Búcsú Orosz Ibolyától

Búcsú Orosz Ibolyától

Orosz Ibolya 1973 és 2012 között volt a Hét Nap újságírója. Írásai egy ideig a nyugállományba vonulása után is megjelentek a hetilap Kaleidoszkóp című rovatában. Orosz Ibolya négy évtizedet töltött a Hét Napban, a számmal és a betűvel írt címűben egyaránt. Hűségesen kitartott mellette, részese volt minden küzdelmének. Talpig nehéz hűségben – József Attilához hasonlatosan.  

A Napleány újságírói díj első kitüntetettje, aki magas szakmai szintű, a délvidéki magyarság sorskérdései iránt fogékony és elkötelezett újságírói munkásságáért kapta 2004-ben az elismerést. 2013-ban, amikor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete neki ítélte az életműdíját, a méltatásban a következetességét, hitelességét, megbízhatóságát, lelkiismeretességét, ténytiszteletét, éleslátását emeltem ki.

Rövid tanárkodás után helyezkedett el a Hét Napban, korrektorként kezdte a ténykedését, majd Burkus Vali néni, akit ifjúkori példaképének nevez, átadta neki a Jó Pajtás rovatot, amelyet nagy lelkesedéssel éltetett tovább. Tartotta a kapcsolatot az iskolákkal, a diákokkal, levelezett velük. Sokan emlékeznek arra is, hogy milyen magas színvonalon vezette hosszú időn át a Pályaközelben című rovatot. Alaposságra törekvő információival, hasznos tanácsaival sok fiatalnak segített a pályaválasztásban. Az oktatás mindig a szívügye maradt, amit remek interjúkkal, riportokkal, jegyzetekkel, vezércikkekkel bizonyított. Természetesen más témákkal is foglalkozott, terepre járt, főleg Magyarkanizsára és környékére, szerkesztette a kül- és belpolitikai rovatot, kiváló érzékkel írta meg a politikai történésekről szóló összefoglalóit, tudta, melyik híreket kell beválogatnia, mit várnak az olvasók. Maga is bevallotta, hogy személyes ügyként élt meg szinte minden témát, ügyet, riportalanyi problémát. 

Máraihoz hasonlatosan, aki 1937-ben így vallott Újságot írni című publicisztikájában: „Újságot írni állapot. Idegállapot. Egészséges ember ki tudja zárni néha a világot. Az újságíró soha… Az újságíró nem „szemlélődik”, hanem megnéz. Az újságíró nem mesél, hanem következtet… Nem elég az „igazat írni”. De úgy megírni az igazat, hogy akadálytalanul eljusson azok címére, akiknek szánta, ez már csaknem művészet…”

Az iménti felsorolásom bizonyára nem teljes, hiszen én csak valamivel több mint tíz évet dolgoztam Orosz Ibolyával együtt a Hét Napban, ahonnan főszerkesztő-helyettesként ment nyugdíjba.

Szenvedély és szenvedés. Lángolás és reményvesztés. Ezekkel a szavakkal jellemezte Ibolya a Hét Napban eltöltött évtizedeket és én érteni vélem, miért. És értik mindazok, akik nem csak elvégzik a munkájukat, hanem hétről hétre önmagukból is adnak valamicskét, néha többet, máskor kevesebbet. Akiknek az újságírói lét és a szerkesztőség nem pusztán munkahely. Hanem a második családja. Én ezt az érzést megtapasztaltam és többek között Ibolyának is köszönettel tartozom érte. Csakúgy, mint a beszélgetésekért, a könyvekért, a filmekért, a pletykákért.

Az életműdíjhoz az új írások reményében gratuláltam neki, hangsúlyozva, hogy semmiképpen sem kell úgy értelmezni, mint valaminek a lezárását. Valóban reménykedtem benne, hogy egy új korszak kezdete lesz, amelyben a kert és az unoka mellett jut idő az ifjúkori és bizonyára soha el nem múló szerelemnek, az újságírásnak is.

Sajnálom, hogy nem így történt és mélységes szomorúsággal búcsúzom kedves kolléganőmtől.

Nyugodjon békében!

Címkék: Orosz_Ibolya

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A fagyit majd égi postával küldöm
Szabadkai Napló
  • Molnár Krekity Olga
  • 2017.06.01.
  • LXXII. évfolyam 22. szám
Gyászjelentés
Értesítés
  • Hét Nap
  • 2017.05.29.
  • LXXII. évfolyam 22. szám
Facebook

Támogatóink