Borzasztó lenne egy műfajnál leragadni

Borzasztó lenne egy műfajnál leragadni

„Késni fogok tíz percet. Tudod, a busz... Ne haragudj.” „Huh, nem baj, mert én is késem ötöt... Bocsi.” Így indul két nő találkozása. Csík Mónika „mindentíróval” egy kávézóban ülünk le. Gyorsan megbeszéljük a fontos dolgokat, hogy kávét kérünk, és meleg tejjel, s hogy a napunk hátralévő része is teljesen be van táblázva, és aztán...

* Nemrég volt a Pópopó és Totyka című meséskönyved bemutatója, előtte felolvasószínházban hallhattuk, láthattuk a műved. Cikázol a műfajok között, mindhárom nagy irodalmi műnembe belekóstoltál. Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer megállapodsz csak az egyik mellett?

— Jaj, neeem! — mondja nevetve. — Az borzasztó lenne. Abban, hogy az ember ír, az az izgalmas, hogy folyton valami újat próbál ki. Amint pontot tettem egy alkotás végére, rögtön más kezd el izgatni. Nálam nincs átmenet a műfajok között, ha foglalkoztat egy kérdés, akkor ahhoz próbálom megtalálni a megfelelő formát. Valójában az történik, hogy két hétig gyermekversekkel dolgozom, aztán új felkérés érkezik, és kisprózára váltok, aztán következik a dráma. Az a jó ebben, hogy az alkotás nem válik egyoldalúvá, s ez a változatosság engem is inspirál, nem tudnám elképzelni, hogy leragadjak egy műfajnál.

* Női irodalom. Van, aki ódzkodik ettől a kategorizálástól, van, akit nem zavar. Te mit gondolsz róla?

— Az a vicces, hogy ha a női irodalom fogalmát vizsgálod, akkor az embereknek általában az egy picit rózsaszín, porcukros, talán a lektűr irodalom jut eszébe, mert az él a köztudatban, hogy a nők női dolgokról, nőknek írnak. A férfi szerzők egy része ezért másodrendűnek tartja a nők által művelt irodalmat, ha egyáltalán létezik ilyen. Én egyébként vitatom. Ha figyeled az internetes irodalmi történéseket, észreveszed, hogy rengeteg nő ír, blogol, de talán ők sem tudnak mit kezdeni ezzel a skatulyával, éppen ezért megpróbálnak úgyszólván férfimódon írni, férfitémákkal foglalkozni, mellőzve a női oldalt, sokszor egészen maszkulin irodalmat művelve. Nekem ez egy kicsit furcsa, mert nem tudod megtagadni, hogy te mégiscsak nőként gondolkodsz, nőként szerzel tapasztalatokat, ezt teljes mértékben nem lehet kizárni. Ettől még nem lesz a női író által művelt irodalom kevésbé lényeges és értékes. Fontos a női szemszög is.

* Milyen 2015-ben a NŐ?

— Hogy milyennek kellene lennie egy nőnek, azt nem tudom. Azt tudom, hogy iszonyúan sok feltételnek kell megfelelnie, s ez szerintem nagyon nehéz. Én úgy látom, hogy a hölgyek nagyon sok mindent felvállalnak, talán azért, hogy bizonyítsák: egyenrangúak a férfiakkal, és ezt sokszor erejükön felül teszik, mert ha ezerfelé morzsolódsz szét, nem tudsz annyira hatékony lenni. Egy picit természetellenesnek tartom, ha a nő minden férfiszerepet elvállal, hogy bizonyítsa rátermettségét. Ez például egy olyan téma, amelyről lehetne írni, beszélni. El kellene fogadni, hogy nem lehet mindenben százszázalékosan teljesíteni. Néha tudni kellene fityiszt mutatni, s azt mondani, hogy nem érdekelnek az elvárások, lehetek duci, szomorú, magamba zárkózó, és szükségem van időre ahhoz, hogy megéljem ezt az állapotot is, és kikeveredjek belőle.

* Kik azok az írók, költők, akik hatottak rád? Jól érzem, hogy Weöres Sándor is a listán van?

— Bizony. De ő egy etalon. Őt nem szabad megkerülni, veszni hagyni, állandóan szem előtt kell tartani, és olvasni. Igaz, hogy ő alapvetően felnőtteknek írt, de éppen ez az univerzalitás a szép benne. Nyilván vannak alkotók, akik tinédzserkorom óta hatottak személyiségem kialakulására, például a dél-amerikai irodalom vagy az úgynevezett bécsi vonulat alkotói. Nagyon szerettem olvasni Elfriede Jelineket. Volt olyan időszakom, amikor faltam a Jelinek-könyveket. Ehhez kapcsolódott Thomas Bernhard. Le voltam nyűgözve attól,  hogyan tudnak alkotók egy egész társadalmat ennyire precízen, egyszersmind lebilincselően, mindent áthatóan ábrázolni. Ha meg kellene neveznem mestereimet, ők ketten mindenképpen köztük lennének. De Márquez és Kafka is. Rajtuk kívül azonban nagyon fontosak a filmrendezők. Az a szerencsém, hogy olyan párom van, aki nagy filmimádó. Mellette tanultam meg tudatosan nézni filmet, és mellette szerettem meg az európai műveket. Megtanultam, hogy fontos rendezői szemszögből is nézni, rendezői látásmódok szerint osztályozni az alkotásokat. Amikor a verseskönyvemet, a Hattyúnyakút írtam, rengeteg filmet — főleg európait — néztem, s a Három szín című trilógia kapcsán született is egy három versből álló miniciklusom, mely szerintem a kötet egyik legerősebb darabja lett. Amit egy filmrendező a kamera és a képi világ segítségével fogalmaz meg, azt én megpróbáltam szavakba önteni, s vers formájában továbbvinni. Ebből végül képnek és versnek egy izgalmas ötvözete jött létre. Büszke vagyok erre a trilógiámra. Ehhez mindenképpen hozzájárult a film mint nyersanyag.

