...kerékpározni („ez az én antistressz-terápiám”), úszni, futni meg jógázni és meditálni („ez segített, hogy megtaláljam az életben a harmóniát”), továbbá fényképezni és festeni, emellett gyerekekkel foglalkozni, táskát, játékot, ünnepi díszeket varázsolni velük textilből („kár, hogy ez a szabadegyetemes projektum lefutott, talán az új évben valaki ad lehetőséget nekünk…”). Lánya, Flóra Adéla a falmászásban találja meg örömét („az a dolgom, hogy szárnyakat adjak neki, hogy kiteljesedjen!”). Őt magát a kataszteri munka nem teszi túl boldoggá, nem az ő világa („de hát valamiből meg kell élni”), szerencsére itt a kerékpár-bíráskodás is.

Együtt koptattuk az iskolapadot Szabadkán, még általánosban, és már akkor gyönyörűen rajzolt, mindannyian ámultunk-bámultunk. S ahogyan lenni szokott, középiskolába kerülve szétváltak az útjaink, ő textil szakra iratkozott, majd annyira megtetszett neki a kreatív tervezés, hogy végül textildizájnerként diplomázott a nagybecskereki egyetemen — ez utóbbit már a Magyar Médiaház kávézójában meséli. Egy bioboltban futottunk össze december elején, és miközben sorban álltunk, elmesélte, hogy ő bizony kerékpárbíró lett. Azt tudtam róla, hogy imád bicajozni, ám ettől a kerékpár-bíráskodástól azért leesett az állam. De meséljen inkább ő maga, azaz Talpai Márta.

— Tizen-egynéhány évesen beleszerettem a verseny-kerékpározásba, aztán, ugye, jött az egyetem… De még most is aktívan kerékpározom, évente úgy 8000 kilométert letekerek. Most Szabadkát és környékét járom be, viszont már egész Vajdaságot körbebicikliztem. Minimum 50 kilométert naponta, amikor csak van időm. Hétvégenként 100 kilométeres túrákat csinálok, elmegyek Magyarkanizsára vagy éppen Zentára. Csodálatos, mert a természetben vagyok, friss levegőn. Egyfajta meditáció, relaxáció, újjászületve érek haza.

* Hű, Zentát egyszer régen, még kamaszként én is bevállaltam kerékpárral egy buli kedvéért, de ma már… Mennyi idő alatt érsz oda?

— Van egy átlagsebességem, egy óra alatt 35-40 kilométert teszek meg. (Te gyorsabb vagy, mint egy szerbiai vonat! — csúszik ki a számon. Persze mint mindenkinek, neki is van válaszul egy vonatos élménye: Egyszer annyira mérges voltam egyetemistakoromban, merthogy vonattal utaztam, és mondtam, kerékpárral hamarabb odaérnék Nagybecskerekre! Meg is jártam bicajjal, 137 km kaputól kapuig.) Nagyon-nagyon fontos az életemben, mert ad egy harmóniát, testi és lelki egyensúlyt. Ellensúlyozni tudja a munkám okozta fáradtságot. Különleges felfrissülést nyújt. Kiegyensúlyozottnak érzem magam, megtölti boldogsággal az életemet, meg a lányomnak is példát mutatok…

* De hogyan lettél kerékpárbíró? Egyáltalán vannak női kerékpárbírók nálunk? Meg kerékpárversenyek? Nekem kizárólag a Tour de France ugrik be.

— Persze, rendszeresen! Létezik egy szerbiai kerékpárszövetség, és többéves hagyománnyal bíró versenyek is vannak. Tavaly adódott rá lehetőségem, hogy kerékpárbírói vizsgát tegyek. Van egy nagyon jó barátom, Mamuzsity László, a kerékpársport egyik meghatározó egyénisége, neki köszönhetem. Van egy versenykerékpármúltam, ez feltétel, hogy a gyakorlatban is tudjam alkalmazni a tudásomat. Belgrádban egy kétnapos felkészítő szeminárium után vizsgáztam, megkaptam az UCI (Union Cycliste Internationale) vizsga első fokozatát, mely a világon mindenhol elismert bírói vizsgának számít, ezzel Szerbiában bármilyen országúti versenyt vezethetek. Lassan egy éve dolgozom kerékpárbíróként, négy versenybíráskodás van mögöttem. Előbb gyakornokként alkalmaztak, mert az elméleti tudás mellé elkél a tapasztalat. Hogy mennyi női bíró van? Kevés! Szeretném megszerezni a nemzetközi bíró fokozatot, hogy kinyíljanak előttem a lehetőségek a külföldi munkák, utazások, tapasztalatszerzés terén is. Három év múlva vizsgázhatok, merthogy négy év tapasztalat kell a továbblépéshez.

* Mit csinál egy kerékpárbíró? Ott teker a versenyzők mögött, és figyel?

