home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Bukásra álló bizonyítvány
Tóth Tibor
2017.02.23.
LXXII. évf. 8. szám
Bukásra álló bizonyítvány

Igaz, hogy a labda az elmúlt hétvégén útjára indult, de ahogy megszokhattuk, Szerbiában a bajnokság őszi és tavaszi része közötti szünetben gyakran sokkal izgalmasabb dolgok történnek, mint а pontvadászat alatt.

Amikor nem a szurkolók által elkövetett incidensekről beszélünk, akkor a klubok pénzügyei, eltűnt milliók, ki nem fizetett bérek, felhalmozott adósságok kerülnek az érdeklődés homlokterébe.

A fekete-fehér szurkolókat derült égből villámcsapásként érte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) januári keltezésű levele, mely szerint kedvenc csapatuk az elkövetkező három évben nem indulhat a nemzetközi kupaküzdelmekben, ha nem fizeti be a szövetség számlájára a tartozását, azaz 2,5 millió eurót. A Partizanban természetesen rögtön próbálták magyarázni a bizonyítványt, vagyis hogy a tartozás igaz ugyan, de szó sincs 2,5 millióról, ez az összeg „csupán” 370 000 euróra rúg.

Mielőtt azonban a téli szünetben vegetáló szurkolók letargiába estek volna, amiért az ősszel nem láthatják kedvenceiket az európai kupaporondon, és esetleg beszámolót kértek volna vezetőiktől az adósságot illetően, ki más siethetett volna a fekete-fehérek segítségére, mint maga Aleksandar Vučić kormányfő, aki közismerten a piros-fehérekkel, azaz a Crvena zvezda csapatával szimpatizál. A Partizan közleménye szerint a kormányfő megígérte, hogy segít a klubnak a tartozásai rendezésében. Az országnak nincs pénze emberhez méltó nyugdíjra és fizetésre, de hogy az adófizető polgárok hátán élősködő „nagy” klubjainkat életben tartsa, arra bizony csak össze tudja kaparni a rávalót.

A napokban a Függetlenség nevű, a professzionális labdarúgók érdekeit képviselő szakszervezet az egyik legnépszerűbb közösségi portálon nyilvánosságra hozta annak a hét szuper-, illetve I. ligás labdarúgóklubnak a nevét, amelynek bankszámláit tartozás miatt zárolták. Ezek pedig: a čačaki Borac, a Jagodina, a Crvena zvezda, a Novi Pazar, a Vojvodina, valamint a kragujevaci és a niši Radnički. A Borac tartozása a legnagyobb (140 millió dinár), a Crvena zvezdáé pedig a legkisebb (21,5 millió).

Könnyen előfordulhat, hogy az említett hét klub adósságát is az állam rendezi majd, hiszen Szerbiában köztudomású, hogy mindenki egyenlő. Vagy talán mégsem?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..