A 2002-ben megjelent Tíz év krónikája című kis formátumú kiadványban, mely a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tevékenységének első évtizedét dolgozza fel, a szerző, Szöllősi Vágó László, a szövetség akkori főtitkára az amatőr színjátszással kapcsolatban a többi közt megjegyezte: „Nem kellett sok időnek elmúlnia, míg a szövetség új kezdeményezése ismét maradandót teremtett: a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját! Ugyanis amatőr színjátszásunk a több évtizedes mostoha viszonyulás következtében a kilencvenes évekre olyannyira leépült, hogy alig lehetett működőképes társulatot találni. Mindezek ismeretében kezdeményezte a Művelődési Szövetség 1996-ban az első színjátszó találkozót. A színhely Csantavér volt.”

Az említett kezdeményezés nagy visszhangra talált, és minden tekintetben elérte célját. Amatőr színjátszásunk kimozdult válságos állapotából. Egyszerűen újjáéledt. Ismét megteremtette létjogosultságát. Az amatőr színjátszó társulatok egymás után olyan színvonalas előadásokat készítettek, amelyekkel az elődök, a XX. század ’60-as és ’70-es éveiben nevet, rangot szereztek a vajdasági magyar amatőr színjátszásnak.

Emlékeztetőül: 1963 nyarán Hvaron megtartották a legjobb jugoszláviai amatőr színjátszó társulatok nemes vetélkedőjét. Vajdaságot a nagybecskereki Madách Amatőr Színház képviselte. A Béga-parti színjátszók Tudor Musatescu Titanic-keringő című vígjátékát mutatták be Varga István rendezésében. Nem kis meglepetésre a nagybecskereki színjátszók a legrangosabb elismeréssel tértek vissza városukba, a hvari zsűri ugyanis egyhangúlag úgy döntött, hogy 1963-ban a Madách Amatőr Színház érdemelte ki a legjobb előadásért járó díjat.

1973-ban, ugyancsak az országos találkozón, ezúttal Trebinjében — Hvarról oda költözött a rendhagyó rendezvény — a szabadkai Népkör társulata Tennessee Williams Ez a ház bontásra vár című előadásával állt a közönség elé. A darabot Bambach Róbert rendezte, két szereplője pedig Pribilla Valéria és Árokszállási László volt. Az akkori országos találkozón a szabadkaiak a második díjat vitték el.

Mindezt szükségesnek tartottam elmondani, mert a felnövekvő nemzedékek sajnos nagyon keveset tudnak amatőr színjátszásunk múltjáról. Tiszteletet érdemlő múltjáról!

Amikor azt állítom, hogy a társulataink a mögöttünk maradt húsz esztendőben előadásaik magas színvonalával elődjeikhez hasonlóan rangot teremtettek amatőr színjátszásunknak, akkor mindenképpen meg kell említenem a vajdasági magyar hivatásos színházi szakmát. Ha ugyanis belelapozunk a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának műsorfüzetébe, akkor számos neves, ismert hivatásos rendező vagy színművész nevével találkozunk. Hangsúlyozom: a hivatásos színházi szakma nem először sietett amatőr színjátszóink segítségére. Ennek a kapcsolatnak hagyománya van. Hosszú évtizedek óta szoros az együttműködés a hivatásos és a nem hivatásos színjátszás között itt, Délvidéken. Ezt jó érzéssel írom le, és remélem, hogy a kapcsolat továbbra is fennmarad.

Most, húsz év után, kijelenthetjük, hogy sokan, nagyon sokan igyekeztek segíteni, hogy a találkozó megmaradjon, illetve érdemben beépüljön a művelődési életünkbe. Az alapítón, a szövetségen kívül ott volt a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a már említett hivatásos színházi szakma, és igen jelentős volt az a segítség, amellyel a Magyar Nemzeti Tanács megtisztelte a találkozót, színjátszó mozgalmunk egészét. 2013-ban és 2014-ben ugyanis a Deszkára fel! elnevezésű továbbképzés az MNT kiemelt programja volt.

Az említett találkozó mozgósította színjátszásunkat, erőteljes mozgalommá érlelte. Ez a folyamat azonban sokak szerint most, húsz év után, véget ért. Ez viszont szerintem nem igaz! Lezárul ugyan egy korszak a mozgalom — színjátszásunk — életében, de a találkozó mozgósító szerepére még nagy szükség van és lesz. Amatőr színjátszóink nagy családjából ugyanis még sokan hiányoznak, túl sokan. A legtöbb esetben önhibájukon kívül. Most tehát, amikor egy „korszak” végére értünk, máris elkezdődhet a következő.

A dél-bánsági magyar amatőr színjátszás több mint száz esztendőre tekint vissza, azaz múltja van, gazdag múltja. Amikor ezt állítom, akkor nemcsak Torontálvásárhelyre, a dél-bánsági amatőr színjátszás egykori fellegvárára gondolok, hanem Pancsovára, Ürményházára, Székelykevére, Hertelendyfalvára és Versecre is. Az említett helységekben az amatőr színjátszás lángja sohasem aludt ki. Ennek bizonyítására íme néhány adat: Pancsován 1998 tavaszán bemutatták Orbók Attila Fiacskám című vígjátékát Jakus Viktória rendezésében, Ürményházán pedig a múltban a rendezők mintegy negyven színjátszó közül válogathattak. 2002-ben az Ürményházi Ifjúsági Klub színjátszó társulata sikerrel mutatta be Iváncsics Tamás A tékozló fiú című rockoperáját. A székelykevei Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület színjátszói Szofrán Tamás Disznóvágás című vígjátékát adták elő 2001-ben. Hertelendyfalván és Versecen is, különösen a ’30-as és a ’40-es években számos bemutatót tartottak az ottani színjátszók.

Amatőr színjátszásunk huszadik, jubileumi seregszemléjén — tizenhárom esztendő után — részt vett a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon amatőr színjátszó társulata is, és Horváth Péter Kilencen, mint a gonoszok című vígjátékát mutatta be nagy sikerrel. A torontálvásárhelyi színjátszók visszatérését mindenki nagy örömmel fogadta. Remek előadásuk számos rangos díjban részesült. Viszont az idei, a huszonegyedik találkozón a torontálvásárhelyi színjátszók sajnos már nem voltak jelen.

A dél-bánsági amatőr színjátszás a délvidéki magyar nyelvű amatőr színjátszás szerves része. És mindent meg kell tenni azért, hogy ez így is maradjon. Legyen ez most, húsz év után, az első feladatunk!

A nyitóképen a nagbecskereki Madách Amatőr Színház Szendrey Júlia c. előadása