Mint ismeretes, az ötlet a helyi Gyenge református házaspártól ered. Az előtt az 1799. május 12-i esemény előtt tisztelegve, amikor az 1794 és 1799 között idetelepült 1189 lélekszámú, köztük 214 helvét hitvallású család Tar János tiszteletes urat választotta szellemi vezetőjévé. Az Úr gondviselésével Tar tiszteletes úr emelte elsőként magasba a Bibliát e tájon, szorgosan gyűjtve maga köré a gyülekezetet. A Teremtőnek hála kétszáztizennégy év múltán és megannyi megpróbáltatás után is él nemzet e hazán! Olykor zúgolódva és egymással békétlenkedve, de kívül-belül is serényen építkezve — egymás hite és felebaráti szeretete által, regionális és önkormányzati hovatartozásától függetlenül „külhoni” testvéreket is gyűjtve maguk köré. Ennek eredményeként volt jelen az istentiszteleten ezúttal is a nagyatádi, hódmezővásárhelyi és a lupéni (testvér)gyülekezetek delegációja, illetve az erdélyi Erdőszentgyörgy és a Somogy megyei Balatonszabadi polgári küldöttsége. Együtt ünnepeltek valamennyien a helybéli civilekkel, továbbá a házigazda debellácsi református egyházközség, a helyi közösség és az antalfalvi község elöljáróival.

A háromnapos ünnepség a helyi Pipacs Nőegylet szervezte, vacsorával egybekötött zenés mulatsággal kezdődött (a hódmezővásárhelyi Csúcsi Olvasókör tagjainak megvendégelésével) a József Attila Művelődési Otthonban. A másnap megtartott XXIII. Debelyacsai Karnevált a helyi Moša Pijade iskola pedagógusai koordinálták, a tizennegyedik életévébe lépő, ugyancsak hagyományos, csaknem félszáz résztvevőt megmozgató pörköltfőző verseny fővédnökségét pedig a falu helyi közössége vállalta. Afféle „belső elcsendesedésre” készülődve egy könnyed társalgásra is sor került az egyházközség gyülekezeti otthonában. A némán is beszédes fotók pedig ékesen bizonyították: röpke három esztendő alatt megannyi nagyatádi, torontálvásárhelyi és lupéni egyháztag sorsa fonódott egybe!

Az ünnepi istentiszteleten ft. Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét. Sajátosan egymás mellé állítva a rómaiakhoz írt apostoli levél sorait (Róm 8,28) és a szeretet himnuszaként is ismert, a korinthusiakhoz írt első levél (Kor.13.) üzenetét. Majd kérdést intézett az egybegyűltekhez: hogyan mondhatjuk azt, hogy szeretjük az Istent, akit NEM lát(t)unk, ha nem szeretjük, sőt helyenként gyűlöljük és megvetjük azt a felebarátunkat, aki olykor csupán karnyújtásnyira van tőlünk? A püspök úr arra intett: a felmerülő gondjainkat és súrlódásainkat szeretettel, Jézus Krisztus példáján keresztül kell(ene) megoldanunk. Arra is kitért, hogy a gyülekezet erejét messzemenően nem annak számbeli nagysága, hanem biblikussága határozza meg. Mert miképpen a múltban sem voltak, a jelenben sincsenek és a jövőben sem lesznek véletlenek: megmaradásunk biztos záloga a Jézus tanításaira való építkezésben rejlik!

Az úrvacsorai jegyek kiszolgáltatását követően — melyen ún. ágendás lelkészként nt. Gyenge Károly szolgált — a hálaadás szavai és a nemzeti ima akkordjai csendültek fel. A szólani óhajtó vendégek közül Réti Árpád nagyatádi gondnok, illetve Csáki Zsolt, a Hódmezővásárhelyen bejegyzett Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság elnöke mondott alkalmi köszöntőt. Az elbocsátó áldás után az egybegyűltek a templomkertben felállított ún. hidasi és nagyatádi kopjafát körülállva hallgatták végig a Tóth Zsolt kántor úr vezetésével fellépő Dalárda szolgálatát, majd néma főhajtással kísért koszorúzás következett.

Éppúgy, mint egykoron, az örök érvényűnek tetsző üzenet: Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha! megfogalmazása idején.