— Újvidéken fejeztem be a mesterképzést, fizika-meteorológia szakon szereztem oklevelet. Mindig is az volt az álmom, hogy doktori képzésre iratkozzak, abban viszont nem voltam biztos, hogy sikerül, de mindvégig reménykedtem. Amikor diplomáztam, egy rövid ideig dolgoztam, közben pedig kerestem a számomra legjobb megoldást. Találtam is néhány érdekes ajánlatot, majd a Wollongongi Egyetemre jelentkeztem, ahol jelenleg is tanulok. Felhívtak, mondták, megtetszett nekik, ahogyan gondolkodom, és mivel az eredményeim is jók, felajánlották, hogy megkezdhetem a doktori továbbképzésemet — válaszolta Beáta arra a kérdésre, hogy hogyan is került Ausztráliába. De vajon miként fogadta az elhatározását a családja és a környezete?

— Anyukám sírt, de ő akkor szokott sírni, amikor boldog — mondta Beáta nevetve. — Mindenki nagyon büszke volt rám, biztattak, hogy menjek, próbálkozzak, hiszen ha nem sikerülne, mindig vissza lehet jönni. Boldogok is voltak, de szomorúak is, mert ott lebegett előttük annak a tudata, hogy Ausztrália mennyire messze van tőlünk. Évente csak egyszer tudok hazajönni — ecsetelte helyzetét a lány.

Karácsonykor együtt lehetett a családjával, de ennek az volt az ára, hogy január elején fizika- és kémia-továbbképzésre jelentkezett, melynek helyszíne Európa volt. Lyon mellett, Grenoble-ben tartózkodott négy hetet, utána pedig Grenoble-től mintegy 200 kilométerre, egy erdőben található obszervatóriumban voltak. Mint mesélte, nagyon érdekes tapasztalatokat szerzett. Doktori disszertációja egyébként a globális felmelegedést vizsgálja, de Beáta most légköri kémiával foglalkozik. A csoportjában — abban az irodában, ahol ők dolgoznak — csak egy ausztrál van, a többiek a világ minden tájáról érkeztek. A társaság az eddig tanultak szempontjából is vegyes, a hallgatók között matematikusok, biológusok is vannak.

Beáta azt sem titkolja, hogy nagyon tetszik neki az ausztrálok felfogása. Komolyan dolgoznak, mindent beleadnak, ha munkáról van szó, de a kikapcsolódásra szánt időt is tiszteletben tartják, mert csak a pihent és boldog emberek tudnak rendesen teljesíteni. Hétköznaponként jár be az egyetemre, 10-től délután 5-6 óráig tartózkodik ott. A jelenlét nem kötelező, otthonról, vagyis a lakásáról is elvégezhetné a különféle munkákat. Ő azonban jobbnak tartja, ha az irodában tevékenykedhet, ahol a társaival is beszélgethet, eszmecserét folytathat egy-egy téma kapcsán. Hétvégenként élvezi a fürdést az óceánban, vagy kisebb-nagyobb sétákra, túrákra megy. Egyébként az is jó mindebben, hogy a különféle mérések elvégzéséhez akár az egész világot bejárhatja. Tasmaniában, ahol egy konferencián vett részt, teljesen lenyűgözte a táj szépsége. Szerinte ott még az ég kékje is szebb, mint bárhol máshol. Nem is csoda, hogy Ausztrália legszebb vidékeként tartják számon. Ezek után rögtön felmerül a kérdés, hogy ha valaki ennyire beleszeret egy tájba és életstílusba, akkor vajon ott is maradna-e.

— Még két évem van a doktori fokozat megszerzéséig, viszont van egy íratlan szabály is, mely szerint egy másik országban kell(ene) elvégezni a posztdoktori képzést, és valójában én is szeretnék újabb helyszíneket megismerni, más egyetemre eljutni. Ha alkalmam lesz rá, miért ne próbálnám ki magamat? Mivel sok mérést végzünk, májusban, a franciaországi tanulmányút után Amerikába megyek, utána Kanadába, a Torontói Egyetemre küldenek, aztán Finnország következik, augusztusban pedig Svájcba utazom egy konferenciára — ismertette tervei egy részét a fiatal nagybecskereki lány.

Az elmúlt évben Bukosza Beátát választották meg a legjobb nemzetközi egyetemistának. Erről az elismerésről azt kell tudni, hogy minden év végén iskolai/egyetemi konferenciát tartanak, melyen minden hallgató beszámol az elért eredményeiről, a bemutató után pedig a tanárok kérdeznek, vagyis alaposan kifaggatják a diákjaikat. Végül összeülnek, és megvitatják, kit tartanak a legjobbnak.

A tanulmányaihoz két ösztöndíjat nyert el. Az egyik az iskoláztatása költségeit fedezi — Ausztráliában eléggé magas a tandíj —, a másik pedig az „élethez” szükséges: a lakás bérlésére, étkezésre, utazásra, egyebekre. Szerbiai viszonylatban nagynak tűnik az összeg, ott viszont csak a bérleti díj mintegy 70 százalékát felemészti. A lakást többen bérlik, neki csak egy kicsiny szobája van. 

Beáta élvezi a helyzetét, szereti, amibe belefogott, hiszen utazhat, bejárhatja a világot. Mint mondta, arra most nem gondol, hogy mit hozhat még a jövő.