Common Heritage

Common Heritage

…azaz Közös örökség.

Egy határon átnyúló uniós projektum címe ez, és nem kell legyinteni, hogy ugyan, kit érdekel, úgyis valami megfoghatatlan dologról van szó, ami nem nekem szól. Remek élményt ígér a projektumban részt vevő mindkét szabadkai intézmény, s egy fillérbe sem kerül.

Ha távoli országokban lehet térképpel (okostelefonnal) a kezünkben felfedezni gyönyörű épületeket, vagy rácsodálkozni, miként születik újjá egy régi festmény a szakember keze között, és képesek vagyunk órákon át sorban állni, hogy bejussunk egy kiállításra, akkor miért nem tesszük meg ezt Szabadkán? 

— Amikor eltűnt a színházunk, akkor fedeztem fel a Ravel (Városi Bérpalota) homlokzatát. Azóta ez a kedvencem: a terasz alatti kis mozaikok, az érdekes kis madárdíszekkel, meg ugyanitt, az egykori műteremlakásnál a fémből kialakított arc egy nagyon szép szecessziós keretben. Addig soha nem láttam, nem vettem észre. Ez egy ilyen rácsodálkozás volt, micsoda díszítés, milyen szép! — meséli irodájában, a szépséges városháza harmadik emeletén Silling Léda, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója. Olyan ízesen adta elő a kupuszini származású néprajzos-intézményvezető, hogy majdnem kibukkant belőlem, mindjárt jövök, és folytatjuk, csak felkukkantok a Ravel épületére.   

Újabb rácsodálkozás volt, csak másként: találkoznom kellett valakivel. Ő a zombori oldalon jött be, én a városházától mentem kifelé, javasoltam, találkozzunk félúton, a Szent Teréz előtt. Az hol van? — kérdezte. Egy tősgyökeres szabadkai! Templom, előtte hatalmas tér, Lifka, mozi, magyaráztam. Ja, azt tudom! Megkérdeztem — merthogy néprajzos vagyok, nem tudok nem kérdezni —, hogy akkor hogy hívjátok ezt a templomot? Azt felelte: Ez a nagytemplom! Bennem meg azóta is motoszkál ez... Néha meg azon lepődök meg, hogy mi mindent tudnak! A szomszédomban lakik egy idős úr, akivel nagyon jóban vagyunk, bélyegeket gyűjt, meg mindenféle egyebet — ő annyi mindent tud a városról, a történetéről!

A projektum keretében húsz kiadványt jelentet meg az intézet, ezeket bárki megkaphatja, aki elmegy a bemutatókra, vagy bekopogtat a műemlékvédők ajtaján.

— A Raichle- és a Manojlović-palota, a zsinagóga, a Szentháromság-szobor, a Ravel épülete, a Leovics-ház (az óriási épület a vasútállomás felé vezető út bal oldalán, az első szabadkai bérpalota, a szecesszió első jeleivel), a gimnázium, a Jadran a gyerekszínházzal (az egykori Sokol-dom vagy Levente-otthon), a Sárgaház, a könyvtár, a ferences rendház, a Putnik, vagyis az egykori takarékpénztár és a múzeum épületei — sorolja Léda a kiadványokat. — Lesz még két régészeti lelőhelyes és két naprajzi kiadvány. Az egyik a szentkúti kápolnáról szól majd, és várható még a Palicsot meg a városházát is bemutató. Két, gyerekeknek szóló foglalkoztatófüzet, az egyik a régészetről, a másik a műemlékekről, és a téli szünet után tantermi foglalkozásokat is tervezünk.

 

A Manojlović-palotáról szóló kiadványt és a gyerekeknek szánt régészeti füzetet december 15-én mutatják be a városi könyvtárban.

 

Közben fejlesztik a Heritage-su.org.rs honlapot, ahová felkerül minden egyes kötet letölthető és mobilon olvasható formátumban, sőt, nemcsak ezek, hanem a ’90-es években kiadott kis fekete-fehér ismeretterjesztő füzetek is.

— A célját már most elérte a projektum, hiszen az intézet munkája láthatóvá vált, az emberek elkezdtek gondolkodni az épületekről, egy kicsit más szemmel nézik — teszi hozzá még a beszélgetésünk végén Léda.

 

A Common Heritage a legjobb határon átnyúló, műemlékvédelemmel foglalkozó szerbiai projektum. Az elismerést Jadranka Joksimović EU-integrációs miniszter nyújtotta át a határon átnyúló együttműködés országos konferenciáján.

 

A projektum másik résztvevője a Szabadkai Városi Múzeum, ahol dr. Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátorral és Hulló István igazgatóval beszélgetek. Csatlakozott hozzánk Novák Attila idegenvezető is — hogy miért, az is hamar kiderül.

„Értékmentő és hiánypótló tevékenységének köszönhetően több magyar barokk mester életműve vált megfoghatóvá, kelt újra életre. »Nyomozóként« azonosította barokk festők munkáit, restaurátorként pedig újjászülettek kezei között a művek.” Így írtam a tavaly megnyílt Falkoner-kiállításról, majd bejelentették, hogy a régió barokk kulturális örökségének feltárása, bemutatása és népszerűsítése folytatódik, hiszen 200 000 eurós IPA-támogatást nyert a városi múzeum, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet és a projektvezető bajai Türr István Múzeum pályázata.

