, mint amilyenre számítottam. Amikor be kellett ugranom, nem gondolkoztam, hogy ez most nehéz, vagy nem. Nem volt időm másra, csak megtanulni az anyagot. Öt napunk volt. Négy órákat aludtam, és ha akartam volna, akkor sem alhattam volna többet az idegeskedés miatt. De azt nem mondhatom, hogy túlzottan kétségbe lettem volna esve, mert erre sem volt időm. Tudtam, hogy ki fogok állni a színpadra, és lesz, ami lesz. Nincs más hátra, mint előre.

* Ilyenkor a kollégák, gondolom, jobban támogatnak, mint egyébként.

— Persze. Az volt a szerencsém, hogy egy zenekar élőben muzsikál a színpadon, és van egy énekes lány is, akivel megegyeztünk, hogy ő végig énekel. Van nála szövegkönyv, hiszen már jobban ismeri a dalokat, így ha én elhallgatnék, akkor sem tűnik el az ének. De erre nem került sor.


Fotó: Szerda Zsófi

* Itt ülünk ebben a nagyon hangulatos kis étteremben, mely a tiéd. Ez az EmChi. Néhány hónap múlva lesztek egyévesek. Hiánypótló étterem ez, ahol az egészséges táplálkozásé a főszerep. Most, hogy már eltelt egy kis idő, hogyan látod, mennyire éri meg? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

— Rengeteg tényezőből áll egy étterem vezetése. Olyan ez, mint egy egymillió darabos puzzle. Még keresgéljük a részecskéket, nincs kirakva a teljes kép. Az biztos, hogy van egy vendégköre, az ötlet maga sikeres, de még keressük a tökéletes sárga köves utat. Jelenleg még sok a költség.

* Te magad mennyire veszel részt az étterem életében? Az étlapot például te állítottad össze?

— Én csak ajánlatokat tudok tenni, ezeket figyelembe véve készíti el a szakács az étlapot, melyet szeretnék még tarkítani, bővíteni. Viszont leginkább a konyhánk kapacitásától függ minden. Szeretném bővíteni a köretek listáját, hiányzik a hajdina, a köles, a bulgur, a főzelékek, a párolt zöldségek (most csak grillezettek vannak), a tésztafélék, de lekerekítve: minden jó. Örülök, hogy van ez az éttermem. Vannak hullámhegyei és -völgyei, de most már benne vagyok a szószban, és itt is meg kell tanulnom evickélni. Nagyon jó kis csapatom van, összedugjuk a fejünket, és megyeget a szekér.


Fotó: Szerda Zsófi

* Te magad is ennyire tudatosan és egészségesen táplálkozol, vagy azért néha becsúszik egy pljeskavica sült krumplival?

— Zsófia. Ez milyen kérdés? Erre nem válaszolhatok. (Nagy nevetés.) Egyébként igyekszem. Nekem is oda kell figyelnem a táplálkozásra, egészségügyi okokból is. Ez néha sikerül, néha nem. A színészi lét mellett mindenesetre nem egyszerű. A napi programom (a próbák, előadások miatt) napról napra változik, s ebben az egészben nehéz fegyelmezettnek lenni, amit az étkezést illeti.

Ekkor megjelenik a pincérnő egy csodálatos lime-os, pisztáciás és avokádós kaláccsal, mely Emina ötlete alapján készült. Még nem szerepel az étlapon, mi kóstolhatjuk meg elsőként... Ízorgia.

* Úristen, ez nagyon finom. Engem meggyőztél. Ha Újvidéken élnék, az éttermed a törzshelyem volna. Egyébként mennyire tudtad bevonzani például a többi színházast? Az egész Újvidéki Színház az EmChiből rendeli az uzsonnáját?

— Van, aki kipróbálta, van, aki többször is, de van, aki egyáltalán nem. De ez nem is kötelező. Ha kocsmát nyitottam volna, nyilván többen járnának ide színházi körökből. Úgy látom, jól érzik itt magukat a vendégeim, és nekem ez is a célom. Hogy ne csak a hasukat tömjék étellel, hanem a lelküket is energiával. Ehhez kell egy kellemes atmoszféra. Remélem, sikerült ilyenné varázsolni a helyet.


Berzsián és Dideki: Pongó Gábor, Elor Emina és Szilágyi Ágota (Fotó: Uvszinhaz.com)

* Abszolút. Olyan ez, mint egy oázis a város benzingőzös utcáinak sivatagában. Legalábbis ilyen érzésem volt, amikor beléptem. Nagyon megnyugtató hangulata van.

— Ennek örülök.

* Amikor egyeztettük az időpontot, említetted, hogy szombaton workshopra mész. Miért fontos számodra ez az állandó tovább(ön)képzés? Nem minden színpadra álló emberre jellemző ez.

— Nagyon szeretnék állandóan fejlődni, illetve újat tanulni. Annyi mindenről lemaradtam már így is. Nem tudok hangszeren játszani, lekéstem a sportokról, a nyelvekről, a történelemről. Sok mindent be kellene hoznom. A workshopokon elsajátított ismeretekről pedig szeretném, ha beépülnének a kis tudásomba, és a színpadon minél több fajta dolgot meg tudnék mutatni.


