Ha Óbecse felől közelíti meg Szenttamást, a figyelmes utazó bal oldalon egy út menti keresztet vehet észre. A Szögi-keresztként ismert szakrális kisemléket még 1812-ben állították Szögi Pál és István alapítványából, azóta hirdeti a szenttamási katolikusok Istenbe vetett bizodalmát, és nem utolsósorban a Szögiek jelenlétét ezen a vidéken. Továbbhaladva az úton tanyákkal sűrűn teleszórt tájat látunk, míg csak be nem érünk a városba. Nemsokára feltűnik a katolikus templom tornya, majd lefordulunk a Tuk nevű városrész felé, a templommal szemben nyíló Dózsa György utcába, az úgynevezett magyar nagyutcára. Úti célunkat, a régi építésű, földszintes, parasztpolgári házat innen már könnyedén megtaláljuk.

Az épület szerencsére nem osztozik a századfordulón keletkezett házak megszokott sorsában, láthatóan igen jó állapotban van, díszei épek, az ablakok is eredetiek, a vakolat sem mállik. Az oszlopfőkről puttók, a padlásszellőzők díszeiről gyermekarcok figyelik az utcát.

— Négy éve tataroztuk — meséli a ház tulajdonosa, Szöginé Odry Ottília, aki már vagy fél évszázada él itt. — A Zóni család építtette — folytatta házigazdám —, Zóni Lajostól vette meg a férjem családja 1924-ben. A férjem 1928-ban már ebben a házban született. A városi lakáson kívül persze tanyájuk is volt, egy szép nagy, nádfödeles tanya a bara mellett. A Szögiek egyébként birkatartással foglalkoztak valamikor, innen kapták a Birgés Szögi ragadványnevet. A gazdálkodás igényeinek megfelelően a nagyutcai házhoz is tartozott pince, fészer és istálló.

— Régi dokumentumokkal sajnos nem tudok szolgálni, de azért próbálok mindent pontosan elmondani. Tudják, régen a fontos iratokat a Bibliába tették az emberek, de ebbe a házba 1944 őszén orosz katonákat szállásoltak be. Az első dolguk az volt, hogy felforgatták az egész házat, és amit értéktelennek ítéltek, azt kidobták. Egy magas rangú tisztet helyeztek ide, Vorosilov marsallt, aki bevette magát a kisszobába. Gyorsan fel is szereltek egy nagy, rossz faajtót, melyet belülről kallantyúval lehetett bezárni, így a marsall csak azt engedte be, akit ő akart. A szoba előtt, a bejáratnál, de még a kapunál is őrök álltak. Négy vagy öt napig tartózkodtak itt, addig a háziak leköltöztek a hátsó részbe, a konyhába.

Mikor Oti néni körbevezet a házon, meg is mutatja a nagy faajtót, melyet Vorosilovnak szereltek fel, és még azóta is a helyén van. De nem ez a kisszoba egyetlen érdekessége. Itt van ugyanis elhelyezve a nagymama gyönyörű hálószobabútora, melyet egy újvidéki kiállításon vásároltak körülbelül a ház megvételével egyidejűleg. A minőségi faanyagból készült, faragott virágfüzérekkel díszített garnitúrának meg is volt az ára, legalább hat ökör értékének felelt meg.

Az Andróczki-ház

Ezután egy kis szomszédolásra indulunk Labányi Györgyékhez. A gazdát épp a ház előtt találjuk, ahol rögtön mesélni kezd:

— A tűzfalon olvasható, hogy 1910-ben épült a ház, az A betű pedig az építtetőre utal, Andróczki Jánosra, az ükapámra. Gyanítom, hogy a Szögi-ház néhány évvel előbbi lehet. Édesanyám mesélte, hogy annak idején bizonyára volt egy kis rivalizálás a szomszédok között: aki tehette, próbált egy kicsit nagyobbat, egy kicsit szebbet építeni.

És valóban, ez a ház már egy picit nagyobb, egy picit gazdagabban van díszítve. Ornamentikájában felfedezhetőek a barokk és a copfstílus jellemzői, például a pilasztereket (a falból különböző vastagságban kiemelkedő, pillért utánzó épületelemeket) koronázó, csigavonalak közé zárt pajzsformák vagy a szemöldökpárkányokat ékítő füzérdíszek, és itt is visszaköszönnek a padlásszellőzők gyerekarcai. A historizáló elemek mellett egyúttal a XX. század egyszerűbb, könnyedebb formák felé hajlása is észrevehető. Az udvarba érve válik láthatóvá a hasonlóság a Szögi-ház alaprajzával: mindkettő L alakú, egy téglából épült utcai és egy alacsonyabb, vert falú udvari szárnyból áll, ahol konyha, gazdasági helyiségek, istálló kapott helyet. Nem kell csodálkozni az egyezésen, hiszen mindkét épület a parasztpolgári életforma sajátságaihoz igazodott.

„Az Andrócki-Pólák gazdag embernek számítottak a Tukban: földjeik és tanyáik voltak a tuki határban és Devecserben, szép házaik a Nagy utcán, Andrócki-Póla Dánielnek ezenkívül több mint száz méhcsaládja is volt. Régóta foglalkozott méhészettel, Szenttamáson mindenki Mézes Pólának nevezte” — olvasható Gion Nándor Rózsaméz című regényében. Labányi György is megerősítette mindezt, sőt még a Póla ragadványnév eredetét is megmagyarázta: a család egyik nőtagját Apollóniának hívták, innen maradt rajtuk a furcsa név. Az Andróckiak tehát „úriasan éltek, és bár nem volt 100 holdjuk, jól beosztották, gazdaságosan gondolkodtak”. Ezt tükrözi az a rengeteg kincset érő régi irat, melyet a ház padlásán találtak meg, köztük az építkezésre vonatkozó aprólékos számítások, szerződések, számlák. Így részletes információkhoz juthatunk, amire magántulajdonú családi házakkal kapcsolatban ekkora időtávlatból igen ritkán van példa.

Andróczki János és családja

A dokumentumok szerint a kőművesmunkákat Lekity Sztevan kőművesmester végezte 750 forintért. A szerződés végén megtalálható a végleges költség: „815 f(orint) mama janos bacsaval eszeszamoltuk 1911. IX. 24.” — olvasható a magyart törő szerb mester kézírása, az összegben azonban nem lehetett hiba, hiszen több számítással ellenőrizték. A bádogosmunkákat Szieler Gusztáv végezte, a külső díszeket pedig minden bizonnyal a kúlai Podola Nándor fa- és gipszszobrásztól vásárolták. Az ajtók, ablakok, a padló és a kapu elkészítését Junker Károly vállalta. Az általa összeállított költségvetésben részletesen kitér például a hat darab utcai ablakra, az ablakszárnyaktól, a spalétokon (avagy spalettákon, behajtható ablaktáblákon), a festésen, lakkozáson át a belga üvegtáblákig. Az összes épületasztalosi munkáért 700 forintot kért, illetve további 115-öt a nagykapuért. Mire a ház elkészült — a családi történet szerint —, a pénz is elfogyott, a kapura már nem futotta. Andróczkiék döntés elé kerültek: vagy eladnak egy lánc földet, vagy várnak egy évet, hogy összegyűljön a hiányzó összeg. Ezért a kapu csak egy év múlva készült el.

Az Andróczki-leszármazottaknak napjainkban már az ötödik, illetve hatodik generációja él eme ház falai között, s eddig jó örökösöknek bizonyultak. A Szögi-házzal együtt ez az épület is a nagyutca és egész Szenttamás díszére válik.