home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Csak egy vágyam van
Tóth Lívia
2008.12.17.
LXIII. évf. 51. szám
Csak egy vágyam van

Szabó Attila fotójaA magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából adományozott első alkalommal Teleki Pál Érdemérmet, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása...

Szabó Attila fotója

A magyarországi Bethlen Gábor Alapítvány az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából adományozott első alkalommal Teleki Pál Érdemérmet, melyet olyan személyek kaphatnak meg, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében. Az idén a kitüntetettek között volt a vajdasági Teleki Júlia, a kilencvenes évek háborúellenes megmozdulásainak résztvevője, az 1944-45-ös magyarellenes megtorlások kutatója, a csúrogi megemlékezések szervezője is.
* Bizonyára sokan megkérdezték már Öntől, de én is kíváncsi volnék rá, hogyan fogadta ezt az elismerést és meglepődött-e a hír hallatán?
- Határtalan örömmel, de egyben nagy meglepetéssel vettem át az érmet, melynek egyik oldalán Teleki Pál arcképe látható, a másikra viszont ez van ráírva: Merjünk magyarok lenni! Büszkén mondhatom, én mindig mertem magyarnak lenni. Akkor is, amikor a háború alatt a csizmaszárakban kés, a belső zsebben pisztoly lapult, és megfenyegettek, de akkor is, amikor tartományi képviselő voltam és magyarul szólaltam fel az üléseken. Úgy érzem, mintha ezt a kitüntetést egy kicsit rám szabták volna.
* A csúrogi megemlékezéseken a politikum egyre magasabb szinten képviselteti magát. Ez azt jelenti, hogy végre emlékpark lesz a dögtemető helyén?
- Ígéretet kaptam, és remélem, egyszer meg is valósul. Azokban a községekben, ahol magyarok élnek, a temetőben lehet emlékezni, kopjafát vagy emléktáblát állítani, de Csúrogon ez lehetetlen. Ahhoz, hogy az emléktábla meg is maradjon, a tartományi képviselőház segítsége kellene. Addig, amíg mi, a hozzátartozók emeljük, lerombolják, de ha hivatalosan helyeznék el, és megbüntetnék a rongálókat, akkor talán megváltozna a helyzet. Úgy gondolom, a magyar politikumnak a tartományi parlamentben van annyi ereje, hogy ezt az ügyet a megfelelő módon képviselje. Csak egy kis akarat kell hozzá!
* A tartományi képviselőház 2001-ben megalapította azt a tényfeltáró bizottságot, amely az 1941-45 közötti eseményeket vizsgálta, 2003-ban pedig eltörölték a kollektív bűnösséget. Két nemes kezdeményezés, de egyik sem fejeződött be, vagyis nem került magasabb szintre.
- A tartományi képviselőházban valóban elfogadtak egy rezolúciót arról, hogy nem ismerik el a kollektív bűnösség fogalmát, de ez nem elég, mert a szerb képviselőházban napirendre sem került. Mindaddig, amíg a szerb kormány nem mondja ki, hogy a szerb partizánok sok ártatlan magyart kivégeztek, ennek nincs értelme. Mi a szerb fiatalok tudatában esetleg csak akkor nem leszünk fasiszták, ha az 1942-es események mellé az is bekerül a tananyagba, hogy mi történt 1944-ben. Amíg nekem szeméten meg ganéjon kell keresztülmennem, hogy virágot vigyek oda, ahol az apámat eltemették, addig engem megaláznak. A csúrogi katolikus temető napjainkban nyilvános szeméttelep. Ezt akkor sem szabad megengedni, ha a faluban már nem élnek magyarok. 2006-ban, amikor a szerb képviselőház meghozta a rehabilitációról szóló törvénytervezetet, beadtam az édesapám és a családom rehabilitációja iránti kérelmemet, de ezt a dokumentumot valószínűleg valamelyik fiók mélyére süllyesztették. Egy rokonomnak, akinek én vagyok a felhatalmazottja, elővették a papírját, de azt kérték, mi bizonyítsuk be az ártatlanságunkat. Azt hiszem, ez nem a mi dolgunk. Nem lehettem háborús bűnös én, aki egyéves voltam, sem a nagyapám, aki nyolcvanéves volt és meghalt a koncentrációs táborban. Biztos vagyok benne, hogy minden csúrogi, zsablyai és mozsori magyarnak az a legfontosabb, hogy erkölcsi kárpótlást kapjon, nem anyagit. Sokan megkérdezték már tőlem, miért csak Csúrogot, Zsablyát és Mozsort emlegetem, hiszen nemcsak ott történtek kivégzések. Természetesen megtorlások az egész Vajdaságban voltak, de csak ennek a három községnek a magyar lakosságát nyilvánították háborús bűnössé és űzték el őket a házaikból. 1945. január 23-án kezdték a magyarokat kihajtani Csúrogról, majd Zsablyáról, utána Mozsorról. Ezt a dátumot kellene emléknappá nyilvánítani, hogy utánunk is megmaradjon. Az egész életemet arra tettem fel, hogy az igazság a napvilágra kerüljön, végre szeretném az eredményét is látni.
* Nemrégiben egy petíciót adtak át Budapesten, amely kapcsolatban volt az imént elmondottakkal.
- A szőregi Csodaszarvas Polgári Kör és a VMDK szegedi tagozata ellátogatott Csúrogra, és úgy gondolták, tenniük kell valamit. åk kezdeményezték, hogy január 23-át nyilvánítsák a Magyar Népirtás Emléknapjává. A javaslatot, amelyet Becsey Zsolt, az Európa Parlament képviselője is támogatott, Budapesten a Sándor-palotában átadtuk Sólyom László államfő megbízott képviselőjének. Egyelőre várakozunk, de a szegediek már eldöntötték: 2010. január 23-án nagyszabású emléknapot tartanak. Én viszont azt szeretném, ha ezt a dátumot nálunk is elismernék.
* A karácsony közeledtével egyre többet beszélünk a családról. Az Ön tevékenységét mindig támogatta a családja?
- Természetesen támogattak és mellettem álltak, különben nem is tudtam volna végigcsinálni. Az egész családom nagy megelégedéssel fogadta a kitüntetést, én pedig csak azt sajnálom, hogy az édesanyám és a testvéreim azóta meghaltak, és nem örülhetnek velem. Mindig nagyon féltettek, aggódtak értem. Most, amikor megmutathatnám, hogy nem esett bajom, sőt, elismerik a tevékenységemet, magam vagyok. Ez egy kicsit fáj. A családom támogatott akkor is, amikor a háború ellen tüntettem. Erre nem is szeretek visszaemlékezni, mert az egyik fiam katona volt, a másik tartalékos. Amikor az idősebb fiamat elvitték tartalékosnak, a kisunokám nyolc hónapos volt, én viszont tíz hónapos voltam, amikor az apámat kivégezték. Mindig attól féltem, az unokám sem ismerheti meg az édesapját. Szörnyű időszak volt, de tettem a dolgom. Az unokám, aki most középiskolás, azt mondta, mama, nagyon büszke vagyok rád.
* Újévkor kíván-e valamit?
- A saját és a családom egészségén kívül csak azt kívánom, hogy végre sikeres legyen a harcom, és Csúrogon ott maradjon egy emléktábla. Ez a vágyam, semmi más.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..