A szerb parlament szerdán elutasította a Đuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A miniszterelnök csütörtök reggel úgy értékelte: a szavazás azt jelzi, hogy a kabinetnek változatlan lendülettel kell folytatnia a munkát.
A szerb parlament szerdán döntött a kormány elleni bizalmatlansági indítványról. A háromnapos vita után 40 képviselő támogatta a kabinet leváltását, 135-en ellene szavaztak, egy képviselő pedig tartózkodott, így a Đuro Macut vezette kormány hivatalban maradt.
A szavazást követően a miniszterelnök azt üzente a polgároknak, hogy a kormány válasza még több munka lesz, és nem kíván politikai konfliktusokban részt venni. Kiemelte, hogy a kabinet legfontosabb célja az ország békéjének, valamint politikai és gazdasági stabilitásának megőrzése.
Fotók: Youtube/ParlamentSrbija
Đuro Macut csütörtök reggel a szerbiai közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott: a parlamenti szavazás egyértelmű jelzés arra, hogy a kormánynak az eddigi ütemben kell folytatnia munkáját, ő pedig miniszterelnökként kitart e feladat mellett. A bizalmatlansági vitát a demokrácia részének nevezte, ugyanakkor kifogásolta a felszólalások hangnemét és a szerinte elfogadhatatlan kommunikációt.
Macut szerint a háromnapos vita jelentős része nem a jelenlegi kabinet munkájáról, hanem az elmúlt több mint húsz év kormányainak tevékenységéről szólt. Hozzátette, hogy a felszólalások között hasznos észrevételek is elhangzottak, amelyeket a kormány megfontol.
A miniszterelnök bírálta azt is, hogy a bizalmatlansági indítvány 62 aláírója közül átlagosan csak mintegy húszan tartózkodtak az ülésteremben. Úgy vélte, ez azt mutatja, hogy az ellenzéknek nincs egységes álláspontja. Szerinte Szerbiának el kell jutnia oda, hogy a fontos nemzeti kérdésekről közös álláspont alakuljon ki, az ellenzék pedig konstruktívan vegyen részt a párbeszédben.
Macut kitért az oktatás helyzetére is. Mint mondta, meg kell őrizni az állami egyetemeket, ugyanakkor korszerűsíteni kell az elavult tanterveket, javítani kell az oktatás minőségét, és vonzóbbá kell tenni a tanári pályát, különösen a matematika-, fizika- és kémiatanárok képzését.
Forrás: Szerbiai RTV, Tanjug