Égig érő domb a Hegyaljában

Égig érő domb a Hegyaljában

Azért jó Dombosra járni, mert Dombos Fesztiválunk csak nekünk van. És még azért, mert benne van minden, ami Vajdaság. És mert erre a dombra állva elérhetjük az eget.

És ha ez nem volna elég, akkor még abban is biztosak lehetünk, hogy nagy gonddal válogatott zene, finom borok, lángos, szalmabálák és a barátaink várnak bennünket. Még ez sem elég? Akkor pedig ott az égig érő tűz, mely mellett nem kell beszélgetni sem, csak hagyni, hogy egy kicsit megpörkölje a szívet.

Helyszín: Hegyalja utca. Időpont: július eleje. De előbb egy kis kitérő, hiszen egy jó fesztivált a tapasztalt bulizónak már előre ki kell pihennie, így mi a Dombos nyitónapját a Topolyai-tó mellett kezdtük sok-sok hússal, dinnyével, úszással, szélben üléssel, napon fekvéssel és egy jó erős kávéval. Ezek után már minden jólesik. A szalonnapirítás befejeztével Szalonna és Bandája csapott a húrok közé. Népzene. Oly jólesik mindig. Főleg ilyen zenészekkel. Ezt vágtuk el egy kis portugál bossa novával. Pátkai Rozina triójának koncertjére már a Dombos Wine Club teraszán került sor, és ha hiszik, ha nem, egy-egy utcán elhaladó kombájn és traktor remekül bele tud olvadni a brazil hangzásba. Selymes hang és Girl fro͏͏m Ipanema, de portugálul. Úgy az igazi. Azt is mondhatnám, Copacabana traktorral, caipirinha házi pálinkával. Tengerpart ganészaggal. És ez így volt tökéletes.

A fesztivál fellépői között voltak visszatérők, aztán olyanok, akiket már egy másik fesztiválon is hallottam, és természetesen újak is. De volt egy zenekar, melyről eddig csak hallottam, most viszont végre élőben is megismerhettem, és teljesen lenyűgözött. Világszám. Igazi zene. Odavágott. Ama bizonyos földhöz. Ez pedig nem más, mint a Terra Profonda. Amikor meghallottuk, egy pillanatra azt hittem, hogy egy Tarantino-filmben vagyok, vagy pedig valahol Amerika füstös kocsmáiban, a Vadnyugaton, és egy üveg whiskey van mindenki előtt az asztalon, savanyú cigiszag terjeng, és megszólal egy sötét sarokból ez a rekedt hangú énekes, aztán felcsendül a szaxofon és a gitár is. És aki hallja, azt bizony kirázza a hideg. Körülöttem azt kérdezgetik: kik ezek? Mi a zenekar neve? És eszembe jut Tom Waits, Nick Cave, fülembe súgják, hogy Chris Cornell, és mégis más, mégis egyedi a hangzás. A számok szövege is magával ragad, csak ajánlani tudom mindenkinek. Jegyezzük meg a nevet: Terra Profonda.

Már túl voltunk három isteni koncerten, de még csak ezek után következett Szabó Balázs Bandája. És ez még mindig csak az első nap volt. Szabó Balázst először Pécsett hallottam, sok évvel ezelőtt. Akkor még egy pici tér egyik sarkában félig akusztikusan zenélt, de azóta már a Kosztolányi Dezső Színház és a Malomfesztivál színpadáról is bájolta, illetve bűvölte a hegedűt. Most pedig a löszfal aljában. Szeretem a dalait. Jó látni, hogy ő is. Jól érzi magát fenn a színpadon, és szereti a zenét. (A zenéről jut eszembe, újra elő kellene venni a Radnóti-kötetet.)

Ha Dombos, akkor Fácán Villa. Rácz Kriszta és a Vanda nevű eb ezúttal is boldogan (ki mosolyogva, ki csaholva) fogadott. Az egyik legkényelmesebb fekhely, ahol ember aludt. A villa délutánonként művészeti szalonná alakult, melyben a mindig cserélődő vendégek megbeszélhették az előző nap élményeit.

