Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy bizonyos technikai eszközök, illetve informatikai fejlesztések legújabb változatai kevésbé jobbak vagy hatékonyabbak elődeiknél. Sajnos számtalan jól bevált használati eszközt áldoztak már fel a fogyasztói társadalom oltárán.

A zeneiparban a digitalizáció például villámgyorsan tette tönkre a lemezipart, illetve semmisítette meg a legendás hanghordozókat, a bakelitlemezeket. Pontosabban abban az esetben sikerült volna teljesen megsemmisítenie, ha éppenséggel korábban nem létezett volna a leginnovatívabb és legmodernebb zenei irányzat, az elektronikus zene. Nem kérdés, hogy ez a zenei ágazat őrizte meg az utókor számára az úgynevezett vinyl lemezeket.

A kényszeresen és erőltetett módon fejlődő világ számára valójában a sors fintora, hogy pontosan az űrkorszakot idéző ultramodern hangzás volt az, amely valamilyen mértékben gátat szabott a fejlődésnek, vagy talán inkább racionális keretek közé szorította. A hanghordozók példája egyértelműen bizonyította, hogy a különféle fejlesztések nem szavatolják a tökéletesebb változat elérését.

Igaz, a vinyl hanglemezek reneszánsza viszonylag ritka példa a technikai fejlődéstörténetben. A ’90-es években ugyanis már úgy látszott, hogy előbb a CD, majd az MP3 formátum végleg nyugállományba küldi a varázslatos, fekete lemezeket. Viszont egy váratlan fordulattal az elektronikus zeneipar a sírból támasztotta fel az egykor világszerte hódító zenei formátumot. Ennek az egyedi, egyszeri és talán megismételhetetlen technikai revánsnak köszönhetően manapság már nemcsak az elektronikus zenészek, hanem a különféle modern vagy kevésbé modern zenei irányzatok előadói is elkezdték bakelitlemezeken kiadni az albumaikat.

A pozitív fejleményektől függetlenül azonban kétség sem férhet hozzá, hogy hamarosan újabb technikai ütközet fog bekövetkezni, melynek során a fogyasztói társadalom vélhetően végérvényesen száműzi majd az utolsó mohikánként küzdő, legendás hanghordozót.