Busók a kompon - Szabó Attila fotója

Már a kompon is egy csoport busóval keltünk át a Dunán, amikor farsangvasárnap Mohácsra igyekeztünk. A figurák a jellegzetes öltözéket viselték: szőrével kifordított bundát, fehér gatyát, gyapjúból kötött ,,bütykös” harisnyát, bocskort, birkabőrcsuklyás vigyorgó faálarcot, melyet régen állatvérrel színeztek. Kerepeltek, kolompoltak, favillával böködték az utasokat, pózoltak a fotósoknak, vagyis még a vízen megkezdték a bolondozást. És ez folytatódott egész délután.
A mohácsi hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának, amely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok, megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel felszerelkezve áteveztek a folyón, és az éj leple alatt kizavarták a törököket, aligha van történelmi alapja, de szívesen idézik. A város ugyanis 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, a sokácság betelepítése viszont csak ezután kezdődött. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Egyben a farsangi vigasságok végét is jelenti, hiszen a húshagyókedd után hamvazószerda következik, vagyis kezdődik a nagyböjt.
A mai busójárás újabb szokásaival karneválszerű vidám mulatsággá, és nem utolsósorban kedvelt idegenforgalmi látványossággá alakult. A vidám tömeg hullámzása a kirakodóvásár sátrai között kezdődött. Mivel az idén kissé hideg volt, sokan teát és forralt bort kortyolgatva sétáltak. Mint később kiderült, csak a busóknak volt melegük, ők ugyanis megizzadtak a nehéz jelmezükben. A maskarák a Kóló téren gyülekeztek, itt találkoztak azokkal, akik csónakokkal jöttek át a Dunán, valamint az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős ágyú dörejére a főutcán át a főtérre vonultak, ahol a sokaság már várta őket. Az idén csaknem ötszáz busó öltözött be és tette gazdagabbá, színesebbé az ünnepséget. Az egybegyűlteket Szekó József polgármester köszöntötte, majd a busóavatás és a legidősebb busó megjutalmazása után a néptánccsoportok, közöttük a horvátországi és a bosznia-hercegovinai vendégek, bemutatójában gyönyörködhetett a közönség.
Mi pedig időközben megismerkedtünk a bácsfeketehegyi Szukola Bélával, aki büszkén mondhatta el magáról, hogy ő az egyetlen vajdasági busó.
- A huszonnyolc tagú mohácsi busóklub tagja vagyok, négy éve járok erre a rendezvényre. A szerelésem, amelyet már otthon is több ízben bemutattam, legalább tizenöt éve megvan. Erről az eseményről az újságokban olvastam először, és nagy örömömre szolgált, hogy az itteni szervezőkkel sikerült kapcsolatot kialakítanom. Bácsfeketehegyen is szeretnék valami hasonlót szervezni a farsang idejére, és szorgalmazom, hogy a vajdaságiak is elkerüljenek Mohácsra. Üzenem mindenkinek, érdemes ide eljönni, nemcsak a látnivaló, hanem a történelmi múlt végett is.
Ezután egy igazi busó kíséretében néztük meg a mohácsi busóálarc-faragók pompás kiállítását, majd elbúcsúztunk Bélától. å a társaival találkozott, mi a komp felé indultunk. Tudjuk, a farsangvasárnap máglyagyújtással végződött, de a mohácsiak még kedden is mulatoztak, amikor a főtéren elégették a telet jelképező koporsót. Reméljük, sikerrel jártak, és valóban sikerült elűzniük a hideg évszakot.