— Egy rendkívül látványos dolgot valósítunk meg, a Falkoner-vándorkiállítást művész-monográfiával, kiadunk egy tanulmánykötetet a barokk Bácskáról, történeti, néprajzi, művészeti vonatkozásaival, ez is háromnyelvű lesz. Szemináriumokat tartottunk itt és Baján, jövőre nyári iskolát tervezünk a diákoknak. Filmet készítünk, ebben minden ezzel kapcsolatos megmozdulás benne lesz Smiljan Njagulnak köszönhetően, aki egyébként is foglalkozott a múzeum tevékenységével, tehát volt egy megelőző anyaga — meséli Zsuzsa, aki a díjátadón nem lehetett ott, mert éppen akkor nyílt meg a Falkoner-kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban.

— A korábban Szabadkán bemutatott tárlat kibővült a Flórián-kápolna egykori szobordíszéből két gyönyörű angyalszoborral, meg kölcsönkaptuk Piliscsabáról a Szent Klára-képet, Falkoner legkorábbi művét. Ezt Baján restauráltam. A mi kis határon túli múzeumunknak köszönhetően nagyon sok alkotás megújul. Galavics Géza művészettörténész, a magyarországi barokk kutatásának elismert szakembere, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja megnyitóbeszédében ki is tért erre, hogy milyen nagy dolog, hogy ennek teret adott a Szabadkai Városi Múzeum. Ez az európai műemlékvédelem éve, és mi nagyon naprakészek vagyunk. Lassan tíz éve, hogy behoztam ezeket a munkákat a múzeumba, melyeket korábban magánrestaurátorként végeztem, nemcsak a kutatást, hanem a megóvást, a bemutatást — ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Sőt, a restaurálást a kiállításon lehet követni, ez egy modern tendencia.

— Végre felismerték a hosszú évek óta végzett értékmentő munkánkat — mondja Hulló István igazgató. — A múzeum nagyon sok jelentős projektumban részt vett, ez volt a koronája ennek a tevékenységnek. Megmérettettük magunkat a régióban is, mert nemcsak a szerb—magyar, hanem a szerb—bolgár, a szerb—román, a szerb—horvát, sőt, a Duna-stratégiában megjelenő projektumok is versenyben voltak. Ezt csak egy jó csapat tudja véghezvinni, nagyon alapos, kitartó és pontos munkával, hiszen csak a valódi eredményeket ismerik el és fizetik ki. De megéri, mert anyagi értelemben nagyon nagy a hozadéka. Olyan fejlesztéseket tudunk így megvalósítani, amelyeket egyébként nem, a kiállítóterek klimatizálását, a fotólaboratórium eszközbeszerzését, mert ekkora tételre nem tudunk máshonnan pénzt félretenni. Vagy akár a restaurátor-műhely fogyóanyag-szükségletét is említhetném.

A projektumban a turisták is beletartoznak a célközönségbe, Történelmi séták és a Barokk Bácska vallási emlékei témakörökbe csoportosítva alakítanak ki turistaútvonalakat. Itt kapcsolódik a beszélgetéshez Novák Attila idegenvezető:

— Az idén jóval nagyobb volt az igény szakszerű városvezetésre. Magyarországról érkezik a csoportok nagy része. A korábbi évekhez képest viszont sokkal több a piaclátogatás utáni gyors városnézés. Nagyon szűk az az idő, amely egy bő piacozás után és egy határátlépés előtt belefér, így Palics sokszor kiesik a kínálatból, marad a városközpont. A városházát sokan szeretnék látni, és március óta a zsinagógát is (kezd kínos lenni, hogy még mindig nem látogatható, nem jó fényt vet a szabadkai turizmusra). Kiállítás, hangverseny, színház? Nem sok ilyen kérés van, de akad. Ám nálunk tavasszal nem hirdetik meg, hogy mi lesz az őszi koncertidény műsora, vagyis nem lehet tervezni. A színház ebből a szempontból stabil, egyszerűbb. Múzeum? Ritkán! Ezek a kiállítások csak nekünk, szabadkaiaknak érdekesek, egy külföldi nem érti, nem tartja izgalmasnak, inkább a város történetét szeretné megismerni.

Érdekes fordulatot vesz a beszélgetés, a múzeumigazgató elmondja, hogy az állandó kiállítást anyagiak hiányában csak részletekben tudják megvalósítani. Hozzáteszi, erős, attraktív, igényes, nemzetközi jellegű tárlatok iránt óriási az érdeklődés, de erre sincs pénz. Novák Attila pedig arról beszél, hogy Szabadkának komolyan kellene vennie a turizmust, vonzóvá tennie a várost, hogy a vendégek legalább egy éjszakát itt töltsenek — mert így lenne haszna belőle. A mostaniakból ugyanis nincs, a turisták jönnek, leparkolnak, bevásárolnak, sétálnak, és máris mennek a határra. Ha itt maradnának egy éjszakát, másnap esetleg egy múzeumlátogatás is beleférne…

— Őszintén? Nem érdekli az embereket — mondja ki Zsuzsa, visszakanyarodva a barokkhoz. — De Magyarországon sem jobb a helyzet. Ha nem egy világszenzációról van szó, nincs rá érdeklődés — tisztelet a kivételnek. Nem vagyok csalódott, egyáltalán. Nekünk a saját örökségünket kell felkutatnunk. Nagyon elégedett és boldog vagyok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amelyek ennyi tudományos eredményt hoznak, szakmai körökben valóban sok újat sikerült letenni az asztalra. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A világ kékben
Riport
A fával való építés ereje
Riport
Facebook

Támogatóink