Egy falu, ahol a lakosság fele Virág

Egy falu, ahol a lakosság fele Virág

A Fehértemplom községhez tartozó dél-bánsági Udvarszállás (Dobričevo) viszonylag fiatal település, hiszen 1825-ben említik először. Talán ezért tűnik még szomorúbbnak, hogy kétszáz év sem múlt el, de a beszélgetőtársam szerint a falunak nincs jövője.

Az első telepesek bánáti német földművesek voltak, majd tótok és csehek, később magyarok érkeztek Aracs és Bács vármegyékből. A trianoni békediktátum előtt Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott.

Egy júliusi délutánon, rekkenő hőségben érkeztünk meg Udvarszállásra. Négyautónyi újságíró, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete riporttáborának részvevői. Szinte megszálltuk a kis, 250-260 lakosú, széles utcájú, tiszta és rendezett falut. A kollégák a saját témáik után néztek, én a helyi közösség elnökét, Virág Józsefet kerestem, akit egy kis segítséggel sikerült előkeríteni. A Karas folyó partjáról hívtuk vissza, hogy egy kíváncsi, messziről érkezett tollforgatónak mutassa be a szülőhelyét.

A művelődési ház szépen feldíszített termében ültünk le – a gondosan elhelyezett teríték és a sok virág azért került az asztalokra, mert este bált szervezett a fiatalság. Igazi falusi mulatságot, melyre minket is meghívtak. Sőt, a szíves invitálást el is fogadtuk, és nagyon jól éreztük magunkat. De egyelőre nem tartunk itt.

Egy éve bolt nélkül

— Ez színmagyar falu, mintegy ötven család lakja. Az utóbbi időben nyugdíjasok vesznek itt házat 2-3000 euróért, de ők nem mind magyarok. Az itt élők földműveléssel foglalkoznak, mivel az öntözés megoldható, dinnyét és káposztát is termelünk, de egyre kevesebbet. Nem kifizetődő, csak a nagy munka meg befektetés jut a gazdának. Tizenöt éve 250-300 tehén volt a házaknál, most alig van. Igaz, már legelőnk sincs, elvették tőlünk. Nem jön ide senki sem, mi el vagyunk dobva — mondta a faluelnök, és csakhamar rátért arra, ami a leginkább bántja az udvarszállásiakat. — Április 8-án múlt egy éve, hogy a boltunk sem működik. A kenyeret például nyolc kilométerről, Jasenovóról (Karasjeszenőről) hozza az ottani pék, a kombiból osztja ki az embereknek, akik reggelente várják. Mindent a szomszédos faluban vagy Versecen kell megvásárolni. Ebben segítünk egymásnak, ha valaki megy az üzletbe vagy a piacra, akkor megkérdezi a szomszédokat, hozzon-e nekik valamit.

Egyébként a bolt azért van még mindig bezárva, mert gond van a vezetékekkel. Hatezer dinárra volna szükség a baj orvoslásához, de már hónapok óta könyörgünk a községben, hogy fizessék ki. Több érdeklődő lenne, aki vállalná a kiskereskedés üzemeltetését, és mi is nagyon szeretnénk, ha ez megoldódna, mert sokkal könnyebb lenne az embereknek.

Iskola és templom

Azt is megtudtam, hogy a településen összesen 15-20 gyermek van, közülük heten koptatják a helyi, egy tantermes iskola padjait. Az objektumot 1896-ban, a magyar államiság fennállásának ezredik évfordulójára emelték.

Az épületen nemrégiben cserélték ki az ablakokat, a kis szoba felszerelése is új, éppen meszeléshez készülődnek. Az összevont tagozaton tanuló alsós diákokat és a velük együtt okosodó óvodásokat az ősszel felfrissült falak fogadják. Udvarszálláson magyarul tanulnak, de a negyedik osztály befejezése után az ötödiket Karasjeszenőn már szerb nyelven kezdik meg, és így folytatják majd a középiskolát is. A legközelebbi település, ahol van magyar nyelvű nyolcosztályos iskola, a hatvan kilométerre fekvő Székelykeve vagy Ürményháza.

— A fiatalság lassan, de biztosan elmegy. Nekem három lányom van, a legnagyobb gyógyszerészeti középiskolába jár, de már ő is emlegeti, hogy Ausztriában képzeli el a jövőjét — fűzte tovább a beszélgetést Virág József.

A folytatásban viszont áttértünk a megmaradás másik alappillérére, a templomra, melyből kettő is van a faluban. Az 1861-ben épült régi római katolikus templomot Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel.

— Az új templomot 2004-ben avatták fel, az öreg templomunk kápolnaként működik, de nagyon rossz állapotban van. Szereztem valamennyi pénzt, hogy kihúzzuk a nedvességet a falakból, most malterozni kellene, de nincs miből. Majd össze kell szednem a faluban, másként nem lehet. Minden vasárnap fél 12-kor van szentmise, melyen a lakosság hetven százaléka részt vesz. Művelődési egyesületünk nincs, Versecre pedig nem mindenki tudja bevinni a gyerekeket. A ma esti bálba összejön majd a magyarság a faluból is és a környékről is, mert ez az esemény sokak számára találkozás is egyúttal.


Martinek Imre felvételei

Máshol jobb az élet?

— Talán furcsának tűnik, hogy a közösség vezetőjeként azt mondom, nem látom a falu jövőjét, de úgy érzem, rólunk senki sem tud, mi el vagyunk feledve. Körülöttünk román és szerb falvak találhatóak, melyekben jobb az élet, mint nálunk.

Persze, nem bírom ki, és rákérdezek, ha ilyen a helyzet, ők miért maradtak itt.

— A feleségem is falubeli, a bombázások idején kerültünk össze, akkor nem mozdulhattunk, most, amikor megvan a magyar útlevelünk, úgy érzem, mintha késő volna. Negyvenéves vagyok. Összesen húsz évet dolgoztam vállalatokban, négy éve méhészkedem. A jelenlegi 140-150 kaptáromat szeretném 300-ra növelni. Most csak ezzel foglalkozom, a mézet nagyban adom el. De ebben a hőségben a méhek sem akarnak dolgozni, minden megszáradt, nem lesz annyi méz, mint amennyire számítottam.

Udvarszálláson egyébként a Virág vezetéknév a leggyakoribb, a falu lakosságának fele ezt viseli, majd a Horváthok és a Kucserák következnek. Ezt a tényt a faluelnök tréfásan magyarázta:

— Mert mi, Virágok, kitartóak vagyunk, és nem akarjuk itthagyni a falut.


Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink