Egy fiatalember édes gazdasága

Egy fiatalember édes gazdasága

Adam’s Honey Farm — olvashatjuk a szögletes üvegeken levő tetszetős címkén. A mézet és más termékeket a huszonöt éves, zentai Polyák Ádám készíti, családi segítséggel. Korábban más pályát tervezett, de úgy érzi, a két évvel ezelőtt megkezdett méhészkedésben találta meg igazán önmagát.

— Szegeden jártam felsőfokú szakképzésre, képi diagnosztikai és intervenciós asszisztensnek tanultam, ám nem szerettem meg ezt a szakmát. Mindig rossz kedvvel tértem haza a gyakorlatokról, és lassan rájöttem, talán mégsem nekem való ez az egész. Csak a záróvizsgám maradt meg, de én már elengedtem ezt a lehetőséget, nem tervezem befejezni a tanulmányaimat — kezdte a történetét Ádám. — A nagytatám negyven évig méhészkedett, viszont jó néhány éve átadta a méheket a faluban egy fiatalembernek, vagyis nem tőle vettem át. Amikor kicsi voltam, gyakran segítettem neki, ám sokáig nem is gondoltam arra, hogy ezzel én is foglalkozhatnék. Ez két éve, télen jutott eszembe először, majd egy kicsit utánaolvastam, felkerestem egy-két szakembert, és belevágtunk. Egy szabadkai méhész meg a fia segített a legtöbbet. Ötven kaptárral kezdtük, pedig azt mondják, az induláshoz öt vagy tíz méhcsalád is elég — egy-egy erős család 30 000—50 000 egyedből áll. Most már valamennyire beletanultam a szakmába, de még nagyon az elején vagyok.

* Biztos nagyon buta kérdést teszek fel, de kíváncsi vagyok! Nem félsz a méhektől?

— Nem félek. Előfordult, hogy huszon-egynéhány csípés is volt rajtam, szerencsére nem vagyok allergiás. Kezdetben érzékenyebb az ember, aztán már nem.

* Vándorméhészetet folytatsz. Hogyan telik az éved? Kezdjük a jelenlegi évszakkal. Télen hol vannak a méhek?

— Most a téli pihenőjüket töltik. Ilyenkor nem sok mindent kell velük csinálni, a kaptárokat nem szabad kinyitni, mert kihűlnek. Amint az idő engedi, vagyis a hőmérséklet tíz, de inkább tizenöt fokra emelkedik, át kell vizsgálni a kaptárokat, megnézni, mennyi mézet hagytak, ezután következik a tavaszi etetés, majd várjuk a mézgyűjtő területek kivirulását. Az első a repce lesz, aztán az akác, illetve végül a napraforgó. Mi ezekből készítünk mézet. Amikor a napraforgót kipörgetjük, be is fejezzük a munkának ezt a részét, mert amit utána gyűjtenek, azt meghagyjuk nekik télire. A tavalyi év a méhészet szempontjából nem volt rossz, kivéve nekünk, mert a repcén sikerült egy mérgezést összeszedni. Valaki a közelben permetezte a repcét, sok méhecske ottmaradt. A méhek egyébként negyven napig élnek, ennek felét a kaptárban töltik, takarítanak, a kisebb méheket, a petéket rendezik, majd kirepülnek virágport gyűjteni. Ha ezek elpusztulnak, a fiataloknak előbb ki kell repülniük, és az utánpótlás nem lesz folyamatos. Ez nagyon elszomorítja az embert, de a méhészkedés egyébként nyugodt és szép foglalatosság.

* Említetted már, hogy repce-, akác- és napraforgómézet kínáltok a fogyasztóknak, viszont más, mézből készült termékeitek is vannak.

— Nagyon sok fesztiválra, rendezvényre elmentünk, hogy megismerjenek bennünket. Kialakítottuk a dizájnunkat, a címkét, az üveg formáját, méretét, hogy jellegzetes legyen, és felismerhető. Nagyon sokan árulják a mézet műanyag csomagolásban, én azonban sohasem tennék ilyet. Én csakis üvegben forgalmazom a termékemet, ami egy kicsit megdrágítja ugyan, viszont szerintem megéri ennyivel többet áldozni rá. Készítettünk még krémeket, ajakbalzsamot — mindegyik méhviaszalapú —, propolisztinktúrát és propoliszos krémmézet, mely sokat segít a köhögés megszüntetésében. A karácsonyi vásárban saját termésű gyümölcsből készült mézes pálinkát is árultunk, továbbá a mandulás mézünk is keresett volt.

* Igaz, hogy a családod is segít, de a méhészetből még nem tudsz megélni.

— Ennyi kaptár nem elég ahhoz, hogy egy család megéljen ebből a szakmából, ahhoz viszont, hogy több kaptárom legyen, még nincs elegendő tudásom. Most egy öreg, ’70-es kiadású, üres autóbuszba vannak beépítve a kaptárok, a járművet is sokat kell javítgatni, hogy üzemképes legyen. A Prosperitati pályázatán támogatást nyertem egy olyan konténer vásárlására, amelybe negyvennyolc kaptár fér bele. A vándorméhészet mellett Kanizsamonostoron egy méhest szeretnék kialakítani, mert ott egy több ezer hektáros legelő található, sok gyógynövénnyel, virággal. A bejelentett kaptárok után az állam egy bizonyos összeget fizet, valamint a zentai önkormányzat is támogatja a méhészeket, két évben ott is pályáztam. Apu azt mondja, ő az inasom, de valójában közösen kezdtük el tanulni az egészet. Anyu és a barátnőm, Léna is kiveszi a részét a munkából, ők főleg az eladásban, a címkék előkészítésében, az üvegek mosásában, töltésében segítenek. A méznek télen, decemberben és karácsonykor van a fő szezonja, ekkor adunk el belőle a legtöbbet. Még nem tudom, mit hoz az élet, de szívesen foglalkozom ezzel, és örülnék, ha sikerülne elérnem, hogy csak a méhészetből éljek meg. Azért is kezdtem el, mert nem akartam külföldre menni, ez a tevékenység ide köt, és bevallom, nem szívesen hagynám el Zentát. Úgy gondolom, itthon is lehet boldogulni, csak akarat és kitartás kell hozzá.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Történelmi és emberi kapcsolatok
Heti Interjúnk
Zentai ünnepköszöntő
Riport
Facebook

Támogatóink