A második napon Brasnyó Antiék melegítették a táncos lábakat, majd Boban Marković és zenekara tett rá arra a bizonyos i-re egy akkora pontot, hogy átszakadt a papír. Az is táncolt, aki nem akart, nem tudok rá mást mondani, mint hogy rohadt nagy bulit csaptak. (Végre kedvem támadt ellátogatni Gučára). Boban bácsinak a koncert után becsei pálinkát kínáltunk, melyet ő el is fogadott, és megígérte, hogy ha elmegyünk Gučára, akkor az ő vendégei leszünk. Mi kedves mosollyal azt válaszoltuk, hogy köszönjük, és noha tudjuk, hogy ez úgysem lesz így, de értékeljük a kedvességet. Ezután ő a pulthoz tért, mi pedig lassan nyugovóra.

A harmadik napon legjobban a Nádasdy Ádám költővel, műfordítóval, nyelvésszel való beszélgetést vártam, nem hiába. Sok könyvbemutatót hallgattam már végig, de nem igazán szeretem őket, kevés van, mely igazán leköt, de szorgalmasan járok rájuk, mert egy-egy gyöngyszemre azért rá lehet futni. Ilyen volt ez a délután is Nádasdy Ádámmal. Egy percét sem untam. Vannak emberek, akiket egyszerűen jó hallgatni, és olyan jó lenne, ha mindennap bekopogtathatnánk hozzájuk egy kávéra, illetve azért, hogy csak úgy elbeszélgessünk. Ő is ilyen. Erről bővebben is beszámolunk majd, nem vagyunk önzőek, nem tartjuk magunkban. Olvassák a verseit, keressék a fordításait.

Ezután főleg a domb oldalában üldögéltünk, beszélgetni is kell, sok a régen látott ismerős, de azért megráztuk a rongyot Sin Seekasékkal, aztán pedig a zenekar és a közönség együtt nézte néhány percig a löszfalra vetített fényfestészetet. Köszi, Juli, az emlékeztetést!

És eljött az utolsó nap is. Gyorsan elillant. Lóci játszott, meg is beszéltük utána, hogy egyre jobb, durván fejlődik showmanségben, zenében, magabiztosságban, mindenben. Jó látni ott fenn, s jó látni, ahogyan éneklik a dalait. Az első sorból üvöltöttük mi is. A dombosi őrületet falra vetített arcok, Lajkó Félix és az Óperentzia zárta. Mekkora koncert volt… Végig csukott szemmel táncoltam. Szokták néha mondani, hogy a zene „viszi” az embert. Hát ez éppen ilyen volt. Egy utolsó lángos, egy utolsó vissza, vissza skandálás, aztán pedig megint a hétköznapok. Köszönök mindent. Jó volt ott lenni. Jó itt lenni.

Fellépett még (helyszűke miatt nem tudtam mindenkiről írni, de majd elmesélem ezt is, ha találkozunk, és kíváncsiak vagytok rá): Ripoff Raskolnikov Band, Brasnyó Antal és zenekara, Majoros Ági bábszínháza, Dresch Quartet, Kurina Trió, Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra, Gypo Circus, Presence Live Act. Ezenkívül pedig sok-sok irodalmi beszélgetés a következő részvevőkkel: Patak Márta, Komáromi Dóra, Peer Krisztián, Szegő János, Géczi János, Ladányi István, Deczki Sarolta, Bíró Tímea, Kelemen Emese, Kocsis Árpád, Losoncz Márk, Bedecs László, Barlog Károly, Szerényi Szabolcs, Hyross Ferenc, Horváth Veronika, Berényi Emőke, Tolvaj Zoltán, Dancsó Andrea, Hernyák Zsóka, Döme Szabolcs, Beszédes István, Terék Anna, Orcsik Roland, Izsó Zita és Bach Máté.


A szerző felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Desiré Central Station, 2018 — Barbaricum
Fesztivál
  • 2018.11.10.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink