Az egybegyűlteket a szervezők nevében Dobó József köszöntötte, majd mgr. Hallai Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke történelmi visszapillantást nyújtott a településről.

Palatinus Aranka, a Nők Klubjának elnök asszonya bemutatta azokat a jelen levő idős polgárokat, akik 1920 és 1940 között születtek: Révész Erzsébetet, Gombos Margitot, Labanc Máriát, Paligrósz Ágotát, Lábadi Ilonát, a Szarvák házaspárt, Juliát és Imrét, Bodócsi Józsefet, Barta Mihályt, Fiser Istvánt, Nagy Józsefet és Orbán Jánost. Ők felidézték gyermekkori élményeiket, a világháborús éveket, illetve a faluban történt érdekes eseményeket.

Bodócsi József 1922-ben született Muzslyán. Édesapja tordai, édesanyja pedig szajáni származású volt. Muzslyán 1908-ban telepedtek le. Édesapja Aradon és Budapesten szolgált az első világháborúban. Mint azt József elmondta, megérkezésükkor a szülei és más telepesek is megijedtek a mocsaras, nádas vidék láttán, de a jobb megélhetés, illetve a város közelsége miatt itt maradtak.

Barta Mihály is 1922-ben született. Édesapja, aki 1897-ben látta meg a napvilágot, az első világháború alatt az olaszországi fronton harcolt. Mihály bácsi szülei földműveléssel foglalkoztak. Már tizenéves korában a földeken segédkezett. Elmondta, hogy csecsemőkorában, amikor a szülei a földeken munkálkodtak, ő az édesanyja mellett egy szalmával bélelt kiskosárban „ügyeskedett”, és az egyik pillanatban bekúszott hozzá egy kígyó. A szülők ezt idejében észrevették, így szerencsére nem történt nagyobb baj.

Az 1935-ben született Lábadi Ilona egy disznótori emlékét idézte fel.

— Muzslyán akkoriban igen nagy hagyománya volt a disznóvágásnak. Történt egyszer, hogy a disznótor másnapján a házigazda elment megnézni a sózóban levő sonkát és szalonnát. Észrevette, hogy egy sonka hiányzik. Összehívta azokat a szomszédokat, rokonokat és barátokat, akik az elmúlt nap folyamán nála segédkeztek. Az egyik szomszéd nem volt jelen, így hamar gyanússá vált. Kihívták a csendőröket, akik a következőt kérdezték tőle: — Mondja már meg: tudja-e maga, hány lába van egy disznónak? — Tudom ám, miért ne tudnám? Öt! — válaszolta a szomszéd, aki így hamar lebukott.

Révész Erzsébet, vagy ahogyan a helybeliek szólítják, Sülike, Süli néni 1929-ben született. Egészen fiatalon kezdte elsajátítani a kézimunkázás fortélyait, az első tanítómestere pedig az édesanyja volt. Manapság sem csügged, továbbra is varrja, készíti a szebbnél szebb kézimunkákat.

— A férjem Révész Péter volt, aki másfél évig a fronton, majd egy évig a katonaságnál szolgált. 1946-ban, karácsony másnapján mentünk Jánost köszönteni. Egy kocsmától indultunk, legények és lányok, zeneszó kíséretében. Bementünk a nagynénémékhez is, közben Péter, a jövendőbeli férjem eltűnt. Amikor a házukhoz értünk, kijött a nénje, karon fogott, és bevezetett. A zenekar már várt bennünket. A vendégek hamar megérkeztek kaláccsal, élő tyúkkal a kezükben. Egész éjjel és másnap is vigadoztunk, azaz lakodalmaztunk. A hír hamar eljutott a szüleimhez, akik nem jól fogadták, haragra gerjedtek. Végül, többszöri győzködés után, beengedtek, de azt mondták: Pécinek — a férjemnek ez volt a beceneve — meg van bocsátva, de nekem nincs. Így mentem én férjhez.

A régi idők felidézése után a jelenlevőket, a muzslyai hagyomány szerint, vasárnapi pékes kiflivel vendégelték meg.