home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Beszélgetés magammal
Szerda Zsófia
2016.10.16.
LXXI. évf. 41. szám
Beszélgetés magammal

Egy újságíró akkor is dolgozik, amikor éppen nem a szerkesztőségben ül, hanem, tegyük fel, szabadságon van. A hétvégén Bécsbe utaztam, hogy érjenek már valamilyen új impulzusok, mert Szabadka valahogy nagyon ellaposodott mostanában kulturális értékek tekintetében.

Amikor megérkeztünk, kiderült, hogy a többi közt egy színházi fesztivál is folyamatban van egy üres gyárépület több óriástermében. Tíz rövid performance több hétvégén naponta több alkalommal lejátszva. Izgalmasnak hangzott. Elmentünk hát. A belépőt balkáni módon oldottuk meg, idejekorán belógtunk ugyanis, amíg még nem szedtek jegyet. A gyár gyomrában sok-sok fura művész szaladgált, a falakon a vörös bársonyfüggöny és a plafonról lógó csillárok egészen szürreálissá tették a szürkeséget. És elkezdődtek a performance-ok, melyek mindegyike kalapozással ért véget (hiszen a társulatok nem kaptak pénzt a bemutatkozásért).

Voltak artisták, ott volt Miki és Maki, akik még a Desirén jöttek össze, és Miki most már szerbül, Marija-Maki pedig magyarul is tud, és együtt készítenek előadásokat. És ott volt az a nagy mosolyú, sovány, szakállas fiú is, aki azt kérdezte tőlem, hogy szeretnék-e megnézni valami különlegeset. És szerettem volna. Ő egy vegyes nemzetiségű táncoscsapat tagja, és egy egyszemélyes előadást hoztak a fesztiválra. Egyszemélyes, azaz kettő, hiszen nincs más, csak te, a néző és a táncos. És egy lejátszási lista egy laptopon.

Mielőtt elkezdődött volna, készítettek rólam egy fotót az állítólagos koreográfus számára, aki nem lehet itt. Majd néhány perc után beléptem. Ki kellett választanom egy zeneszámot. Legyen az Eye of the Tiger vagy a Push the Tempo? Maradok a tigrisnél. A falnál már bekészülve, háttal felém áll a sovány, szakállas — egyébként magyar — táncos fickó. A szobában két szék és egy üvegben valami likőrszerűség. Indul a zene. Indul a tánc. És akkor megfordul. És az arca helyén az én papírarcom feszül. Nyomtatva álarcként. Táncol. Táncolok? Nevetek. Nevet? Vége a dalnak, leül/leülök magammal szemben.

Papírok a kezében, rajtuk kérdések. Ezeket felmutatja sorjában: „Mit mondanál magadnak, mi az, amit meg kellene tenned, mégsem teszed?” Vagy: „Mit mondanál magadnak, amit még soha nem mondtál?” Hát elgondolkodtattam magamat rendesen. Többször felmutatja/felmutatom az „Ez nem egy terápia” feliratot. Tudom én, de mégis... Nem könnyű magammal beszélgetni egy kis szobában, ahol már a zene sem szól. Aztán lassan válaszolok. Hogy mit, az az én és az én titkom.


Neked, kedves olvasó, könnyű lett volna válaszokat adnod önmagadnak? Fel lehet tenni és megválaszolni ezeket a kérdéseket. Csak úgy. Hiszen nincs tétje. Vagy van? Csak később tudtam meg, hogy az épületben, mely a fesztivál helyszíne volt, régen koporsókat készítettek... Érdekes. Lám, mi mindenre jó, ha az újságíró szabadságra megy.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..