home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Borban az igazság
Gazsó Orsolya
2014.09.17.
LXIX. évf. 38. szám
Borban az igazság

A hétvégén ünnepi ruhába öltöztek a bácsfeketehegyi fák, a lovas kocsik, a néptáncosok, a falu asszonyai. A lakosok kivonultak a füttyszótól, valamint a népi énekektől hangos utcákra, és együtt ünnepelték a negyvenharmadik bácsfeketehegyi szüreti napokat, a tizenharmadik szőlész- és borásztalálkozót, illetve az ötödik kun játékok bemutatóját. Zsibongott a falu! Akik otthon maradtak, kihajoltak házuk ablakából, és onnan mosolyogtak a mulató népre.



Szombaton ahová csak fordultam, omlósra sült meggyes süteményt, rozéval vagy fehérborral töltött poharat, szőlőfürtöket, nagybőgőt, forgó szoknyákat, pávatollal díszített kalapokat, gyönyörű hajfonatokat, pirospozsgás arcokat, boldog embereket láttam a bácsfeketehegyi szüreti napokon, mely alkalomból a falu több pontján rendeztek ünnepséget, dalos-táncos fölvonulást.

Pál Károly, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a rendezvény gyökerei egészen a falu betelepítéséig nyúlnak vissza. Mint mondta, Bácsfeketehegy magyar lakossága Kunhegyes városból költözött a faluba 1785-ben. Kunhegyesen az emberek szőlőtermesztéssel foglalkoztak, és szerették volna ezt a hagyományt Bácsfeketehegyen is folytatni. Szőlőtövek telepítését kérelmezték az akkori helyi elöljáróktól, ám elutasították őket.

Őseiket ez nem hagyta nyugodni, ezért egy kis csalafintasággal kitalálták, hogy ha szőlőt nem, akkor majd dinnyét ültetnek, mert azt szabad. Dinnyemag helyett azonban szőlőmagot vetettek el, és azóta a falubeli magyarságnak a szőlészet lett az egyik fő jövedelmi forrása.

Az idei szélsőséges időjárás és a rendszeres esőzés nem könyörült a borászokon, mondta Lódi Miklós borász, a bácsfeketehegyi Lódi Pincészet tulajdonosa. Megtudtam tőle, hogy az előző évekhez képest az idén magas a szőlőszemek víztartalma, a cukorfokuk pedig viszonylag alacsony. Mivel a szemek megrepedtek a sok víztől, a szüretet is előbb el kellett kezdeniük. A nedves levegő miatt elég sok betegség is megtámadta a termést. Lódi Miklós szerint a borok minősége nem fog változni, csupán a mennyiségük, fele annyi egészséges szőlőt tudtak ugyanis leszedni, mint tavaly.

Az ünnepség birkapaprikás-főzéssel és szalonnasütéssel zárult a bácsfeketehegyi strandon. Itt ősi kun ügyességi játékokat is kipróbálhattak a legfiatalabbak és a gyermeklelkű felnőttek — egyebek között kötélhúzást, hordólovaglást, kődobálást, zsákban ugrálást. Az idei rendezvényt a Feketics Művelődési Egyesület, a Bácsfeketehegyi Helyi Közösség Tanácsa, a Gazdakör és a bácsfeketehegyi Karatepe Kun Hagyományőrző Egyesület szervezte. A szüreti ünnepségsorozat minden részvevő arcára mosolyt csalt.  

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..