home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Egy népszerű középiskola első tíz éve
Tóth Lívia
2013.05.29.
LXVIII. évf. 22. szám
Egy népszerű középiskola első tíz éve

2003-ban Zenta nagyot mert álmodni: közösségünk egyre nagyobb fogyatkozása ellenére két új iskolát nyitott, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot és Kollégiumot, valamint az Egészségügyi Középiskolát. Az elmúlt tíz év azt igazolja, mindkettő jó befektetésnek bizonyult, mivel a Tisza mente legnépszerűbb iskoláivá nőtték ki magukat.

Habár az önálló Egészségügyi Középiskola csak egy évtizede létezik, Zentán az egészségügyi nővérek képzésének sokkal régebbi hagyománya van. 1959 szeptemberében nyílt meg az Ápolónő- és Egészségügyi technikus-képző Iskola, mely az első szakiskola volt a településen. 1983-ban, 24 sikeres év után, a város vezetősége megszüntette az oktatási intézményt. Csak 1995-ben sikerült újraindítani, először a szabadkai, majd a nagybecskereki iskola kihelyezett tagozataként. A hatalmas érdeklődés, a többszörös túljelentkezés a tagozatok és a szakok számának a folyamatos növekedését, illetve az önállósodás folyamatát segítette elő.

Hamarosan új helyen

Nagy Abonyi Zoltán igazgató szerint az iskolájuk népszerűsége továbbra is töretlen.

— Minden évben három osztályt nyitunk, a 12 tagozaton majdnem négyszáz tanulónk van. Nemcsak ránk, hanem az ország minden egészségügyi középiskolájára jellemző az osztályonkénti 35-ös átlaglétszám. Bánát és Bácska minden zugából jönnek hozzánk a diákok, mert nálunk valamennyi tantárgyat magyarul tanulhatják. Igaz, hogy az egészségügyben dolgozók közül sokan külföldön keresik a megélhetést, de ezekkel a szakokkal még itthon is el lehet helyezkedni. A továbbtanulási arány viszonylag nagy, de a végzett fiatalok nemcsak az egészségügyet választják, vannak színészeink, óvónőink, magyartanáraink… Talán nem szerénytelenség, ha azt állítom, pillanatnyilag a közgazdasági és az egészségügyi középiskolák népszerűbbek, mint a gimnáziumok.

* A következő tanévben milyen tagozatok nyitását tervezik?
— Négy oktatási profilra van engedélyünk, az egészségügyi nővér szakra, a gyógyszerész-, a fizikoterápiás és a szülészeti- és nőgyógyásztinővér-technikusi szakra. Az utóbbi kettőt ritkábban, három-négyévente nyitjuk meg. Ősztől szerb és magyar nyelven egészségügyinővér-technikusi szakot tervezünk, valamint gyógyszerész-technikusit magyar nyelven. Mindegyikre 30-30 tanulót várunk. Ha sikerül új épületbe költöznünk, akkor gondolkodhatunk az új irányzatokon is. Egyébként felnőttképzéssel, pontosabban átképzéssel is foglalkozunk, szintén idestova tíz éve.

* Ha jól tudom, a helyhiány az iskola legnagyobb problémája.
— Igen, hiszen jelenleg három középiskola — az egészségügyi mellett a közgazdasági és a gimnázium — van egy épületben. 2003-ban, az alapításkor ez volt a legegyszerűbb megoldás, de a helyzet most már mindhárom intézmény kárára megy. Szerencsére a zentai politikumban megvan az akarat, hogy iskolánk a kórház közelébe, a volt kaszárnyába költözzön. Amint megszületik a képviselő-testület döntése, elkészítjük a hivatalos terveket, és következhet a pályázás. Hogy az elképzelésünket sikerre vigyük, hatalmas összefogásra lesz szükség az önkormányzat, a tartomány, a köztársaság és a Magyar Nemzeti Tanács — mint társalapító — részéről, ugyanis az épületet fel kell újítani, majd felszerelni. Ez most óriási befektetésnek tűnik, de tudjuk, az oktatásra költött pénz sohasem vész kárba, előbb-utóbb megtérül. Bizonyos idő után pedig valamely egészségügyi főiskola kihelyezett tagozatát is idehozhatnánk, mert arra is nagy igény lenne. Zenta már most is erős középiskolai város, de különféle fejlesztésekkel, például kollégium létrehozásával még több diákot sikerülne idevonzani. Benedek Marcell szavait idézve ugyanis: „A nemzet sorsa a tanítók kezében van, mert egyedül a tudás képesít igazságosságra, és egyedül az igazság teszi méltóvá a nemzetet a fennmaradásra.”

Az ünnep pillanatai

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium után a zentai Egészségügyi Középiskola is megünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A Művelődési Ház színháztermében egybegyűlt vendégeket, tanárokat, diákokat, Nagy Abonyi Zoltán igazgató köszöntötte, majd dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja kívánt további sikeres munkát. A jelenlévők nagy tapssal jutalmazták meg az iskola diákjainak alkalmi műsorát, melyben vers- és prózamondással, önálló írásokkal, hangszeres játékkal, énekkel mutatkoztak be.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..