* Többször megjelennek nálad a gasztronómiai momentumok — a verseidben és a meséidben egyaránt —, ínycsiklandóan írsz róluk. Aki így ír, az általában nem veti meg a narancsos kacsát és a csokis tortát.

— Nagyon életigenlő ember vagyok, és szerintem aki szereti az életet, az biztosan szereti a gyomrát is. Ezt a körülöttem élőkön is látom. Aki igazán boldog és kiegyensúlyozott, annak nincs gondja a táplálkozáshoz való viszonyával. Ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben, szükséges, hogy „gyomorügyileg” is rendben legyél. Én imádom az ízeket. Ahogyan egy kávé- vagy teaivásnak, úgy az étkezésnek is van egy szertartásjellege, s ha egy picit visszatekintünk az ősi kultúrákra, akkor látjuk, hogy az étkezésnek mint szertartásnak természetesnek, ösztönszerűnek kellett lennie. A jelenben is meg kellene tudni állni, megtalálni azokat a nyugalmas fél órákat, amikor a kulináris élvezeteknek hódolunk, mert ezáltal teljesebb lesz a napunk és a személyiségünk is. Nem vagyok a gyorséttermek híve. Az étkezés legyen az ízek ünnepe, s az ember alkosson gasztronómiailag is finomat.


Csík Mónika – Vonat, kávé, miegymás. Előadja: Lőrinc Tímea


* Jelenleg mi köt le leginkább, mit csinálsz most?

— Van egy magyarországi irodalmi csoportosulás, az Írócimborák, melynek tagjai kortárs gyermekirodalmi alkotók, s két évvel ezelőtt az egyikük megkérdezte, hogy csatlakoznék-e, s én persze igent mondtam. Ez egyébként egy blogszerű tömörülésből indult, és két év alatt civil szervezetté vált. Az alapító Lackfi János és néhány lelkes alkotótársa. Az volt az elképzelésük, hogy olyan szerzőket vonnak be, akik jelen vannak az irodalmi életben, és nem pályakezdők. Én vagyok az egyetlen, aki nem magyarországi, illetve van még egy erdélyi lány, de ő már régóta Budapesten él. Nem is nagyon értettem, hogyan kerültem közéjük. Jó érzés, amikor nem te törtetsz, hanem olvasták a publikációidat, és felkérnek valamire. Azóta látom, hogy ez nagyon nagy eredmény, mert rengetegen szeretnének csatlakozni. Anyagot küldenek, mi pedig a harminc-egynéhány tagú csoporton belül nagyon demokratikusan, szavazással döntjük el, hogy a jelentkező bekapcsolódhat-e a munkába. Meglehetősen nagy a szórás.

* Ez jó lépcsőfok, amikor már nem te kopogtatsz, hanem nálad kopogtatnak...

— Így van. Én mélységesen hiszek benne, hogy nemcsak korrupcióval és kapcsolatokkal lehet valamit elérni, amikor nem azért kerülsz valahova, mert valaki segített, hanem magad miatt, mert amit csinálsz, azt valaki méltónak találta ahhoz, hogy bejuss oda. A saját esetem egy jó példa erre. Ami még nagyon hasznos, hogy ez egy állandó jellegű csoportmunka, azaz minden hónapban más témát dolgozunk fel, kétnaponta kerülnek fel írások a honlapra, ezért a rendszerességhez vagyunk szoktatva. Minden témát megvitatunk, kibeszélünk, egymást „spannoljuk”, kritizáljuk. Tavaly novemberben volt egy érdekes projektum, több mint negyven országból érkeztek képzőművészeti alkotások, s a rajzokra reflektálva, azok alapján írtunk egy-egy szöveget. Ebből végül egy nagyon jó interaktív tárlat született a MÜSZI-ben. Kiállítottuk az alkotásokat, melyek alatt ott voltak a szövegek, s az egész úgy volt megszervezve, mint egy kalandtúra. A gyerekek különféle játékos feladatok során juthattak el az egyik alkotástól a másikig, mintha országok közötti meselabirintusban barangolnának. Azóta az Írócimborákat sok kiadó kereste fel azzal, hogy ezt az anyagot megjelentetné egy antológiában. A kortárs gyermekirodalomnak nagyon jót tesz, hogy van egy kis szakmai pezsgés körülötte. Az egyik hónapot én szerkesztettem, és vajdasági vendégalkotókat is bevittem a csoportba, többek között Kanyó Janovics Erikát, tehát igyekszem Vajdaságot is belevonni, amennyire tudom.

* Elkezdek néhány mondatot, te meg fejezd be őket: Vajdasági magyarnak lenni annyit jelent, hogy...

— ...összeszorul a gyomrod, amikor a határ közelébe érsz.

* Én hiszek benne, hogy...

— ...egy mosollyal nagyon sok jó dolog el tud indulni.

* 2015-ben biztosan...

— ...ki fogok próbálni valami olyat, amit 2014-ben nem próbáltam.

Címkék: Csík_Mónika

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Édes, kis kacatok könyve
Irodalom
Gyermekként látni a világot
Irodalom
  • GYURKOVICS Virág
  • 2015.12.13.
  • LXX. évfolyam 49. szám
Facebook

Támogatóink