Csatáink a nyelvi hadszíntéren

Csatáink a nyelvi hadszíntéren

Dr. Hódi Éva nyugalmazott magyartanár és könyvtárvezető, könyvek szerzője és szerkesztője, az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke a tavalyi év végén vette át az anyaországban a Magyar Nyelvőr Díjat.


Hódi Éva átveszi a Magyar Nyelvőr Díjat Tuzson Bencétől, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkárától az Országházban 2018. december 20-án (MTI/Máthé Zoltán)

A Magyar Nyelvőr Alapítvány az elismerést olyan személyeknek ítéli oda, akik határon innen és túl sokat tesznek a magyar nyelv ápolásáért.

Dr. Hódi Évát adai otthonában a kitüntetés apropójából kerestem fel, de a beszélgetésünk során szóba került az is, hogy 2018-ban volt 25 éves a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, Éva egy szép kerek születésnapot ünnepelt — hölgyről lévén szó a számot most nem tesszük közzé —, és december végén jelent meg a legújabb, sorrendben ötödik könyve.

— A díj megtiszteltetés számomra, és további munkára sarkall. Nagy örömmel fogadtam, hiszen a több évtizedes munkámat értékelték. A nyelvvel való foglalkozásnak nincsenek látványos eredményei, és egyébként sem tartozik azok közé a tevékenységek közé, amelyeket elismerésekkel méltatnak — hangsúlyozta interjúalanyom, és azt is elmondta, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 25. évfordulóját még nem ünnepelték meg.

— A jeles dátum valóban tavaly volt, de a jóval korábban kitűzött időpont több meghívottnak nem volt alkalmas, később a mi eseményünket nem akartuk rászervezni más fontos vajdasági rendezvényekre, ezért úgy döntöttünk, az idén tartjuk meg, február 22-én, az anyanyelvi világnaphoz kapcsolódóan.

* A megalakulása óta mennyit változott az egyesület? 

— A személyi összetétele nem sokat változott, habár az utóbbi időben fiatalok is csatlakoztak hozzánk, aminek nagyon örülünk. A tagságunk állandó, és a közönségünk is kiegyensúlyozott létszámot mutat. Mi elsősorban azokra koncentrálunk, akiket az a problematika érint és érdekel, amivel mi foglalkozunk. Az elmúlt negyed évszázad alatt az egyesületünk célja sem módosult lényegesen, fő tevékenységünk gyermekprogramok, vetélkedők, pályázatok, különböző irodalmi és nyelvi rendezvények által, valamint kiadványok szerkesztésével és megjelentetésével valósul meg. Legfontosabb feladatunk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok szervezése, amelynek a létrehozásába Ada község igen sok intézménye is bekapcsolódik.

* A rendezvény legutóbbi témája a Nyelvhasználati változások napjainkban volt. 

— A nyelvművelés sokkal többet jelent, mint ahogyan régen értelmezték. Mi nem a különböző nyelvtani vétségek kipellengérezésével töltjük az időnket, ami egyébként is sokakban ellenérzést váltana ki, inkább tágabb értelemben tekintünk a magyar nyelvre. Vizsgáljuk a hátterét, a tudományos konferenciáinkon nagy gondot fordítunk a térségek jelenségeire, de nemcsak a vajdasági magyar nyelv áll a figyelmünk középpontjában, hanem általában a magyar nyelv, beszéljék azt a világ bármely részében. Nekünk ugyanis ennek az egységes magyar nyelvnek a megőrzésére kell törekednünk.

* Milyen állapotban van az anyanyelvünk? Nagy bajban vagyunk? 