Fotó: Szerda Zsófi

* Tele van az internet a Belgrade Edit Culture Blog rangsorával, mely szerint te vagy az ország évadszínésznője. Igaz, hogy ez csak egy blog, azaz csak egy ember véleménye, de mégis nagy hírverés volt körülötte.

— Nem tudom, hogy ennek mekkora a jelentősége. Ez egyetlen személy véleménye, az emberek pedig úgy reagálnak, mintha legalább Oscart kaptam volna. Örülök, hogy van egy ilyen színházkedvelő ember, aki készít egy listát, de megyünk tovább. Nagyon jó, ha valaki díjat kap, de ezeket a díjakat vinni is kell, márpedig a díjaknak súlyuk van. Én úgy érzem, nagyon sok embernek tartozom felelősséggel, s ők elvárnak tőlem egyfajta teljesítményt. Ezt persze saját magamtól is elvárom. Utálok alulteljesíteni. Az egyetlen, amit tehetek, hogy mindig a tőlem telhető legjobbat adom, aztán vagy sikerül, vagy nem.

Ekkor egy friss tál falafel sétál el mellettünk.

— Hú, de jó illata van a falafelnek. Érezted? — kérdi Emina, majd egy kis szünet, és néhány falat répatorta után visszatérünk a színházhoz.


Az ember tragédiája: Elor Emina (Fotó: Uvszinhaz.com)

* Milyen jó színházi élményed volt a közelmúltban?

— A Kukorica Jancsi. A végzősök vizsgaelőadása volt, utána pedig repertoárra is tűzték egy időre. Ez az előadás sokáig megmaradt bennem, anekdotáztunk róla, beugrottak szövegrészletek. Nagyon örültem, és azt kívántam, bárcsak visszamehetnék az akadémiára ilyen szuper vizsgaelőadásokat készíteni.

* Ha színházigazgató volnál, kiket hívnál meg rendezni?

— Sajnos elég szűk a látóköröm, nem nézek, olvasok eleget, de van egy listám azokról, akikkel még nem dolgoztam: hívnám Schilling Árpádot, Zsótér Sándort, Mohácsi Jánost, Bocsárdi Lászlót, Tomi Janežićet, Boris Liješevićet, Oliver Frljićet. Lehet, hogy elhívnám Bodó Viktort, és biztos hívnám Ivo Dimchevet. Nem feltétlenül vagyok belé annyira szerelmes, mint sokan, valami irritál is benne, de éppen ezért izgalmas. Azt akarom, hogy mondja el, mi a titka. Hogy lehet valaki ennyire undorító és ennyire vonzó is? A rendezők listájára visszatérve, ehhez jó sok pénze kellene hogy legyen a színházamnak. De inkább legyen egy erős előadás, mely sok pénzbe kerül, mint hat olcsó, melyet három előadás után leveszünk a repertoárról.


West Side Story: Elor Emina és László Judit (Fotó: Uvszinhaz.com)

* Szóval ők dolgoznának a színházadban. Engem meggyőztél. És te magad kivel dolgoznál együtt, akivel eddig még nem sikerült?

— Pálfi Ervinnel, Nagypál Gáborral, Jasna Đuričićtyel. És noha vele már dolgoztam, de szívesen dolgoznék megint Béres Mártával.

* És mi az, amin — ha volna egy varázspálcád — változtatnál?

— Nagyon abbahagynám már az acsarkodást, a megbélyegzést. Szűkebb közösségünkben nagyon unom már ezt a „ki mekkora magyar”, „ki mennyire sír Trianon miatt”,ki a kisebbség, ki nem” témát. Túl kellene ezeken lépni egyszer s mindenkorra. Unom, hogy minden akörül forog, hogy ki melyik párthoz tartozik. Megszüntetném a bőrszín, a vallás, a nemzetiség, a szexuális hovatartozás és a pártkötődés alapján tett megkülönböztetést. Hagyjuk már abba az ellenségeskedést. Nem tudom felfogni, hogy mi a célja. Pénz, hatalom, terület vagy az „akkor is nekem van igazam” elve? Nem értem, és utálom, hogy itt tartunk, hogy ez gyűrűzik, én pedig tehetetlen vagyok. Az Istenkével erről szeretnék elbeszélgetni. Magamon ezer dolgot változtatnék, a széles vállamtól a hanyagságomon át a hirtelenségemig. Valamint pótolnám az el nem olvasott könyveket, a meg nem nézett filmeket.

Itt aztán át is tértünk a filmekre, a könyvekre és a málnás szederborra, úgyhogy ki is kapcsoltam a diktafont.


Fotó: Szerda Zsófi


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Címkék: Elor_Emina

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Küldetés teljesítve
Múzsaidéző
  • GYURKOVICS Virág
  • 2013.11.13.
  • LXVIII. évfolyam 46. szám
A másság győzelme és/vagy bukása
Heti Interjúnk
  • MOLNÁR KREKITY Olga
  • 2013.10.30.
  • LXVIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink