home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Csillagkapu
Kónya-Kovács Otília
2017.01.21.
LXXII. évf. 3. szám
Csillagkapu

Kovács László, muzslyai költő legújabb kötetének, a Csillagkapu címűnek a bemutatóját január 20-án tartották meg a Muzslai Petőfi Sándor MME-ben.

A szerzőnek tavaly két verseskönyve jelent meg, a most bemutatott mellett a Romance című, amellyel 2016 júniusában ismerkedhetett meg a közönség.

Kovács Lászlónak ez az ötödik kötetet, az elsőt még 1997-ben adta ki, Az álmok néha segítenek címmel, azt követte 1998-ban a Ha rád törnek a szavak című verses összeállítás, azután egy évre rá, 1999-ben Az évben felejtett álmok című verseskönyve jelent meg, majd 16 év „hallgatás” után rövid időn belül két kiadvánnyal is megörvendeztette a költészetet kedvelőket. A Romance című kiadvány, amelynek a bemutatója júniusban volt, és ugyancsak tavaly adták ki a Csillagkapu című könyvet is.

Az igencsak termékeny, muzslyai költőnek már készen áll egy újabb kézirata a kiadásra, amint támogatókat talál, azt is megjelenteti. Kovács László elmondása szerint a jövőben gyermekverseket várhatunk tőle.

A Csillagkapu című verseskötetének a bemutatóján közreműködött Bicók Tímea, aki a műsorvezető szerepét töltötte be, Varga Brigitta és Bodó Ákos, akik verseket olvastak fel, az Atlantic együttes, a Muzslai Petőfi Sándor MME diákszínjátszóinak közreműködésével pedig megzenésített verseket adott elő.

A kötetet a nagybecskereki Art concept nyomda adta ki, a fedőlap Deák Róbert munkája. Az est támogatója a VMSZ helyi szervezete volt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..