home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Citera a családi műhelyből
Martinek Imre
2007.03.07.
LXII. évf. 10. szám
Citera a családi műhelyből

A mester és hangszere: idősebb Kovács József,,Zengett, mint nyáréjen a búza, s panaszkodott téli estéken. Sírt, mint csöpp gyerekkel a bölcső, mint papír sír az ablaküvegen.” (Fehér Ferenc: Apám citerája)Tanulmányok születtek erről a hangszerről, könyvtárnyi terjedelem látott napvilág...

A mester és hangszere: idősebb Kovács József

,,Zengett, mint nyáréjen a búza, s panaszkodott téli estéken. Sírt, mint csöpp gyerekkel a bölcső, mint papír sír az ablaküvegen.” (Fehér Ferenc: Apám citerája)
Tanulmányok születtek erről a hangszerről, könyvtárnyi terjedelem látott napvilágot. A művelői, a múltja, minden egyes rezgése elemére lett bontva már, mi újat tudnánk még szólani róla? Talán azt, hogy egy igazi, jó citera alapanyagát tíz, húsz, de jobb, ha előzetesen akár harminc évig is száradt bútordeszka képezi. Szúmentes fehérfenyő, azaz lucfenyő.
- De aztán nehogy holnap te is nekiállj citerát készíteni! - teszi hozzá derűsen idősebb Kovács József torontálvásárhelyi mester, míg szigorú tekintettel követi ujjaim ügyetlen mozgását az érintők felett kifeszített húrokon. Nemigen tetszhet neki kontárkodásom, s bár az ehhez fűződő megjegyzéseiről is csak jóval később szól, jobbnak látom letenni a lantot. Hiába, a húros hangszereket nem nekem találták ki!
- Sose bánkódj, búslakodj! - vesz ekkor a pártfogásába Józsi bácsi együtt érzően, a csurgó ereszű vasárnap délutánt kitöltő, gőzölgő feketekávé illatában. - Én egyetlen hangszeren sem tudok játszani! Pedig gyerekkorom dédelgetett álma éppen az volt, hogy egy napon híres zenész lesz belőlem. Nem jött össze, hiába volt minden igyekezet! No, nem a híresség, hanem az a másik. Egyszerűen maguktól görcsbe rándultak ujjaim, ha valaki, mint ahogyan többek között az óléci unokatestvérem is tette hajdanában, akár a legapróbb jelét is mutatta annak, hogy szándékában áll nemesebb hangképzésre bírni azokat. Mert én azért, mint a legtöbb legényke akkortájt, magam fúrtam-faragtam a játékaimat. Emlékszem, mennyit vesződtem, mire összetákoltam a fűzfahegedűmet. Még húrokat is tettem rá! Ennyi esztendő után (nem kérdeztem rá a mester éveire) is tisztán hallom hátborzongató nyikorgását. Viszont szólt.
Majd hosszabb időre gépzúgás váltotta fel a húrok zizegését. Traktorista munkakörben kereste/keresi kenyerét a helyi földműves-szövetkezetben, egyengette megboldogult hitvesével lépéseit gyermekeiknek, akik aztán egy napon beiratkoztak a József Attila Művelődési Otthon citeraszakcsoportjába.
- A próbákat Erős Krisztina tanárnő vezette. Gyerekszemmel ítélve talán a kelleténél jóval szigorúbb, viszont kiváló szakember, zenepedagógus. Magdi leányunk visszarettent, viszont Józsika kitartott. Egy Kiss Laci bácsi-féle kölcsönkapott tenorciterán gyakorolt. Pontosabban csörömpölt, mert annak bizony jócskán repedezett volt a teteje. Nézegettem jobbról is, balról is azt a szegény ,,jószág”-ot, majd gondoltam egyet, és ízekre szedtem. Szereztem faanyagot, átmásoltam a javítandó részt, végül: összeraktam. Sikerült. Igaz, így sem lett tökéletes hangzású, ellenben lendületet adott a további önképzésemhez. Kisebb-nagyobb javításokat ugyanis azon a citerán is kellett később eszközölni, amelyen Józsi gyakorolt mindaddig, amíg én az elsőnek a reperálásával bajlódtam. Úgy adódott tehát, hogy mindketten egyszerre fejlődhettünk: ő a pengetésben, én pedig az ácsolásban. Viszont a szakmát egyikünk sem tudta ,,ellopni” a másiktól!
