Csodáról, sajtóról és szabadságról — március idusán

Csodáról, sajtóról és szabadságról — március idusán

„Az írás végső értelemben nem egyéb, mint magatartás, nagy szóval úgy mondhatnám: erkölcsi magatartás” — írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásaiban. Nagy írónk szavait, aki egész életében az újságírás tiszteletét és felelősségét hirdette, Kőszeghy Elemér, az Ungváron megjelenő Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője idézte nemrégiben, amikor a lap, pontosabban jogelődje megjelenésének 95. évfordulóját ünnepeltük.

Egyúttal megköszönte: annak ellenére, hogy a „gazdák” nem szórnak eléjük morzsákat, mindig akadnak olyanok, akik nem hagyják elveszni a vidék egyik „Kárpátikumát” — amely éppen Trianonnal egyidős.

Ha a Kárpáti Igaz Szó kilenc és fél évtizede valóságos csodának nevezhető, akkor ugyanez még fokozottabban mondható el a Kárpát-medence ma is megjelenő legrégebbi magyar nyelvű újságjáról, a Brassói Lapokról. Története az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idejére vezethető vissza, amikor Bem József felkérésére Veszely Károly katolikus pap vállalta a szerkesztés egy cseppet sem hálás feladatát. Éppen tavaly emlékeztek a megjelentetés 165. évfordulójára, hiszen az újság első száma 1849. április 16-án hagyta el a nyomdát Brassói Lap néven. A magyar nyelvű kiadványnak akkor 18 száma jutott el az olvasókhoz, majd a bevonuló orosz csapatok lefoglalták a nyomdát. Az utód csak 1895-ben kaphatta vissza a nevét, és Brassói Lapok néven töltötte be közszolgálati szerepét egészen 1940-ig, amikor a hírhedt Vasgárda ismét betiltotta. A második világháború után a Vörös Zászló és az Új Idő neveket viselte, majd 1969-től lett ismét Brassói Lapok.

A 165 és a 95 év mellett mi is csodának tartjuk a Magyar Szó folyamatos hetven évét és a Hét Nap csaknem hét évtizedét.

Március 15-e sok szempontból fordulópont a magyar történelemben. Gondolatban nemcsak a szabadságharc eseményeit idézzük fel ilyenkor, hanem mindazokat az eszméket, elért eredményeket, amelyek még napjainkra is kihatással vannak. Mi, újságírók, arra is szeretünk emlékeztetni, hogy 1990 óta, vagyis 25 éve, március 15-én a magyar sajtó napját is ünnepeljük, mivel 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit: a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Mert mit is kívánt a magyar nemzet? A béke, a szabadság és az egyetértés feltüntetése után az első pontban azonnal a „sajtó szabadságát, censura eltörlését”.

Hogy manapság szabad-e a magyar sajtó, illetve létezik-e sajtószabadság? A két kérdés csak látszólag egyszerű. És nem is könnyű rájuk válaszolni. Legalábbis egyértelműen. Az ünnepi beszédek sem erről szólnak. Ha a szónokok megemlítik is a sajtót vagy az újságírókat, olyanok vagyunk, mint a szekrényből elővett, fehér inggel, nyakkendővel kiegészített öltöny hajtókájára kitűzhető kokárda. Amint levetik, megfeledkeznek róla. Ami talán nem is baj, hiszen nem akarunk mi mindig a figyelem középpontjában lenni. Csak tesszük a dolgunkat.

Sőt, lassan azt is elfogadjuk — igaz, nehezen értjük meg —, ha valakinek az újságírásról elsősorban a közösségi oldalak jutnak az eszébe. Ahol bárki közzéteheti a véleményét. Ez volna az igazi szabad sajtó? Persze a kérdés csak költői, hiszen mindenki tudja, hogy nem.


Olvassa el Tóth Lívia adatlapját is!

Címkék: vezércikk

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Új év, új kezdet!
Heti Jegyzet
  • GYURKOVICS Virág
  • 2017.01.04.
  • LXXII.. évfolyam 1. szám
Az összetartó erő
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink