home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Bízzunk egymásban és a nemzetben!
Kónya-Kovács Otília
2014.03.18.
LXIX. évf. 12. szám
Bízzunk egymásban és a nemzetben!

A bánsági központi ünnepséget minden évben a magyarittabéi Kossuth-szobornál tartják meg. A rendezvény istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban. Marton Károly esperes köszöntötte a gyülekezet tagjait és a vendégeket.

Az alkalmi műsorban fellépett az iskolásokból verbuvált énekkar, a templomi kórus, továbbá Buka Boglárka magyarittabéi és Kormos Irén bácsfeketehegyi szavaló. Az Igét Kiss Nándor nagybecskereki református lelkipásztor hirdette.

Az istentisztelet után az ünneplő közösség kivonult a templom előtti 110 éves Kossuth-szoborhoz, és ott folytatódott a rendezvény. Az egybegyűlteket elsőként Fülöp Attila, Magyarittabé tanácselnök-helyettese köszöntötte.

Varga Haszonits Zoltán, Magyarország belgrádi nagykövetségének első beosztott tanácsosa Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének a levelét olvasta fel.

A programban az ünnepi dal és vers mellett több szónoklat hangzott el. Dr. Zsoldos Ferenc alelnök az MNT nevében fordult a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva, hogy az itteni magyarságnak minden nehézség ellenére nagy kitartásra van szüksége.

— Nem húzódhatunk passzivitásba, a magyarságnak tennie kell a nemzetért, mert a nemzet valójában csak a tagjai által él. Csak addig él a magyar nemzet, amíg a magyar emberek aktívak, és tesznek érte. Bízzunk egymásban, bízzunk magunkban, bízzunk a nemzetünkben! Isten éltesse a magyar szabadságot, a magyar nemzetet! — üzente dr. Zsoldos Ferenc.

Az ünnepségen dr. Varga László parlamenti képviselő a VMSZ nevében fejtette ki gondolatait, Hangya István a VMDK, Csorba Béla a VMDP nevében mondta el beszédét.

Az ünnepség végén a megjelentek elhelyezték a kegyelet virágait a magyarittabéi Kossuth-szobornál.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..