home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy pofon nem pofon?
Fehér Márta
2018.12.09.
LXXIII. évf. 49. szám
Egy pofon nem pofon?

A miniszoknya elég indok — Kézzelfogható eredményeket! — Szerbiában 3500 HIV-fertőzött él, egyre több a fiatal — Hét éve a fővárosban 

A miniszoknya elég indok 

Legalábbis minden harmadik szerbiai fiatal úgy vélekedik, hogy ha egy nő rövid szoknyát húz fel, akkor elegendő okot szolgáltat arra, hogy rátámadjanak. A nőkkel szembeni erőszak elleni tevőleges küzdelem 16 napja elnevezésű kampány keretében ismertetett felmérés szerint a szerbiai nők 85 százalékának meggyőződése, hogy az erőszak megszokott dolog, sőt, 29 százalék szerint magánügy. A megkérdezettek 63 százaléka szerint a jó asszony akkor is hallgat a férjére, ha nem ért egyet vele, és minden negyedik fiatal férfi, valamint minden tizedik nő egyetért azzal, hogy egy pofon nem pofon — vagyis nem számít erőszaknak. Az idén 26 nőt ölt meg a párja, az elmúlt tíz évben pedig 350 nő vesztette életét családon belüli erőszakban. Az illetékesek mindenkit felszólítottak, hogy ne hallgassanak, ha családi erőszakról tudnak, hanem reagáljanak. (Blic, Danas)

 

Kézzelfogható eredményeket! 

Az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló országjelentést. Eszerint az ország előrelépést ért el a gazdasági reformok terén, az olyan kulcsfontosságú kérdésekben azonban, mint az igazságügy reformja, a korrupció felszámolása és a sajtószabadság nem ért el kézzelfogható eredményeket. A dokumentum üdvözli, hogy Szerbia eltökélten halad az uniós úton, és elismeri, hogy az igazságügy területén elért bizonyos eredményeket, további előrelépést sürget azonban a jogállamiság fejlesztése, különösen a bíróságok függetlensége és hatékonysága, valamint a korrupció elleni küzdelem terén. Az országjelentés elismerősen szól a Belgrád és Pristina közötti viszony rendezéséért kifejtett törekvésekről, a lehetőségként felmerült határmódosítás kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy az etnikailag tiszta államok kialakítása nem lehet cél, hangsúlyozva mindkét ország nemzeti sokszínűségét. Felszólítják Szerbiát, hogy kül- és biztonságpolitikáját hangolja össze az unió álláspontjaival, beleértve az Oroszország iránti politikát is, valamint a vízumrendszert. (Beta)

 

Szerbiában 3500 HIV-fertőzött él, egyre több a fiatal 

Tavaly 14 AIDS-beteg halt meg az országban. A fertőzést a legtöbben csak az első tünetek megjelenése után veszik észre — egyharmaduk nem tudja, hogy elkapta a vírust, mert nincsenek egészségügyi panaszai. Az esetek 90 százalékában a kórokozó nemi úton terjed, a férfiak veszélyeztetettebbek — figyelmeztetnek az illetékesek december 1-je, az AIDS elleni küzdelem napja alkalmából. A szerbiai közegészségügyi intézet tájékoztatása szerint az idén 23 éves volt a legfiatalabb fertőzött, és 31 éves a legfiatalabb személy, akit elvitt a kór. (Szerbiai RTV)

 

Hét éve a fővárosban 

Fennállásának hetedik évfordulóját ünnepelte a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezete. A rendezvényen Nebojša Marjanović elnök kimagasló eredménynek nevezte a szervezet tagságának folyamatos növekedését, valamint a szerb—magyar baráti kapcsolatok további mélyítését a szerb fővárosban. „Csaknem száz tribünt szerveztünk, melyeken érdekes témakörökkel foglalkoztunk, konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken, tanácskozásokon vettünk részt, a hetedik évben pedig azzal is dicsekedhetünk, hogy a városi önkormányzat részei vagyunk, hiszen van egy képviselőnk a belgrádi városi képviselő-testületben” fogalmazott. Jelenleg 318 tagja van a belgrádi szervezetnek. Az eseményen jelen volt Pásztor István pártelnök, Pásztor Bálint elnökségi tag, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, Magyarország belgrádi nagykövetségének képviselői, illetve Marija Obradović, a Szerb Haladó Párt alelnöke is. (Pannon RTV)


A nyitókép Szalai Attila illusztrációja

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..