— A kérdés rendkívül összetett, hiszen részben jobb, részben rosszabb állapotban van, mint valaha volt. Jobb a helyzete abban az értelemben, hogy az Európai Unió egyik hivatalos nyelve, viszont azok a változások, amelyeket manapság a magyar nyelvhasználatban észlelünk, nem feltétlenül mutatnak jó irányba, sőt, komoly aggodalomra adnak okot. A megfogalmazásom szerint mintha egy nyelvi háború zajlana, mi pedig nyelvi hadszíntéren lennénk, ahol kényszerűen olyan nyelvi, viselkedésbeli meg kulturális jellegű változásokat érzékelünk, amelyek erőteljesen rongálják az anyanyelvünk klasszikus értékeit. Amikor ezt mondom, akkor nemcsak a fiatalokra gondolok, hiszen egy olyan nyelvhasználati norma került be a köztudatba, amitől nehezen tudja bármelyik generáció függetleníteni magát. Talán nem lesz túl erős, ha azt állítom, hogy bizonyos nyelvi terrornak vagyunk az elszenvedői. Számos műsor van például a tévében, ahol olyan nyelvi fordulatokkal találjuk szembe magunkat, amelyek régen elképzelhetetlenek voltak, amelyekről azt tartottuk, nyomdafestéket nem tűrőek. Soha nem volt megengedett a magyar nyelv használatában olyan útszéli hang, minősíthetetlen nyelvi megnyilvánulás, mint amit ma akár a legmagasabb politikai fórumokon is tapasztalhatunk. A nyelvi igénytelenség, a lezser nyelvhasználat a mindennapok részévé vált, és az internetet még nem is említettem, ahol a legalapvetőbb kontroll nélkül mindenki azt ír le, amit akar, és úgy írja le, ahogy akarja, a nyelvi normának a teljes semmibevevésével. Az én korosztályom tizenéves korában Verne-regényeket, Jókait olvasott, és nyugati irodalmat, legalábbis azt, ami eljutott hozzánk abban az időben. Felgyorsult a világ, a mai fiataloknak más a tempójuk, valószínűleg nem is tudnák ezeket elolvasni, hiszen számukra az ilyesfajta irodalom lassú, nehézkes, a szavak többségét sem értik, és türelmük sincs hozzá. Videojátékokon, újszerű meséken nőttek fel, és nem tudom, mi lesz ennek a következménye. Mi a magyar irodalom klasszikusainak műveiből nemzeti kultúrát, történelmet, hagyományokat, hazaszeretetet tanultunk. Most ez kimarad, és nem tudjuk, van-e helyette más. Aggódunk, de nem sokat tehetünk, hiszen a folyamat most zajlik, még senki sem látja, mi lesz a vége. 

* Azt hiszem, erről a témáról mi ketten reggelig beszélgethetnénk anélkül, hogy bármilyen megoldásra jutnánk. Éppen ezért térjünk át arra, hogy jelenleg mivel foglalkozik.

— Változatlanul azt csinálom, amit mindig, nemcsak az elmúlt 25 és 40 évben, hanem gyakorlatilag azóta, amióta beiratkoztam az egyetemre. 2020-ban 50 éves lesz a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok, ennek a jelentős jubileumnak a méltó megünneplésére már előre készülünk. Azt hiszem, a magyar nyelvterületen nincs másik ilyen jellegű rendezvény, ami fél évszázados múltra tekintene vissza. Nemrég jelent meg A nyelvi hadszíntér című legújabb könyvem, decemberben hoztuk el a nyomdából, még bemutatója sem volt. Szeretném, ha az idén eljutna az olvasókhoz az És még egy kis nyelvi tücsök és bogár című kötetem, ami tulajdonképpen egy sorozat harmadik része lesz. Az első Egy kis nyelvi tücsök és bogár címmel 2013-ban látott napvilágot, ezt követte a Még egy kis nyelvi tücsök és bogár, viszont a nyelvi tücskök és bogarak annyira jól vannak, és olyan szépen szaporodnak, hogy összeállt a harmadik válogatás is, ami szintén ötven írást tartalmazna, mint az előző kettő. Ezeket a rövid szövegeket, amelyek egy-egy konkrét szót, nyelvhasználati sajátosságot állítanak a középpontba, jól fogadták az olvasók, többen ötleteket is adtak, felhívták a figyelmemet, milyen témákat dolgozzak még fel.


Bocskay Zsolt és a szerző felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Nem a foghúzás a legnehezebb”
Interjú
Ami ma természetes, holnap ajándék
Interjú
Facebook

Támogatóink