A tanárnő két tanítványával, Katona Rékával és Krezsó Krisztiánnal

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjében kiemelkedően eredményes pedagógiai munkájáért két vajdasági tanintézmény, a zentai Emlékiskola és a szabadkai Október 10-e Általános Iskola kapta meg a Simonyi Zsigmond serleget, Kormányos Katona Gyöngyi zentai magyartanárnőt pedig Arany Oklevéllel tüntették ki. A tanárnő két hatodikos tanulója, Krezsó Krisztián és Katona Réka kiválóan szerepelt, az elérhető száz pontból kilencvennél többet teljesített, Krisztián különdíjban is részesült.
Sárosi Gabriella, a zentai Stevan Sremac Iskolaközpont igazgatója elmondta, hogy az Emlékiskola 2004 óta házigazdája a Tisza menti körzeti versenynek, innen jutnak tovább a diákok Újvidékre, majd a legjobbak a budapesti döntőbe.
Mivel Kormányos Katona Gyöngyi fontosnak tartja a nyilvánossággal is megosztani diákjai sikerét, beszélgetésünket ezzel a témával kezdtük.

Öröm és kihívás

- Már tavaly is azt mondtam: ennél többet egy tanár nem is kívánhat, mint amit én a tanulóimmal elértem. Aztán következett az idei tanév, és még jobban teljesítettünk. Sok versenyre megyünk, de más programokban is részt veszünk. Például már októberben megkezdtük a készülődést a nagyszabású karácsonyi műsorra, melybe mintegy negyven gyerek, vagyis két osztály kapcsolódott be. Ezzel egyidejűleg már a különböző megmérettetésekre is gondolunk, például a nyelvtani és nyelvhelyességi versenyre, melyet a minisztérium ír ki. Többfordulós eseményről van szó, tavaly két, az idén három diákom ért el helyezést a legmagasabb szinten, vagyis a köztársasági versenyen. Aztán itt van még a költészet napi és a március 15-ei fellépésünk, amely csak részben kötődik az iskolai foglalkozásokhoz. Sokoldalú és szép ez a munka, ha az ember megtalálja benne az örömet és a kihívást.
Tavaly tapasztalatgyűjtés céljából indultunk a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen, de a diákjaim a Tisza menti körzetben megszerezték az első és a második helyet, majd ugyanilyen helyezést értek el a tartományi megmérettetésen is, így eljutottak a Kárpát-medencei döntőre. Az idén már tudatosan és nagy odaadással készültünk, ami sok lemondással jár. Az érdeklődők emelt szintű órákra járnak, de gyakran otthon, nálam is gyakorolunk. Ilyenkor nincs számunkra sem hétvége, sem ünnepnap, sem szünidő, mert tudjuk, mi a kitűzött cél, és igyekszünk azt maximálisan teljesíteni. A körzeti versenyen a tanulóim 99, illetve 96 pontot szereztek, de a továbbiakban is több mint 90 pontjuk volt. Rendkívül nehéz versenyről van szó, tollbamondásból és feladatlapok kitöltéséből áll, szervezője a Magyar Nyelvtudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel együttműködve. Egyébként az iskola sikeréhez nemcsak én, hanem Máriás Irén és korábban Szabó Eszter tanárnők is hozzájárultak a munkájukkal.
Nemrégiben a Kinyílik a világ Alapítvány meghívására Budapesten voltunk irodalmi versenyen, melyet a nemzeti összetartozás napján szerveztek. Miután az előzetes feladatokon kiválóan túljutottunk, a döntőbe egy-egy vers volt a belépő. Ezt a költeményt minden határon túli résztvevőnek a saját régiója irodalmából kellett kiválasztania. Rajtunk kívül a horgosi általános iskola két diákja, Kiss Iván Anna tanárnő tanítványai képviselték Vajdaságot.

