Antal Imre és csapata immár húsz esztendeje minden évben felkerekedik, és a betlehemmel végigjárja Csobotfalvát. A kicsi falu szorosan összenőtt a Mária-kegyhelyéről és pünkösdszombati zarándoklatáról híres Csíksomlyóval, és ma már mindkettő a csaknem negyvenezres székelyföldi város, Csíkszereda része.
— Tudtam, hogy valamiképpen össze kell fogni a fiatalságot, hogy ne tartsunk ott, mint tőlünk nyugatabbra, ahol már szinte nem is köszönnek egymásnak az emberek — vázolja a betlehemezés újjáélesztésének előzményeit Antal Imre, aki tanárként dolgozik, szabadidejében pedig befogadó faluja — ő ugyanis hozomány Csobotfalván, felesége szülőfalujában — népéletének fenntartásában vállal szerepet.
Mint mondta, a múlt század ötvenes éveiben a hatóságok betiltottak minden dramatikus népi játékot, így a betlehemezés szokása is lassan feledésbe merült. A rendszerváltás után egy, a Gyimesekből Csobotfalvára költözött cigány asszony próbálkozott házalni a betlehemessel, de nem sok sikerrel járt.
— 1997-ben a gyermekekkel betanultunk egy általam szerkesztett, innen-onnan összeszedett szöveget, végigjártuk vele a falut, s elcsodálkoztam, mennyi helyen fogadnak, s mennyi pénzt tettek a kicsi templomocskába az emberek. Ebből a pénzből elindítottuk a szilveszteri táncházat, innen ered a csobotfalvi hagyomány újjászületése — eleveníti fel a mintegy húsz éve történteket Antal Imre.
Elmondta, hogy akkoriban esténként a férfiak a kocsmában gyűltek össze, nem annyira az italozás kedvéért, hanem hogy egy pohár pálinka vagy bor mellett megvitassák a világ dolgait. Ő is szeretett beülni közéjük, s bár nem vetette fel a pénz, nem sajnálta azt az egy-két lejt arra, hogy az idősebbeket hallgassa.
Egyik ilyen kocsmázáskor azt mondta neki az idős Orbán Árpi bácsi, hogy nagyon örvend annak, hogy valaki újból betlehemmel járja a települést, de „ezt a csúfságot nem szabadott volna végighurcolni a falun”. „Akkor mondjon jobbat!” — biztatta Antal Imre, mire az öreg behívta magához, „s fülétől farkáig elmondta a csobotfalvi betlehemest, dallammal, mindennel”. Így előkerült az ötvenes években még sokak által ismert szöveg, immár ezt tanulták be, s azóta is ezt adják elő minden évben.
— Akkoriban három-négy nap jártuk a falut, mindenhova beengedtek, s ahogy a legények nőttek, s szerető került, akkor azokhoz is el kellett menni a szomszédos Csíksomlyóra vagy Csomortánba — meséli Antal Imre.
Megjegyezte, eleinte előfordult, hogy a végére a társaság egyik-másik tagja „elfáradt”, így hát törvényt hoztak — „mert a törvények nagyon fontosak” —, hogy a bort s a pálinkát a tarisznyába teszik, ivászat nincs, s az italt a legeslegvégén, a begyűlt adományokkal együtt osztják el.
Mert hát mindenhol jól fogadják a betlehemeseket:
— Volt, hogy már a pap előtt eljártunk, s viccesen mondtuk, hogy összeszedtük az egész kepét, az aratás megvolt a pap előtt — mosolyog huncutul Antal Imre.
Megjegyezte, az akkori pap biztatta a híveket arra, hogy fogadják a betlehemeseket, tartsák meg hagyományaikat. De arra is megkérte a betlehemeseket, hogy a templomban is adják elő. Nem szívesen tettek eleget a meghívásnak, mert „ha már látták a templomban, miért engednének be a házhoz”? Így aztán csak egy részletet mutattak be kedvcsinálóként, közben pedig azt is elmondták, hogy annak idején, még az ötvenes években kik voltak a faluban az utolsó betlehemezők.
— S ahogy mondtuk a neveket, mindenki ráismert valaki közelire — emlékszik vissza Antal Imre. — Olyan volt akkor a templom, mint a csillagos ég, úgy ragyogott az örömkönnytől az emberek szeme!
A betlehemesek minden háznál megélik és a háziakkal is megéltetik a csodát.
— Mikor valahova bekérezünk, s befogadnak, a háziak eleinte csak vaszkatlódnak, hogy ők most vajon mit is kell tegyenek, de akkor jön a király, s az ő járásával, mozdulataival ráhangolja a háziakat a csodára, átalakítja az egész házat templommá, ahová befogadják a szent családot, megjönnek a pásztorok, s mikor megszületik az Úr Jézus, jön a pásztorok ajándékozása, mindenki a maga módján — ismerteti az előadás koreográfiáját.
Hangsúlyozza, hogy nagyon jelentős az ajándékozás pillanata, hiszen nem az a fontos, hogy az ajándék milyen gazdag, hanem hogy mennyire szívből jövő.
— Van, aki fél almát ad, van, aki egy sajtocskát, másnak nincs semmije, csak egy táncot jár ajándékba — jegyzi meg.
Ádám Gyula felvételei
Antal Imre beszámolt a csapat mindvégig szótlan tagjáról, a hammasról is, akinek az a szerepe, hogy összekeverje a dolgokat. Például az előszobában a fogasra akasztja a cipőt, vagy az udvaron átköti a kutyát…
— Meg se szólal, azt tesz, amit gondol, vicces dolgokat csinál.
A játékot mindig a vendéglátókhoz, no meg a csapat tagjaihoz igazítják, és van, ahol belefér egy kicsi gúny is. Mesélte, hogy egy alkalommal a csapat idős tagja, aki az öreg pásztort alakította, többet ivott, mint amennyit illett volna. Hosszú bundában állt a befűtött csempekályha mellett, s a királyt alakító csoportvezető furulyajátékára kellett táncoljon.
— Addig fújtam neki, amíg jól megizzasztottam — meséli. — Hát egyszer csak megáll, s annyit mond: értem!
A rohanó világ, a vele járó elidegenedés lassan eléri a zártabb székely közösségeket is. Antal Imre elmesélte, hogy idő óta már nem mindenhol fogadják be őket, mert a mai világ nagyon színes világ, azt hiszik, nem kell ismétlődjenek a dolgok.
— De szerintem fontos a ritmus, az, hogy a kerék ismét és ismét végigpörögjön, közepén az Úr Jézussal — hangsúlyozza.
Azért őket is megérintették az új világ új szokásai: most már Facebookon jeleznek nekik, hogy kihez kell menni, hol fogadják őket. S ezen az oldalon szerveződik az új tánccsoport is.
Dr. Balázs Lajos néprajzkutató, az átmeneti szokások ismerője mintegy az Antal Imre által vázolt kedvezőtlen változás magyarázataként az ünnep eróziójáról beszélt:
— Azt látom, hogy a kereszténység nagy ünnepeinek — karácsony, húsvét, pünkösd — szervezését, kiváltképpen az előkészítését nem a lelki emelkedettség jellemzi. A kereskedelem arcot pirító offenzív lármája az ünnep egyházi vallásos és népi vallásos, játékos szokásait, mindezek üzenetét minimalizálja vagy éppen megfosztja a kezdetekhez való visszatérés élményének megélésétől — állapítja meg, megjegyezve, hogy az ünnep, annak rítusai a kezdetekhez való visszatérést segítik.
Antal Imre és betlehemesei tehát az ünnepet, annak értelmét lopják vissza a közösség tagjainak életébe.