— Nem egy bíró, hanem egy bírói testület felügyel. Először is ellenőrizzük a pálya hosszát, minőségét. Technikai értekezletet tartunk a csapatvezetőkkel és a konvojban részt vevőkkel. Összeállítjuk a startlistát, ellenőrizzük a kerékpárok áttételeinek beállítását, mert ez korosztályonként változó. A startszámok kiosztása után indítjuk a versenyt, melyet végig felügyelünk. A sor elején a biztonságiak, azaz a rendőrségi autó halad, majd a vendégek, vagyis a támogatók következnek, aztán a motoros rendőrök, a média képviselői, a versenyigazgató, és csak ezután jöhetnek maguk a versenyzők. Őket követjük mi, a főbíró és a segédje (Bicajjal? Nem, autóval!), majd a mentőautó, a csapatok autói, aztán újabb bíró autóval, még egy mentőautó, és végül rendőrök zárják a sort. Öt-hat bíró dolgozik egy versenyen, annak nagyságától függően, hiszen ők nemcsak a konvojban vannak ott, hanem az út mentén is ügyelnek a szabályosságra. Amint a verseny befejeződik, összeül a bírói kollégium, és a lemért idő alapján rangsoroljuk az indulókat kategóriák szerint, kiszámítjuk a végleges egyéni és csapateredményeket, ezek adják majd a pontszámokat az éves rangsoroláshoz.

* Akkor most hol versenyzel, hol meg bíráskodsz?

— Most maradt a rekreálás, mert nem lehet egyszerre két licencem. Viszont tavaly júniusban elkezdtem maratonúszással foglalkozni az úszószövetségen belül, 3 kilométert úszom. Voltam Óbecsén meg Magyarkanizsán a Tiszán, valamint Veliko Gradište mellett az Ezüst-tóban, a kategóriában második helyezett lettem. Illetve marad még a futás, és próbálom triatlonná építeni… Ezenkívül gyerekeknek tartok kreatív foglalkozást. A szabadkai Szabadegyetemen dolgoztam gyerekekkel, míg ki nem futott a projektum, előtte pedig Nagybecskereken, az egyetemen asszisztensként kreatív stúdiót vezettem. Divatbemutatót szerveztünk, nagyon szép és kreatív munka volt! Később visszaköltöztem Szabadkára a lányommal, előbb a városi múzeumban, most pedig a kataszterben dolgozom, napi nyolc órában, bár ez nem az én világom. Amit szeretek, az a sport és a kreativitás, a gyerekekkel való foglalkozás. Jó lenne, ha akadna valami igazi jó lehetőség ezen a téren!

* Jól van, de hogyan fér bele mindez egy napodba?

— Több éve jógázom és meditálok, ez segített, hogy megtaláljam az életemben a harmóniát, hogy meg tudjam szervezni az életem. Minden a jó szervezés kérdése.

* A lányod is ilyen örökmozgó?

— Atletizált, amikor Szabadkára költöztünk, elkezdett szertornára járni, megpróbálta a röplabdát is, és most, ami mellett kikötött, amit rengeteg ambícióval, teljes szívvel csinál, az a falmászás, a climbing — junior kategóriában második és harmadik helyezéseket ér el. Van olyan, hogy egy hétvégén én is hozok haza érmet, meg ő is! Nekem az a fontos, hogy azt csinálja, amit ő szeret. Támogatom, ott vagyok a háta mögött, hogy szárnyakat adjak neki, lehetőséget, hogy kiteljesedhessen abban, amit szeret! Önállóságra kell nevelni a gyerekeket, hogy tudjanak saját döntést hozni, hogy saját célt tűzzenek ki az életükben, és megpróbálják azt elérni. Egyébként amíg kreatív varrást tartottam a gyerekeknek (használati tárgyakat készítettünk, kistáskát, párnahuzatot, játékokat, karácsonyi, húsvéti díszeket), végig ott állt mellettem a lányom is, ő volt a segédem, ezt is megtanulta. Sajnálom, hogy nem sikerült kiharcolni a pályázatot, hogy újból működőképes legyen ez a műhely, mert olyan visszajelzéseket kaptunk a szülőktől, hogy nagyon jó volt, a lányok kiválóan érezték magukat, és mindenki azt kérdezte, miért nincs folytatás. Kellene valami lehetőséget találni, hogy a gyerekeket kivonjuk ebből a számítógépes és mobiltelefonos világból, hogy megtapasztalják a kreativitás, az alkotás örömét, vagyis azt, hogy milyen érzés elképzelni és megvalósítani valamit. Azt az örömet az arcukon, amikor megvarrnak egy táskát maguknak, nézd meg, milyen szép lett! Szeretném, ha valaki adna rá lehetőséget, hogy ezt csináljuk tovább.