home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Egy híján száz dal
Tóth Lívia
2016.12.05.
LXXI. évf. 48. szám
Egy híján száz dal

A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában mutatták be Borsi Ferenc A kis Csóka körű van kerítve — Észak-bánáti népdalok című könyvét. A kiadványhoz két CD-melléklet is tartozik, melyeken a népdalokat a Csalogány asszonykórus és a Rákóczi Férfikórus énekli.

Az esten a könyv szerzőjén kívül részt vett a két szerkesztő, Németh István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa, népzenekutató, Juhász Gyula, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, a népzenei archívum gondozója, Tóth Rozália, a Csalogány asszonykórus és Sziveri Szabolcs, a Rákóczi Férfikórus vezetője. A beszélgetést Szabó Gabriella újságíró vezette.

Miután a népes közönséget Kiss Tóth Erika, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte, az egybegyűltek megtudták, hogy a tetszetős kiadvány 99 dalt, valamint a hozzájuk tartozó kottákat és jegyzeteket tartalmazza.

— A népzenei anyag, illetve a kötet kiadását 2009-ben Bodor Anikó kezdeményezte, aki a két csókai énekkar ízes dalolását szerette volna rögzíteni, és az utókornak megőrizni. Ez a gyűjtemény egyedi és példaértékű, de az igazi célját akkor éri el, ha minél többen forgatják és használják. A könyv a szülőknek, pedagógusoknak, az énekelni szerető gyermekeknek, de még inkább az eljövendő generációknak íródott. Az üzenete egyértelmű: senki se felejtsen el dalolni — tanácsolta a hallgatóságnak Németh István. Ezután így folytatta: — Magyarországon mintegy 3200 település található. Én meglehetősen jól ismerem az ottani csoportokat, ezért elmondhatom, hogy a csókai asszony- és férfikórust az első tíz közé sorolom. Azoknak, akik ilyen magas színvonalon képviselik a közösséget, hatalmas a felelősségük. Utánpótlást kell találniuk, és nekik is meg kell tanítaniuk, hogy dalolni nemcsak jó, hanem nagy öröm is.

Borsi Ferenc hangsúlyozta, ez Bodor Anikó könyve volna, de nagy kár lett volna, ha a halála után kiadatlan marad. Hozzátette, sokat töprengett, elvállalja-e a munka befejezését:

— Az elkészült felvételek hosszú évekig a fiókban álltak, majd a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület illetékesei megkerestek, hogy jó volna, ha segítenék az anyag feldolgozásában. Két és fél éve kezdtem el foglalkozni vele. Nagyon fontos feladat volt a dallamok azonosítása, mely során rájöttem, hogy ezeknek csaknem a fele még egyetlen publikációban sem jelent meg.

Juhász Gyula az elhangzottakhoz hozzáfűzte, az volt a cél, hogy a kötet tartalma „emészthető” legyen, hiszen használatra készült.

Az esemény jó hangulatához a Csalogány asszonykórus és a Rákóczi Férfikórus fellépésén kívül a Juhász Zenekar muzsikája is hozzájárult.

A rendezvényt a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közösen hívta életre.


A nyitókép a szerző felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..