Józsi Kollinger Béla zenetanár útbaigazítása alapján jut el idővel a tótfalusi citeratáborba, ahol megismerkedik a már névvel is rendelkező Micsik Bélával. Mély barátság születik a két öntörvényű bánáti gyerek között, az apa pedig egy újabb kihívás elé állíttatik.
- A hiperinflációs kilencvenes évek elején szinte álombéli összegnek számított a száz német márka. Hiába kerültek Béla citerái ,,csak” nyolcvanba, ekkora összeget nem áldozhattunk hangszerre. A legény viszont ,,kinőtte” a rendelkezésére bocsátottakat. Lépnem kellett.
Tervek, vázlatrajzok és egy nem mindennapi ember önzetlen segítőkészsége töltötte be Kovácsék hajlékát, majd szinte magától értődően megszületett a mester első 48-as asztali citerája. Szakmai megjelölése ez a kínai ősökkel is rendelkező hangszernek, s nézhet bárki is ferde szemmel, valahogy minden mesterséget egy pirinyót lopni is tudni kell!
- Két, azonos feltételek közepette készült hangszer között is meglepően nagy eltérés mutatkozhat. Nemcsak külalakban, de hangzásban is. Óhatatlanul az egyikbe egy csipetnyivel több szeretetet lehelünk. Becézgetjük, babusgatjuk, talán a smirglipapír is finomabban siklik át a ledörzsölendő felületen. Ez kelti életre az enyvvel, újabban pedig szintetikus ragasztóval egyberagasztott, faragott fa és lemez kompozíciót.
Családi műhelyben készült, pontosabban kézzel faragott hangszerrel kiválóan minősülni egy olyan rangos megmérettetésen, mint a Ki mit tud? vetélkedő, új horizontokat, távlatokat is felkínál a mesternek és virtuózának egyaránt. Józsi, aki időközben magyar és szerb népi tánccsoportokba is bedolgozik, és brácsázni is megtanult (pillanatnyilag a pancsovai Csörömpölő népzenei együttesben kontrázik), nemcsak odahaza, de Ürményházán és Pancsován is vállal citeraoktatást. Józsi bácsi keze alól pedig egyre kiforrottabb hangszerek indulnak útnak Vajdaság-szerte. Hódegyházától Ürményházáig érkeztek a rendelések, az utóbbi néhány esztendőben pedig itt, Torontálvásárhelyen is jelentős volt az igénylés. Elsősorban a Magyar Művelődési és Művészeti Központ részéről, amely megkísérelte újraéleszteni a Durindókon is sikeresen fellépő valamikori citerazenekar maradványát.
- Pár évvel ezelőtt a szabadalmaztatás gondolatával is el-eljátszogattam. Sőt, mintha tettünk is volna bizonyos lépéseket ezen a téren, úgy rémlik! Aztán először az öcsém halála jött közbe... Pillanatnyilag tetőjavítás miatt megint rumli van a műhelyemben, meg aztán őszintén szólva semmi kedvem újra kezdeni a papírmunkát. Nem éri meg. Pénztelenség, érdektelenség... Valahogy fokozott ütemben morzsolódik szét minden, nemcsak azok a hangszerek, amelyeket esetenként a padlásról hoznak el hozzám nagyjavításra. Hiába minden intés, hogy hőre, ütésre, nedvességre, emberi butaságra hihetetlenül érzékenyek! Féreg vájta csatornákat tömítettem a három, három és fél milliméteres fedőlapon, ám gyógyítottam olyan citerát is, amelynek belsejében egerek vertek tanyát. Gazdája még ma is hitetlenkedve csóválja fejét, ha felemlítem neki. A legidősebb hangszer, amelyet minden kockázat és tulajdonosi tiltakozás ellenére teljesen ki kellett nyitnom, ugyanis hiányzott a hátulja, a múlt század harmincas éveiben készült Moholon. Készítőjének és az esztendő utolsó számjegyének helyén olvashatatlan volt már a bejegyzés.
,,Valaha megvolt mind a húrja, valaha simább volt a fája. Valaha tiszta szívből zengett apám asztali citerája.” (Fehér Ferenc: Apám citerája)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..