Kirándulás a politikába

- Mindig tanárnak készültél?
- A nyolcadik osztály végén még a tanári és az orvosi hivatás között dilemmáztam. A gimnáziumban még inkább megszerettem a magyar nyelvet és az irodalmat, ott volt az amatőr színjátszás, a versmondó versenyek, a művészeti vetélkedő, de a negyedik osztály végén mégis úgy döntöttem, elmegyek közgazdásznak. Elkezdtem készülni a közgazdasági egyetem felvételijére, de szerencsére az utolsó pillanatban kimondtam: engem ez nem érdekel. Meg sem álltam a Magyar Tanszékig.
Amikor kikerültem az egyetemről, azt hittem, kenyérkereső szakma van a kezemben, biztos állás vár rám, de nem így történt. Beindult a munkakeresés, kiderült, hogy az iskolákban nincs szabad hely. Megszületett az egyik gyerekem, aztán a másik, mert a családalapítással nem vártam. Az első állásom három hónapig tartott, iskolakönyvtáros voltam a zentai gimnáziumban, de bonyolulttá vált a helyzet, mert az előttem ott dolgozó hölgy fellebbezett. Amikor megalakult a CMH-iroda és megkerestek, munkanélküliként, két gyermekkel igent mondtam: irodavezető lettem. Az önkormányzatban másfél évig művelődési-oktatási tanácsosként tevékenykedtem, rövid ideig a művelődési központ igazgatója voltam, majd következett az általános iskola, melyben jelenleg is dolgozom. És időközben megszületett a harmadik kislányom is. Mialatt a CMH-irodában dolgoztam, majd három évig tiszteletdíjas magyartanárként tanítottam a középiskolában. A szívem mindig a tanügybe húzott, ezért örültem, amikor az általános iskolában teljes munkaidős állásra írták ki a pályázatot.
- A kirándulásod a politikai életbe véget ért, vagy folytatódik?
- Nem titkolom, hogy a VMSZ tagja vagyok, az ember tudja, hova tartozik, nemzetiségében, elkötelezettségében, nyelvében. 2004-2008 között már részt vettem a községi képviselő-testület munkájában, most ismét bekerültem, tanácsnok leszek. Az oktatás és a művelődés terén szeretném a zentaiak érdekeit képviselni, ennél többre nem vágyom, jól érzem magam a bőrömben. Soha nem tartottam magam politikusnak, úgy vélem, az embernek elsősorban a hivatásában kell helytállnia. Ha valamire fel is kérnek, ami a politikát érinti, ott is a szakma legyen az első, mert ha nem kíváncsiak a véleményemre, nem tudok megfelelni a kihívásoknak.

Az anyanyelv elkötelezettség és lelkiismeret

- A zentai Pro Cultura Polgári Egyesület alapítója és elnöke vagy.
- A többi között mi szervezzük Zentán a szabadkai Interetno Fesztivál kísérőrendezvényét, a Táncpanorámát, de más programok is fűződnek az egyesülethez, például a március 15-ei műsor, amellyel második alkalommal sikerült kedveskednünk a közönségnek. Előadóművészeket, oktatókat is hívunk, keressük a lehetőségeket és az anyagi forrást.
A magyar kultúra a sokszínűséget és a kötődést jelenti számomra az anyanyelvemhez, a családomhoz, a szülőföldemhez, a barátokhoz és az ismerősökhöz. Erőt ad a kisebb-nagyobb megpróbáltatásokhoz, ugyanakkor a béke, a nyugalom és az igazi otthon megteremtésének a szigete. Irányt mutat, hogy életemről, feladataimról felelősségteljesen gondolkozzam. Itt- és megmaradás, közösségformálás, összetartás és összetartozás, számvetés és jövőkép, mindez része az életemnek. Az anyanyelv elkötelezettség és lelkiismeret, a kulturális értékek és hagyományok megtartása. A férjem mindig azt mondja, hogy szerencsés vagyok, mert a hobbim egyben a munkám is, vagyis nem teher, hanem öröm számomra.
Szeretném még megemlíteni Sárosi Gabriella igazgatónőt, aki erkölcsi támaszként a felkészítő tanárok mögött áll. Engem is mindig támogatott, biztatott a kezdeményezéseimben és eddigi tanári munkám során. A másik nagy támasz és segítség a család, az ő türelmük nélkül sem az oktatásban, sem az amatőr művelődésszervezői tevékenységemben nem tudnám magam kifejezésre juttatni és az ötleteimet megvalósítani. Mindig teljességre törekszem a munkámban és a családi életben is, sokszor nagy erőfeszítésbe kerül, hogy a kettőt összehangoljam, és senki ne érezze, hogy esetleg háttérbe szorul. Végtelenül büszke vagyok minden tanítványomra, aki vállalta velem a versenyekre való felkészülést és a művelődési programok megvalósítását, de különösen az osztályomat emelném ki, mert minden újítást és ötletet szívesen és nagy kíváncsisággal fogad. Egy tanár a munkájában nem lehet sikeres a tanulói nélkül, ha a tanulókban a tehetségen kívül nincs kitartás, szorgalom, alázat és akarat.